A másik énem 6.

Csak sodródok az örvényben, amit úgy hívnak élet. Lefelé húz a spirálja, és én öntudatlan bábuként zuhanok a mélyére, egy egyenes vonal mentén. Semmi kilengés, se csigavonal, merő egyenes unalom az egész.
Nincs semmi, csak szürke hétköznapiság, amit a fájdalom mételyez meg minden egyes percben. Az egyetlen kő, ami keresztezte az utamat, feltartóztatva a hétköznapiságot, egy gyémánt volt, de túl hamar tovasuhant, csak egy pici időre ragyogta be az életemet.
Túl rövid időre!
Felcsillantotta maga mellett a gyönyörűség és a boldogság fényét, és én marha, azt hittem mindig az enyém marad!
De csak illúzió volt, egy szikrányi, hogy megmutassa milyen is lehetne vele együtt a boldogság!
Az álmaim borzalmasan hazugok.
Emlékeztetnek a fájdalmamra és a veszteségemre.
Virágos mezőkre visznek. Virágok nyílnak mindenhol, mosolygó fejű, tarka szín kavalkád, ahol minden róla szól.
A szeme zöldjéről, a bársonyos bőréről, a finom érintéséről, és a teste melegéről. Hangokat is hallok. Lélegzetet, nyögést, csörgedező patak hangját hozza felém a szél, hogy összekeveredjen a finom zihálásával.
Ő maga a mező.
A virág.
A szépség.
Az élet.
Hangja a patak.
Luis.
Saját ordításomra ébredek, a testem csurom víz és reszketve emelem fel a fejem. A gyűrött lepedő körém tekeredett, a szíven kibaszottul dobog, és az első percekben kapkodom a levegőt.
Hangos lábdobogást hallok kintről, majd felszakad az ajtó és ott áll Ő.
-Mi történt, megint rémálmod volt ugye?- Ránézek és belehasít a fájdalom a szívembe, hogy elmossa az álom minden szépségét. És, hogy pofán csapjon a valóság nyomorult ökle!
Próbálom magam összeszedni, de nehezen megy. Bánt, hogy ilyen állapotban lát. Feljebb tornászom magam a párnán és magamra rántom a nyirkos lepedőt. Beletúrok a hajamban, amiben mostanában egyre több fehér hajszálat fedezek fel.
Nem bírom ki, hogy végig ne pásztázzam a karcsú testet. Ott áll tőlem alig három méternyire. A kis trikó alól, karcsú és inas karok kandikálnak ki, nézem, hogy a feszes kis fenekét abba a hülye, bárányos alsóba bújtatta, amit párszor már letéptem róla!
Tovább siklik a tekintetem azokra az őrjítő combokra, amelyek mostanában a fiam csípője köré szoktak fonódni. Megőrjít a látványa, több mint izgató. Naphosszat tudnám bámulni és nem csak azt.
- Menj ki, menj Danhoz! Jól vagyok, csak menj a fenébe!
- De a nevemet kiabáltad, többször is egymás után! Engem hívtál álmodban.
- Nem érdekel kit hívtam, menj innen azonnal! Tűnés!
- Brent. Had maradjak! Kérlek. - Könyörög, és megint úgy néz.  Képes azokat a hatalmas, zöld szemeit fegyverként használni ellenem. Tudja, hogy belehalok, hogy nem bírom ki ilyenkor. Megőrülök érte. Még mindig ugyanúgy.
Zavaromban az ágy melletti polcra nézek, még van egy fél üveg söröm, ráhúzok, hogy palástoljam az érzelmeimet.
- Mit akarsz tőlem, engem már leírtál! Mi a francnak jöttél ide? Nem kell a megjátszott érdeklődésed!
- Én csak, én csak...- az arca piros, fantasztikusan áll neki, le sem bírom venni róla a szememet. Nézem azt az édes száját is, enyhén szét vannak nyílva az ajkai, duzzadtak és kibaszottul formásak.
Mélyeket szippantok a levegőbe, hogy az illata eltelítsen. Gyenge vagyok, hagyom, hogy leüljön az ágy szélére és tördelje a kezét. Valami láthatóan aggasztja, a rémálmom jó alibi volt neki ahhoz, hogy panaszkodni kezdjen.
- Női parfüm illatú a ruhája, amikor haza ér. Azt hiszem van valakije! - Mintha ez újdonság lenne! Észrevettem az elejétől kezdve, hogy Luis Dannak, csak otthoni játékszer, unaloműző és nem több. Magamban tartom, amit tudok, élvezhetném Luis nyomorúságát, de egyáltalán nem tölt el öröm.
- Én...azt hiszem, hiba volt Danal össze cuccolnom, nem szeret engem! Csak ki akart próbálni, érdekes falatnak tűntem és...
- Ki a büdös francot érdekel te ribanc? Ide jössz sírni? Hát nem adtam meg neked mindent,  amit tudtam? Nem ragadtalak ki az otthoni szarból? Nem dugtalak meg naponta legalább kétszer? És te, mégis mit csináltál? Megkeféltetted magad a fiammal! És ezek után még van pofád ide jönni rinyálni és felkínálkozni nekem! Azt hiszed, hogy meg foglak dugni azok után, amit tettél? Tűnj innét a fenébe és soha többé ne merj ide bejönni! Nem érdekelsz már régen! Tűnés!- Feláll, a lábai remegnek, a könnyei persze már folynak, de csak nem megy ki.
- Kérlek, fogadj vissza Brent. Könyörgök. Soha többé nem hagylak el, ígérem!
- Takarodj!- Felugrok és neki esek, nem bírom tovább, felpofozom keményen, ő pedig hagyja, meg sem mozdul.
- Üss csak, legalább hozzám érsz, üss így érezlek!- Ez állít meg, és csak nézem a kezeim közt vergődő, karcsú testet. Remeg, akár egy törött szárnyú kismadár. Falom a szememmel az összekócolódott hajat, a könnytől maszatos arcot. És ekkor követem el a legnagyobb hibát.
Belenézek a szemébe. A zölden csillogó, gyönyörű, esdeklő szemébe.
Érzem, ahogy elveszek benne, amint elmerülök a mélységében.
A kezeim remegése egyre erősödik, és már nincs visszaút. Menthetetlenül a csapdájába esek újra. Ha a pokol mélyére kerülök is, ha holnap meghalok azt se bánom, csak még egyszer hadd legyen az enyém!
Az ágyra döntöm,  betakarom az egész testemmel, a csípőmet vadul nyomom neki, követelve vele keményen. Ott csókolom, ahol érem, hódolok neki és élvezem.
Finom, istentelenül jó! Mennyit álmodoztam erről a pillanatról, hogy újra érinthetem, hogy rajta fekhetek, hogy csókolhatom!
Az arcát, először a szép arcán siklok végig a csókjaimmal, aztán a nyakán, a hófehér bőrén.  Majd belefulladok abba, amit művelek, őrült elmebetegként kényeztetem, hogy megjelöljem, hogy vörös és lila foltok tarkítsák napokig. Így akarom tudatni mindenkivel, hogy az enyém és használtam a testét. Birtokolni akarom! Kell nekem, mint az éltető levegő, megfulladnék, ha most magamra hagyna.
A számat a nyelvemmel nedvesítem be, mielőtt odahajolok a duzzadt ajkaihoz. Remeg minden porcikám, minden egyes sejtem. Luis úgy csimpaszkodik a nyakamba, mintha én lennék az életmentő, a csókjában benne van minden, ami hirtelen feledteti velem a több hétnyi fájdalmat és kínt, amit a hiánya okozott.
- Kérlek, kérlek, könyörgök... Brent, annyira kívánlak. Megőrülök, ha csak meglátlak, nem bírom ki.
- Te dög! Legalább ne hazudj!
- Nem hazudok, veled akarok lenni! Dan a nyomodba sem érhet, kérlek, akarlak. Minden éjjel utánad vágyakozom, akkor is ha Dan dug. - Megint felpofozom, ezt nem kellett volna mondania! Rászorítja a kezét az égő arcára, de nem érdekli, lepörgeti magáról a haragomat. A következő pillanatban pedig már a nyakamat rágcsálja. Finoman szívogat, és a bőröm felizzik.
Adok - kapok- marok, játékot űzünk.
Néha beleharapok, hogy fájjon neki, néha agyoncsókolom. Lassan haladok a köldöke felé. Felnézve látom, hogy a csókjaimtól a mellbimbói meredezve ágaskodnak, kicsi édes gombokká változtattam őket. Lúdbőrözve remeg bele a teste, amikor a nagy kezemmel a bárányos minta alá nyúlok.
Felhördülünk mindketten, amikor a hamvas péniszét körbeölelik az ujjaim. Szorítom és mozgatom a fitymája körüli részt. Aztán nem bírom ki, és a számba veszem, hogy érezhessem azt az édes ízt, amire olyan régen áhítozok. Egy kicsit csak tartogatom a számban, lihegek. Majd szívom és nyalogatom, cuppogok, és nyammogok. Kiélvezem rendesen, majd gyorsítok a tempón. Kis idő múlva Luis feje és a vállai felemelkednek a párnáról, ívbe feszül a teste.
- Jézusom Brent, Jézus atyaúristen!  Nem fogom sokáig bírni. Breeeeent! - Szinte sikoltó hang hagyja el a torkát, teletölti a számat a magja. Megőrjít az illata, és a tudat, hogy Luis spermáját nyelem. Hihetetlen mámort érzek, csak az miatt, hogy miattam élvezett el. Csodálatos érzés, kaotikus állapotba kerülök tőle. Már minden cseppet kiszívtam, de még cuppogok, az érzékeny rúdon, nyalogatom és csókolom. Majd Luis feneke alá nyúlok,  lesegítem róla a kis nadrágot.
Rábukok a simára borotvált, világos hússzínű golyóira. Beszívom őket, egyiket a másik után. Olyan édesen ráncosodik a bőr, annyira finoman mozognak a golyók, odabent a  bőrtakaró alatt. Luis most csendben piheg, az ujjai a hajamat túrják, könnycseppek gördülnek le az arcán, és összefüggéstelenül beszél. Nem értem mit mond, de mindegy is. Csak szép lehet, amit üzenni akar nekem.
Ekkor kezdek a nyelvemmel az ánusa felé közelíteni. Alányúlok, mindkét tenyeremet alá tolom a dereka alá. Megemelem, és a számhoz igazítom az édes feneket. Nyalom mohón,  nyálasan. Izgatom és lazítom.
Luis újra lázba jön, odanyúl a szám mellé.Bedugja az ujjait a számba és szopatja velem őket. Majd amikor felpillantok, behunyja a szemeit, az ujjait pedig feldugja magának. Lassan csúsztatja be őket,  felnyomja tövig. Kissé meghajlik a derekánál, hogy minél mélyebben érhessen magába.
Begerjedek teljesen a látványtól, ahogy ujjazza magát és zihál.
Nem bírom tovább, feltérdelek, és kézbe veszem a péniszemet.Duzzadt, kőkemény, majd szétreped rajta a bőr a várakozó feszüléstől. Hatalmasnak látom most a szerszámomat, nagynak és vastagnak. Az eressége csak még szexisebbé teszi, és Luis le sem bírja róla venni a szemét. Szinte beremeg az egész teste a látványba.
-Nagyon akarom, Brent, nagyon kell a farkad!- Térdelek, és a kis szépségem az egyik lábát a vállamra helyezi, hogy minél jobban hozzá férhessek. Már alig várja, hogy elmerüljek benne, lökdösi magát nekem, miközben nyüszít. Nem keresgélek síkosítót, az ujjaimmal benyúlok a számba, sok nyálat kenek a farkam hegyére. Aztán remegve igazítom be a szűk helyre a péniszemet.
Határozottan nyomulok be, a makkom után lassan, belecsusszanok egészen.Mind mélyebbre és mélyebbre. Fantasztikus érzés, ahogy a forróság körül ölel. Nagyon jó.
Nem bírok várni, lökni kezdem magam, az arcomra a kéj grimasza ül ki. De ez nem elég nekem, akarom mindenestül a fiút. A karja után nyúlok, és húzom fel magamhoz. Megérti mit akarok, felkapaszkodik hozzám. Óvatosan és ügyesen mozdulunk. Leeresztem a fenekem, a sarkamra ülök, Luis pedig csúszik az ölembe, a hosszú formás combjaival körülöleli a csípőmet.
Végre benne ül a farkamban, a karjai a nyakamban, a nyelve a számban. Mi másra lenne szükségem? Az enyém egészen! A felsőtestünk is összeér, és én csak dugom, kefélem.
Nagyom bensőséges így, csodálatosabb, mint előtte bármikor.
Az ölelő és adakozó teste, mindennél többet ér, ahogy együtt mozdulunk, úgy érzem, mintha összeolvadnának a csontjaink, hogy eggyé váljanak örökre. Túl szép és túl finom, ahhoz, hogy addig bírjam, amíg szeretném. Ordítok, akár egy vadállat és még az agyamban lévő kocsonyás anyag, amit agynak hívnak, az is beleremeg a hatalmas orgazmusba.
Nagyon sok ondót lövellek belé, rengeteget. Nem tudom, hogy lehet ennyire sok, de sokkal hosszabb ideig élvezek, mint szoktam.
Lassan tisztul a mámoros köd, de mi még mindig összekapaszkodva pihegünk. Egyikünk sem akarja elengedni a másikat, csak ölelkezünk és szorítjuk egymást.
Csak ekkor tudatosul bennem, hogy hangokat hallok, zokogást. Felemelem Luis vállamra hajtott fejét és fürkészve nézegetem. Remegnek az ujjai, amikor az arcomhoz ér, hogy letörölje a hatalmas könnycseppeket, és ekkor esik le, hogy a fenébe is, én  sírok taknyos módjára!
- Brent, kérlek ne sírj! Ne sírj, mert akkor nekem is kell! Hallod?- De már görbül a szája, megremeg. Ketten itatjuk az egereket a boldogság szikrázó, színes mezeje alatt. A könnyek gyógyító erejűek. Megszabadítanak minket a fájdalomtól, amit átéltünk az elmúlt napokban. A rossz összesűrűsödik és egy pontba gyűlik, hogy akár egy pillangó tova suhanjon és megkönnyebbüljünk.
Annyira jó együtt sírni!
Amikor elapadnak a könnyeink,  ledőlünk az ágyra. A lepedő ráterül az összebújt testünkre. Nem akarjuk elengedni egymást, még nem.
Kicsit később sietve tusolok le, hogy Luis is megtisztálkodhasson mielőbb. Nagy szemekkel néz, szinte hódolattal, mielőtt magamra hagy.
Késő éjjel van, de egy kis friss levegőt akarunk szívni.
Köntösbe bújunk és kilépünk az erkélyre. Nincs túl hűvös, de azért jó egymást melegíteni. Szorítjuk egymást, bolond szerelmesek módjára.
Mindketten felnézünk magasra, az éjsötét égbolt felé. Milliónyi csillag ragyog rajta és nevetve kiválasztunk kettőt. Egyet neki és egyet nekem. Mindegy hány ember tett már így a földön, az a kettő itt és most, csak a miénk.
Olyan, mint egy eskü, csodálatos érzés.
- Brent? Már régóta szeretném, ha tudnád - suttogva ejti ki a szavakat. Összeszorul a gyomrom a várakozástól.
- Szeretlek. - Rám néz, a szemei olyan őszintén csillognak, mint a kristálytiszta patak álmomban. Pont úgy. A szívem nagyokat dobban, szinte megszédülök a vallomástól.
- Beléd szerettem már az első két napban. Teljesen.-Bizonygatja a hajamat túrva.
- Akkor miért?-kérdezek vissza remegve.
- Azt hittem akadály vagyok neked, a rendes életed gátja. Csak sokára fedeztem fel, hogy talán mégsem, hogy talán...
- Értem. De nem talán, hanem biztos! Annyira nagyon beléd zúgtam én is Luis, mint még soha senkibe. Nincs senki a világon, akit náladnál jobban szeretnék.
- Biztos?
- Igen! Én is szeretlek!
A nyakamba ugrik, majd feldönt a boldogságtól. Ugrál és furcsa hangokat ad ki. Nevet és sír egyszerre. Annyira nagyon édes! Az ölembe kapom a drága kis csikót és beviszem a lehető legjobb helyre. Az ágyamba! Hogy szerethessem, csak egy kicsit.
Kis ideig, csupán addig, míg a csillagjaink éjjelente világítanak az égen!