A Tündér

Ahhh....
A férfi egy halk hörgést hallatott, mikor megpillantotta Őt. Semmi nem tehetett volna jobban boldoggá. Azt láthatta, amit más emberi szem nem: ezerféle csodalényt: törpéket, tündéreket, nimfákat, sellőket, unikornisokat, démonokat, tündéket.
Aztán meglátta a tündért. Az egyetlent. Az egyiket a sok közül, de mégis a legszebbet.
Gyorsan elbújt egy dús bokorban. A levelek kényeztették a bőrét és az érzékeit. Tudta, hogy ez nem a természet. Ez egy nimfa. De nem erre figyelt.
Rejtekhelyéről figyelhette az éppen fürdőzni készülő tündért. A hold sugarai megvilágították a tavat, de a férfit jól elfedte a sötétség. "Minek a bokor?" - kérdezte magától, és felállt.
A tündér levette rózsából font ruháját. A férfi megpillantotta gyönyörű kebleit, finom bőrét, karcsú combjait és lánysága virágát: a punciját, amin egyetlen szőrszálat sem talált.

A mellet most eltakarta a tündér derékig érő, szőke haja. Belépett a vízbe. Teste kecsesen lebegett a tóban, csak sejtetve a meztelen tündért. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, míg végül eltűnt. A férfi sóhajtott egyet. Azt hitte, vége van a gyönyörök játékának. De nem.
A tó partjára kiúszott egy hableány. Fekete haja kissé gubancos volt, de halfarkának pikkelyei meg-megcsillantak a holdfényben. Kiült a földre.
A férfi hirtelen belátta, hogy hatalmasat tévedett. Azt hitte, a sellőket nem teheti a magáévá. Pedig igen. A halfarok csak feneküktől kezdődött, és puncijuk kivillant.
Egyszerre többen és többen úsztak a felszínre. Mindannyiuk meztelen. Nimfák, folyamistennők, sellők, tündérek. Keblük feszes, combjuk hívogató.
- Meg kell állnod - motyogta magában a férfi. De a vágy magasabbra csapott az értelemnél. A férfi levetkőzött, és beugrott a tóba.
Minden leány eltűnt.

A férfi mélyebbre úszott. Elkapta az egyik tündér combját. Igen. Ez Ő volt. A legszebbik leány mind közül. Férfiassága hatalmasra nőtt, s megjelent rajta a vágy folyadéka.
A combon keresztül magához rántotta a tündért. Az vergődött a szorításában. Társai félelmükben elúsztak, amilyen gyorsan csak tudtak. A tündérek kiszaladtak a vízből.
Ketten maradtak.
- Az enyém vagy - mondta a férfi, és bekapta a tündér két bimbóját. Szopta és szopta. Nem nézte, mi történik a tündérrel.
Pedig az nagyon sokat szenvedett. Tudta, hogy embertől nem lehet terhes, de szeretett egy tündét. Soha nem fogja őt viszontszeretni.

A férfi egyik markával szorosan fogta, a másik keze lejjebb vándorolt. Megsimogatta a combokat. Nem bírta tovább.
Meredező férfiasságát tövig nyomta a tündér testébe.
A tündér kínjában sírni kezdett.
A férfi ezzel sem törődött.
Faszát körkörösen mozgatta a leányban. Élvezete nem ismert határokat. Fogta é birtokolta az arcot, a hajat, a kebleket, a feszes hasat, a combokat, a puncit. A testet.
Kilövellte az élvezet folyadékát.
Kihúzta a férfiasságát a tündérből. Kéjeset sóhajtott. Nem szólt egy szót sem.
Látta, hogy a tündér elájult. Vagy talán meghalt.
Visszavette a ruháját, és elkezdte lerajzolni a lányt.
Leírta, mit csináltak ő és társai, hogy néztek ki, és a többi.
Megtette, amiért idejött.
Betakargatta a testet. A szem lassan elkezdett kinyílni. A férfi megkönnyebbült, hogy nem ölte meg.
Lassan hajnalodott.
Visszament az otthonába. A csúnyácska feleségéhez és gyermekeihez. Elküldte e-mailben a leírást. A főnöke örömmel olvasta.
- Miért vagy ilyen vidám? - kérdezte a felesége.
A férfi csak elmosolyodott.