A varjak szóltak

Megvirradt. A város lassan ocsúdva az éjjeli dermedtségből belekezdett szokásos énekébe. Csilingelő villamos. Dudáló autók. Zakatoló redőnyök.

A férfi nyűgös volt, elgyötört. Megint az asztalára borulva aludt el, félbehagyva az éjjeli munkát. „Nem jó ez a hajtás” tiltakozott ismét elméje. „Még pár hónap, amíg megszedem magam, aztán eltűzök… most már tényleg.” Mint egy mókuskerék. Ha a mókusnak szerencséje van, átteszik egy nagyobb kerékbe, amit lassabban kell hajtani.
„Bárcsak holnap ne virradna meg… legalább alhatnék!” morfondírozott, miközben a kínzóan hideg víz kiégette az álom utolsó kis szigeteit is tudatából.
Tusolás. Borotválkozás. Fogmosás. Pirítós. Sajt. Aktatáska. Kék ing. Sötétszürke öltöny. Csíkos nyakkendő. Bőrszíjú karóra. Sötétszürke tekintet.
Ajtó bezár. Biccentés a porta felé. Futás a busz után. Sötétszürke tekintet. A busz elment.

„Jajj, ne, már megint egy kéregtő.” Adj neki. Nem véletlenül kér.
Az ápolatlan, megviselt öreg reményteljesen szorította jobbjában a lapot. Egy öltönyös fiatal férfinek biztosan van aprója. Kell, hogy legyen.
A férfi, rá se nézett a koldusra. Ezúttal nem ad, döntötte el. Mindig szokott, most nem. Mindig szokott, és mit ér vele?
Most nem.
Az öreg lesütve a szemét arrébb állt. Észre sem vették. Szemben néhány varjú mérgesen rákiáltott a férfira. Adj már neki. Legalább tiszteletet.
A férfi nem érezte jól magát. „Rohadt lelkiismeret.” „Egyébként is egy húszassal nem lesz előbbre.” „Ha még két percig nem jön a busz, adok neki.”

A busz másfél perc múlva, gyötrődő nyikorgással befordult a sarkon. Sóhajtott, szuszogott, köhintett egyet, majd megállt. „Adjak neki?” „Francba, elmegy a busz” nyúlt a zsebébe, rátapintva az apróra. Rövid tétovázás, majd fölugrott a járműre.
Kár. Rikácsoltak a varjak, inkább a férfit sajnálva.

A busz tele volt. A női szemek a tájon, a férfi szemek a női formákon pihentek. Nocsak, egy szőke, hátul. Még egy lépés bálra, és már a férfi is észreveszi.
„Hmm. Szívesen lefektetném. Jó melle van.” gondolta a férfi.
„Hmm. Ez a pasi biztos szívesen lefektetne. Hiába, ennek a ruhának pompás a dekoltázsa.” gondolta a szőke nő észrevéve a kívánó pillantást.

Az iroda mindig ugyan olyan. Olyan sötétszürke. Ez az első, ami a férfi eszébe jutott, amikor belépett. A második, hogy Évának jó segge van.
„Már megint a seggemet bámulja.” Konstatálta Éva, de azért csak mosolygott, ahogy minden fogaskerékre, aki begurult a gépezet ajtaján. Éva a HR asszisztens a cégnél. Ő az olaj a kerekek közé.
- Megint késtünk? - lépett ki az ügyvezető ’olajos’ kézzel. – Én a pontos embereket szeretem! „Én pedig a kezedet…” gondolta Éva.
A beszélgetés ezzel lezárult, a főnöknek jól telt a reggelje, olajozottan, úgyhogy nem volt kedve üvöltözni.
- Segítesz egy kicsit? – kérdezte Éva a friss kereket, kicsit más oldalról is megmutatva a fenekét. – El kéne ezeket a szerződéseket vinni a *-hoz.
- Aha. Ha már fel vagyok öltözve. – válaszolt az. – Franc ezekbe a varjakba! Eső lesz?
- Ja. – húzta el a száját Éva. – Reggel óta itt kárognak a dögök.

A férfi magához vette a szerződéseket, és újra a nyakába vette a várost. Metróval kell mennie. Egy forgalmasabb aluljáróban legalább ötféle szórólapot osztanak, bár ő sosem szokott venni, most eszébe jutott az öreg reggel, úgyhogy egy ’nyelviskolásat’ mégis elfogadott, majd a mozgólépcsőhöz állt, a szórólapos fiú hálás tekintetétől kísérve.

Suhogó ajtó. 1 megálló. Mozgóképpé olvadó hírek az ablakon keresztül. 2. 3. 4. Leszállás. Tömeg. Arcok. Kezek. Veszekedés az ellenőrrel.
„Nem ő fogja megmondani mit tegyek. Úgy sincs joga hozzám érni.” Talán kár volt semmibe venni. Végül is ez a munkája.
Kár. Rikácsoltak a varjak a téren. A * Kft. szemben volt. Még nem járt ott soha. A férfi megnyomta a lift gombot, zöld fény, az ajtó kinyílt, ő belépett.
„Ne állj meg az ötödikig, ne állj meg az ötödikig!” fohászkodott. Csing. A másodikon megállt. Az ajtó kinyílt, és belépett az egyetlen, utolsó nagy szerelem a férfi életében.

Fekete, hullámos haj, világosbarna szemek. Fekete, ízléses kosztüm, világosbarna linóleum liftpadló. A helyzet gyakorlatilag világos. Ő az. Ő az a jókedv, ami hiányzott általánosban az unalmas órákon. Ő az a bátorítás, ami a felvételi szóbelin sajnos nem fogta a kezét. Ő az a gyengédség, amitől az üres, teli lesz, a rideg pedig erős. Ő a másik fél.

A nő nem ilyen férfiről álmodozott, inkább, mint rájött a találkozáskor, pont Őróla. Csak az álomban George Cloony-k és Paul Newman-ek állarcát hordta. De ő volt. Határozott, aki mellett anno el mert volna indulni a szavalóversenyen. Aki mellett inkább nevető-, mint sírógörcsöt kapott volna szalagavatón egy letört sarok miatt. Ez a férfi az. A másik fél.

Véletlenül elejtett papírok. Lovagias segítőkészség. Bemutatkozás. Főnök szidása. Közös vélemény az időjárásról. Szerződés leadva. Közös ebéd és kávé? Végül is mért ne.
Közös ebéd. Munkakör. Lakóhely. Család. Hobbi.
Kávé. Legutóbbi kapcsolat. Vágyak. Együttlét az előzővel. Szexről általában. Szex ma este? Vacsora, én főzök címszó alatt?

- De jókedvű itt valaki. – jegyezte meg Éva, a visszatérő férfinek. – Nem akarom elvenni a vidámságod, de a főnök vár.
- Mondta mért? – kérdezte a férfi reflexből, de aztán rájött, nem is érdekli, hiszen megtalálta Őt.
- Nem.
„Nem is olyan jó a segge.” Futott át a férfi agyán, majd benyitott az ügyvezető barna, szegecseltbőr ajtaján.
„Átnézett rajtam? Meg kell igazítanom a hajam.” tűnődött Éva, és a mosdóba indult.
Újabb, határidős munka, kis korholás. Semmi komoly.

A férfi ötkor, mint a villám tűzött ki az irodából, varjak károgásától kísérve sietve átvágott a téren, nyomás haza minél előbb. A legjobb ing, a legjobb nadrág, a legjobb arc. Nem mintha sokat számítana, hiszen Ő az, de azért adjunk a külsőségekre. Virág? Kell? Csoki? Fenét. Egy jó száraz rosé!
Pontban hétre jelent meg a megadott címen. Igazítás, a haj hátrafésülve, a cipő fényes. Csöngetés. Rövid várakozás az ajtó túlsó oldalán, az előírt másodperceket számoló nőre, majd üdvözlő puszi, egy-egy elejtett tréfa és egymás illatának megdicsérése.

A férfi és a nő megállt egymással szemben a hallban. Valamit még akkor is nehéz elmondani, ha mindketten tudják.
„Hagyjuk az ebédet! Most akarlak!” gondolta a férfi, lobogó tűzzel a tekintetében.
„Kár lenne az ebédért, de legszívesebben most odaadnám magam neki! Milyen tüzes a szeme!” gondolta a nő.
Aztán ahogy a két akarat találkozott, úgy borult egymásra a két száj, ítélve a még forró ételt végleg kihűlésre. A ruhák egymást követve hullottak a barna parkettára az izgatott kezeknek engedelmeskedve.
Kár. Nézett be egy éhes, fekete madár a konyhaablakon, búslakodva az elpocsékolt finomságokon.

A nő mindig egy szenvedélyes szeretőre vágyott, aki a karjaiba kapja, és csókokkal borítva testét, ellentmondást nem tűrve a hálószobába viszi. A férfi, miután vágyának megtestesült valóságát már csak a csipkés, falatnyi fehérnemű takarta, karjaiba vette a nőt és az emeletre indult vele. Mindig arra vágyott, hogy egy ilyen nőt tarthasson a karjai között, kényeztessen kedvére, tehessen a magáévá. A hálószoba a lépcsővel szemben volt, nem lehetett eltéveszteni. A férfi letette az ágyra a nőt, majd fölé térdelve kezébe vette egyik lábát, ujjai pedig magabiztos mozdulattal kezdték el lefejteni a hosszú, bársonyos combról a harisnyát. Egy pillanatig gyönyörködött a megfeszített lábfej vonalaiban, majd a lábujjakhoz hajolt, és egyenként az ajkai közé csippentve őket haladt mozdulatról mozdulatra nagyobb élvezetet okozva a nőnek. A bugyiját a nő magának húzta le, és behajlítva térdét csalogatta egyre közelebb magához a férfi gyönyört adó száját. Amaz ellenállt kedvese kitárulkozott látványának, centiről centire, csókról csókra haladt az ujjaktól lefelé, a lábfej élén át a bokáig. Onnan, a kezek kíséretében ajkai átjárták a vádli meg-megfeszülő alakját, a térdet, majd végig a comb belső felén minden kis érzékeny bőrfelületet.
- És most…? – kezdett a férfi kínzó játékba.
- Most ott!
- Itt? – csókolt a combjába, egy centire talán az ajkak szélétől.
- Feljebb…
- Itt? – a következő érintés a combhajlat közepét kényeztette.
- Balra…kicsit… - sóhajtotta a nő, még jobban széttárva combjait.
- Itt? – nyalta végig a pihékkel borított dombot, éppen ha hozzáérve a peremhez.
- Lejjebb… - nyögte a nő, megemelve csípőjét, engedve a rátörő érzéseknek.

Aztán pillanatnyi, őrjítő szünet után a férfi végül utat engedve szenvedélyének, ajkát a puha húshoz tapasztotta és mámorító csókba kezdve hajszolta kedvesét szinte ájulás közeli gyönyörbe. Mikor a nő kis szusszanáshoz jutott, áthemperedett a férfin, és tüzest testét végig hozzá szorítva lejjebb csúszott rajta. A férfié ágaskodott, majd szétrobbant az izgalomtól, és a nő, bár hasonlóképp magában akarta érezni párját, úgy döntött vissza adja a kis várakoztatás gyötrelmét.
- És most…? – sóhajtott incselkedve.
- Most ott… - ment bele a játékba a férfi, majd kicsit megemelve csípőjét, magát a nő altestéhez érintette. – Érzed hol?
- Itt? – ereszkedett le kicsit a nő, feneke mozgatásával ingerelve mindkettőjüket.

A játék nem ért meg még egy kérdést, a férfi nem bírva tovább megemelkedett, a nő pedig ívben hátrafeszülő testtel fogadta magába az őt leírhatatlan érzéssel kitöltő testrészt. Először lemerevedve élvezték az első behatolás mámorát, majd lassú ingába kezdtek egymáson, várva az elkerülhetetlen beteljesedést. Még gyorsabban. Még erősebben. Lassan már túl a felfoghatón.
Végül, hangos kiáltással a nő összerándult, és ráborulva a férfi forró testére átadta magát a hullámokban rátörő kéjnek. Vágyuk kielégült, testük elfáradva a soha nem tapasztalt érzések erejétől egymásba karolva álomba merült.

A férfi tudta, hogy reggel nem késhet el. Szomorúan kibújt szeretője meleg öleléséből, vigyázva, nehogy felébressze, majd a fürdőbe ment. Valami furcsa érzés motoszkált benne. Csak tudta volna mi.
Tusolás. Hajmosás. Üzenet papírra. Öltöny. Ing. Nyakkendő. Hangposta a telefonon.

Ahogy a férfi a kapu kilincsére tette a kezét, egy kisbusz fordult be sebesen az utcán. A kisbusznak és sofőrjének mindig előbb kezdődött a napja, mint a városé, és mindig gyorsabban telt. Sietni kellett. Még a sliccet is elfelejtette reggel felhúzni, annyira. A sofőr szájában cigaretta égett, elég bizonytalanul tartva magát a cserepes ajkak között. Annyira bizonytalanul, hogy ha a rádióban szóló zene a refrénhez ér, és a cserepes száj dúdolva szétnyílik, a cigaretta izzó feje minden bizonnyal lezuhan.
A férfi kilépett az ajtón, majd magába merülve átvágott a járdán, és a hangpostát kezdte el lehallgatni.
Kár. Rikácsolt néhány varjú, majd ijedten felrebbent.

Megvirradt. A város lassan ocsúdva az éjjeli dermedtségből belekezdett szokásos énekébe. Csilingelő villamos. Dudáló autók. Rekedt szirénák.