A sötétség pillanatai - Battle Against Clowns

Egy kis magyarázat: egyszerűen megihletett az Akira egyik soundtrackje, a cím onnan van.

Összehúzott szemmel figyelem a Bohócot. Motorja nagy, agresszív, és csöppet sem vidám festett pofa. Sisakja szintén egyértelművé teszi hovatartozását: ő a Bohócok nevű motoros banda tagja. A múlt héten sikerült felborítanom a motorjával együtt, és visszavágót követelt. Megegyeztünk, hogy a régi 5-ös úton, a város után két kilométerrel találkozunk, fegyver: vascső. Gondolom, saját fegyvere nincs, a bandafőnöke meg nem adott a raktárból, mondván, személyes ügy esetén ne a közöst rongálja. Igaz, alvezérként nekem sem kéne odáig lealacsonyodni, hogy egy közrendű taggal párbajozzak, de visszautasítani sem illik. Úgyhogy a felállás: ötszáz méter távolság, út közepén, egymással szemben... Esküszöm, mint egy bizarr középkori torna.

Felemeli vascsövét, jelezve, hogy készen áll. Régi, ócska darab, végén szögekkel kiverve. Ha netán véletlenül betalál, és sebet ejt, akkor ronda vérmérgezést kaphatok, ráadásul ki is tépheti fejemből a dugót. Mi az, valaki leakadt a kifejezésen? Ugyan már, 2050-et írunk, tök mindennapos, hogy valakinek pilótacsatlakozása van. Oké, akkor ez egy kis magyarázatra szorul. Régen a repülővezetőket hívták pilótának, ma is használatos ez a név, csak kissé kiterjedt: ma már azokat az embereket hívják pilótának, akik idegi összeköttetésben vannak a járművükkel. A többiek csak szimplán sofőrök. Igaz, ehhez nem kis fejtorna kell, mert ha elkalandozunk, akkor a gép is megindul alattunk, és vagy felkenődünk a szembejövő autó szélvédőjére, vagy az árokban kötünk ki. Persze, nem elég a drót, hanem kell a hardver a koponyámba és a motor elektronikája, hogy legyen mit összekötni. Így viszont előnyben vagyok, mert a kezeimre nincs szükség a vezetéshez, használhatom fontosabb dolgokra is. Mint most is, szétverhetem vele egy öntelt Bohóc koponyáját.

Örömmel konstatáltam, hogy motorja lassú, nehézkes, ellentétben az én gyors és könnyű járgányommal. Nagy szerencsém, hogy a családom dúsgazdag volt, és mielőtt a zavargásokban kisemmizték és lemészárolták volna őket, apámtól tizenharmadik születésnapomra ezt kaptam. Egy könnyűszerkezetes, nagy motorteljesítményű kétkerekűt, az akkori legmodernebb hardverrel felszerelve, a súlya nem sokkal több az én testtömegemnél. A csatolót rá két évre kaptam, és ezzel én voltam a környék fenegyereke. Dzsinn sokat tett azért, hogy most alvezér vagyok a Száguldó Ördögöknél. Előre sajnálom a Bohócot, de meg kell tanulnia egy életre: ha valaki párbajra hív, akkor biztos, hogy utána soha többet nem ül motorra.

Én is felemelem a vascsövemet, indulhat a párbaj. Gázkar meghúz, kuplung hirtelen kienged, és egykeréken száguld a Halál. Visszaeresztem a motort az aszfaltra, a Bohóc is hasonlóan tesz. Bekészítem a csövet a megfelelő szögbe, és mikor találkozunk, teljes erőből az övének csapom, hátha eltöröm. Nincs szerencsém, összeakad a kettő, érzem, ahogy a találkozási pontot tengelyként használva pördülünk meg mindketten. Most már értem: nem a vezére nem adott neki fegyvert, hanem mert a srác tényleg a motoros közelharchoz ért. A pörgés lendületét kihasználva elsőkerékre állítom a motort, ezzel sikerül kiakasztanom a vascsövet, és a perdülést befejezve mögé kerülök. Meglepetten néz hátra, hiszen ehhez a mutatványhoz elvileg két kézre lenne szükség, és eddig nem látta semmi jelét sem a drótnak. Hát ja, nálam nem lebeg utánam, hanem szorosan a testemhez és a motorhoz rögzítettem, hogy ne akadhasson bele semmibe.

Meglendítem a csövet, és a hátába vágom. Fém sikítását hallom, ahogy dzsekijén lecsúszik a fegyver, rohadjon meg, páncélozva van, szó szerint. Sisakján keresztül is látom a széles vigyort, ez a pasas csupa meglepetés. Honnan a fenéből van neki méregdrága, bélelt bőrjakója? Nem baj, akkor a karját vegyük célba, azt nem páncélozhatta, máskülönben nem tudna vezetni. Kicsit arrébb gurulok, úgy tíz métert, megpördülök a tengelyem körül, és támadást indítok. Hirtelen elengedem a gázkart, de Dzsinn nem lassít, közvetlenül irányítom, és jobbommal előveszem a másik csövet. Most én okozok meglepetést. Jobbról közelítem meg, az új vascsővel hárítom a másikét, az akasztás lendületét felhasználva megint perdülök, és ballal eltalálom a jobb könyökét. Felordít, és furcsa szögben áll az alkarja. Eltörtem. Ezt már megnyertem.

Már csak el kell tántorítani attól, hogy később kihívjon. Kicsit hátrébb gurulok, majd ismét felgyorsulva, és kissé oldalra hajolva meglendítem a csövet. Balról és hátulról támadva a bal térdét töröm el. Ismét ordít, még hangosabban, teli fájdalommal. Egy helyben áll a motorjával, de nem dől el, hála a beépített girostabilizátoroknak. Csak áll ott, mint Bálám szamara, és ordít. Már csak annyi a dolgom, hogy kivessem a nyeregből, és győzelmem teljes lesz. Szemből támadok, meglendítem mindkét vascsövet, és vízszintesen, párhuzamosan tartva, jobbról a mellkasának taszítom mindkettőt. Ez megteszi hatását, a srác hátranyaklik, és leesik a motorról. Az egyik cső megcsúszik, és a sisaknak ütődik, ledobva a fejvédőt. Gyönyörű, égszínkék szemekkel találkozom, melyekben ott a fájdalom, a kétségbeesés, és még valami. Talán a gyűlölet? Nos, egy újabb ellenség, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. Már nem.

Elterül a földön, kezét, lábát szétvetve, és nyöszörög. Szerintem bosszúért és segítségért kiált, de nincs hozzá ereje, a fájdalom elveszi. Lassan mellégurulok, és alaposan megjegyzem az arcát, hogy később majd be tudjam azonosítani, ha eljön a bosszúja. Akkor újra legyőzöm, és ennek a harcnak nem lesz vége soha. Kár érte, mert tehetséges motoros, akár a bandavezérségig is vihette volna, de rossz emberrel kezdett. Pár métert visszább gurulok, majd gázt adva ráhajtok a másik térdére, hogy az is eltörjön, és eltűnök a város irányába.