A Nílus gyöngye 2. - Nebet és Merititesz éjszakája

Merititesz hirtelen riadt fel álmából, elsőre azt se tudta, hogy mire, majd egy ajtócsapódás zavarta meg újra az éjszaka csöndjét, így neki is eszébe jutott, mi keltette fel: egy sikoly. Még pedig a királyi pár lakosztálya felől. Merititesz szíve összeszorult a félelemtől. Sejtése, hogy Szithator fáraó kegyetlen harcmodora kegyetlen lelket takar, beigazolódott. Néhány másodperces töprengés után magára kapta stóláját, és kiosont szobájából a királyi pár lakhelye felé. De mikor a hercegnő szobájánál haladt el, mely közvetlenül az övé mellett volt, megtorpant. Fojtott zokogás hallatszott ki a márványajtók mögül, melyben felismerte Nebet hangját, így késlekedés nélkül belépett. 
A szobában félhomály uralkodott, ugyanis az elhúzott függönyök mellett beragyogott a telihold fénye. Merititesz szeme amint hozzászokott a homályhoz, meglátta Nebet alakját, amint az ágyán fekszik, és válla rázkódik a zokogástól. Megrendült a szíve, így rögtön a leány mellett termett.
- Szívem, drága hercegnő… - kezdte csendes hangon, és az ágy szélére ülve megérintette Nebet vállát, mire a leány összerázkódott és felkapta a fejét. – No, semmi baj, csak én vagyok, az öreg Merititesz…
A könnyáztatta arcon rögtön megkönnyebbülés futott át, és azonnal szolgálója ölébe vetette magát a hercegnő.
- Na, cssssss, semmi baj… - mondta Merititesz, és gyengéden arrébb tolva a hercegnőt, ő is felfeküdt az ágyra, és Nebet haját simogatta nyugtatólag.
Így már jobban szemügyre is tudta venni a lányt, aki még mindig vigasztalhatatlanul sírt, drága selyem kombinéje a mellkasán szétszakadva lógott, felfedve csodás melleit, felkarján pedig Szithator kezének szorítása látszott. Merititeszben pedig fellángolt a düh. A hercegnő sírása épp csillapodott, így halk hangon megkérdezte:
- Most meséld el, gyermekem, mi történt!
Nebet, aki eddig Merititesz melleibe fúrta arcát, most lassan felemelte a fejét, és nagyokat nyelve, kissé összefüggéstelenül belekezdett.
- Eljöttünk, és durva lett… letépte a ruhám, én meg tiltakoztam, de nem érdekelte, megragadott, és… rálökött az ágyra, elszakította a kombiném, el akartam menekülni, de erős volt, és akkor belém hatolt, és ó, dadus, annyira fájt, de nem tudtam mit tenni, aztán befejezte, én meg sírni kezdtem, aztán ő megint akarta, de akkor sikítottam, ő meg ott hagyott, és én visszafutottam ide, és ó, dadus, most olyan elkeseredett vagyok… - és a könnyek újra megállíthatatlanul patakzani kezdtek a fekete szemekből.
- Jajj, drágám! – sóhajtott Merititesz, és míg a lány sírt, ő magához vonta, csókolta a könnyáztatta arcát, az orrát, a szemét, és simogatta a forró kis testet, ahol csak érte, a vállát, a hasát, csípője ívét, és a kombiné repedésén benyúlva a karcsú derekat és az oly kívánatos kebleket, míg Nebet sírása abba nem maradt.
Szipogva, párás tekintettel nézett Merititeszre, majd megkérdezte:
- Ó, dadus, és most mihez kezdjek? Én ezt nem fogom tudni végigcsinálni! – sóhajtott kétségbeesetten.
- Tudod, kedves – kezdte Merititesz, ahogy baljával továbbra is átölelte a lányt. – A férfiak hamar megunják a házaséletet, és a gyorsan múló szerelmes éjszakáknak rögtön vége lesz, amint megfogan benned az örökös.
- De addig még olyan sok éjszaka van… - hajtotta arcát újra dadája melleire a lány. – Annyira vágytam egy forró érintésre, de így olyan boldogtalan leszek!
- Kevesebb idő, mint hinnéd, kicsim. – mosolygott Merititisz, miközben jobbjával a hercegnő haját simogatta. – És addigis boldoggá teheted magad te is!
- Hogyan? – kapta fel a fejét a lány hirtelen, olyan mohó tekintettel, amit Merititesz álmodni se mert.
Míg a válaszán töprengett, bal keze, melyet eddig a hercegnő csupasz derekán tartott, tudattalanul csúszott kicsit feljebb, hogy megcirógassa a leány bal mellének oldalát. Merititesz óvatos érintésére a mellbimbó szinte rögtön megmerevedett, miközben a lány továbbra is áhítatos kíváncsisággal fürkészte dadája arcát, a nő döntésre jutott.
- Ha akarod, megmutathatom. – mondta kicsit rekedten. – A férfiak nem értenek a nő testéhez, de egy másik nő annál inkább. De meg kell ígérned, hogy nem fecsegsz róla senkinek.
A leány könnybarázdás arca azon nyomban felderült.
- Jajj, köszönöm – és hevesen megölelte a dajkáját, aki erre elmosolyodott, miközben végigsimított Nebet csupasz hátán, már tudta, hogy jól döntött.
Egy kicsit eltolta magától a lányt, majd megszólalt:
- Először is, ezt vegyük le. – fogta meg a hercegnő kombinéjának maradványait, és lassan lehúzta őket a lányról, majd az ágy mellé dobta őket.
Ott feküdt mellette az immár teljesen csupasz hercegnő, aki csillogó szemekkel várta, hogy azt tegye vele, amit csak akar, ha az enyhít a szenvedésein. Ahogy Merititesz végignézett a feszes kebleken, melyeken már kőkemények voltak a bimbók, a csókolni való hason, a kerek csípőn, legszívesebben rögtön a lány ölébe fúrta volna a fejét, hogy isteni magaslatokba repítse őt, de tudta, hogy nem sietheti el. Olyan élményt akart adni a lánynak, amit sohasem felejt el.
- Most csukd be a szemed! – kezdte Merititesz, mire a hercegnő szó nélkül lehunyta pilláit.
Merititesz még egy pár pillanatig tétovázott, majd óvatosan, csak ujjbegyeivel érintve a lányt, végigcirógatta a testét. Először a hosszú lábakat, majd a feszes hasat, mire Nebet csiklandósan felnevetett. Merititesz szája is mosolyra húzódott, és közelebb hajolva a lányhoz, finom csókot lehelt a puha ajkaira. Majd óvatosan a szájába szívta a lány alsó ajkát, mire érezte, hogy a lány ellazul a karjaiban, és bátortalanul visszacsókol. Erre Merititesz áttolta a nyelvét hercegnője ajkai között, hogy azzal fedezze fel Nebet szájának mindig szegletét, miközben kezét a hercegnő keblére helyezte. Erre a leány jólesően felnyögött, mire Merititesz kicsit eltávolodott tőle, megcirógatta az arcát, és a fülébe súgta:
- Jól esik az érintésem?
- Nagyon finom. – felelte szégyenlősen a lány.
- És ez még csak a kezdet. – somolygott Merititesz, és csókot lehelt a leány kecses nyakára, aki erre újra behunyta a szemét, és tovább élvezte a kényeztetést.
Merititesz apránként haladva végigcsókolta Nebet nyakát, hol kicsit erőseben, hol gyengédebben, néha a nyelvét is bevetve, miközben jobb keze fáradhatatlanul térképezte fel a hercegnő kebleit. Finoman masszírozta őket, játékosan belecsípve a bimbókba, melyet Nebet mindig egy hálás nyögéssel jutalmazott, és ezt Merititesz sem bírta már sokáig.
Egy mozdulattal a leány fölé került, és egyszerre markolt bele mindkét mellébe, mire Nebet hangosan sóhajtott fel. Masszírozta a gyönyörű melleket, morzsolgatta a meredő bimbókat, majd ráhajolva Nebetre, újra forrón megcsókolta, míg mellei ott feszültek a tenyerében. Majd lejjebb csúszott, és apró csókokkal borította először a jobb, majd a bal keblet, miközben Nebet fáradhatatlanul nyögött és nyöszörgött alatta. Ekkor a nyelvével apró köröket írt le a jobb mellbimbó körül, majd áhítatosan a szájába szívta a kőkeménnyé vált bimbót. A hercegnő erre minden eddiginél hangosabban nyögött fel, mellkasát megemelve még inkább próbálta Merititesz szájába tolni a kebleit. Merititesz olyan régóta várt erre, hogy csak addig engedte ki a mellbimbót a szájából, hogy a másikat hasonló kényeztetésben részesítse. Körözött körülötte a nyelvével, majd rászívott, fogaival finoman érintette, míg Nebet szinte önkívületben nem vonaglott alatta. Ekkor Merititesz újra feljebb csúszott, és kezei közé fogva a hercegnő arcát, az eddigieknél még szenvedélyesebben csókolta.
- Köszönöm – pihegte Nebet, most az élvezettől párás szemekkel.
- Hát ne folytassam tovább? – kérdezte ravaszul Merititesz, miközben ujjával végigsimított a vöröslő ajkakon, majd a sötétbarna, kívánatos bimbókon.
- Ohh, de igen. – nyögte halkan a leány, és Merititesznek nem is kellett több biztatás, annyira megrészegítette őt Nebet teste.
Ismét csókolta, ahol érte, de most a mellek után ajkaival érintette a leány hasát, végignyalt a puha, finom bőrén, egészen a szeméremdombja tetejéig, Ott megállt, és végigcsókolta az apró szőrpihék vonalát, majd a combok következtek, míg csak teljesen szét nem nyitotta Nebet lábait, aki már egész testében remegett.
Hirtelen ott tárult fel előtte a sivatag legszebb virága, a rózsaszín és vörös árnyalataiban játszó punci, a húsos ajkakkal, melyek találkozásánál ott várakozott a Nílus gyöngye, a legkívánatosabb csikló, amit Merititesz csak el tudott képzelni. Nem bírta tovább türtőztetni magát, belenyalt az édesen kitárulkozó nyílásba, mire Nebet menten összerázkódott, de Merititesz nem hagyta abba. Nyelvét belemerítette az édes kehelybe, mely csordultig volt már Nebet nedveivel, végignyalta a formás popsitól egészen a szeméremdombig, majd gyors nyelvcsapásokkal vette kezelésbe a csiklót. Alig ért hozzá, és szívta az ajkai közé, Nebet nyögései sikolyba fordultak, és miközben ölét fáradhatatlanul tolta Merititesz arcába, átélte élete első és leghatalmasabb orgazmusát.
- Ohh, Merititesz, ez… Áhh… - tekergette Nebet nyöszörögve a csípőjét a kéjesen mosolyogó Merititesz előtt, akinek esze ágában sem volt máris befejezni
Míg Nebet az élvezet utolsó hullámaitól pihegett, Merititesz nyelvével körbenyalta a nedves puncit, csókolta a nagyajkakat, bele-belenyalt nedves kis nyílásába, miközben kezével felnyúlva megmarkolta a feszülő kebleket. Mire a hercegnő pihegése lassan újra nyögésbe ment át, Merititesz bedugta a nyelvét a lány hüvelyébe, akár egy falloszt, mellyel ismét sóhajok tömkelegét csalta ki a lányból. Majd fürgén mozgó nyelve helyére betolta az egyik ujját, és mire a hercegnő felocsúdhatott volna, már két ujj mozgott ütemesen a nyílásában, Merititesz szája pedig újra a csiklójára tapadt.
- Áhh, igen… ne hagyd abba… - nyöszörögte Nebet, majd egy pillanatra elhallgatott, belemarkolt a melleibe, és pár másodperc múlva örömteli sikolya betöltötte az éjszaka csendjét. Teste rángatózott, majd hirtelen elernyedt, és megeresztett egy fáradt sóhajt, mikor mosollyal az arcán Merititesz egy búcsúcsókot nyomott a finom a puncira, és kihúzta ujjait a leány hüvelyéből.
Ezután visszafeküdt Nebet mellé, aki bágyadtan fordította felé arcát egy jó éjt csókért, melyet Merititesz örömmel lehelt az ajkaira, és alig percek múltán a hercegnő már mélyen aludt az átélt elsöprő orgazmusok hatására, Merititeszhez bújva. A nő elégedetten dőlt hátra a párnára, míg a hercegnő haját simogatta és őrizte az álmát, bár az ő ölé még fájón lüktetett a vágytól, és elborították a nedvei, tudta, hogy vágya majd kielégítést nyer, nem is olyan sokára, és a hamarosan felkelő nap sugarai már mindkét nőt az álmok birodalmában találta.