A másik énem 3. - Szexjátékszerek

Talán le kellene szoknom a cigiről, biztos a túl sok nikotin miatt szúr a mellkasom. Vagy a félelem lenne? A picsába, csak érjek haza mielőbb, kurva konferencia!
Munka, emberek, arcok.
Kötelesség.
Széles mosoly, tettetett érdeklődés, mert kell, muszáj.
Női testek, csábos idomok, kit érdekel?
Engem semmiképp. Sajnos…
Fejgörcs.
Luiiiis….hiányzol!
Megőrülök, alig várom, hogy leszálljon a repülőgép, kettesével veszem  a lépcsőfokokat, annyira akarom már látni, pedig, csak két napot voltam távol, mégis, ezer évnek tűnik. A vágy az ágyékomba áramlik, lüktetek. A múlt éjszakán részegre degradáltam az agyam, az asztal alá ittam a vezetőség minden tagját, csak azért, hogy szűnjön a mardosó vágy. Még úgyis éreztem, félájultan kiütve. Akkor is, csak őt akartam, Luist. Újra és megint csak. Mindig. Olyan, akár egy rossz szokás, narkotikum, LSD.
Ha rászoksz nincs menekvés, a lénye beleivódik a sejtjeidbe, minden kicsi porcikádba.
Megbolondultam, az élet kicseszett velem. A nagy nőfaló, remeg már a gondolattól is, belezúgott egy fiúba. Hát nem vicces? Nem az a picsába is, hogy lenne, inkább őrület!
- Kussba legyél! - Intem az agyamat normál hullámhosszra, de az csak tovább játssza a kis műsorát.
- Úgyis megcsalt, kár rohannod, fehérmájú.
- Elég legyen! – öklözök az agyamba képzeletben, de ekkor már a taxis hátra fordul, és furcsán pillant rám. Szóval hangosan gondolkodtam. A fazon sebességre kapcsol, ésszerű. Mielőbb megszabadul tőlem, annál jobb, számara, csak újabb őrült vagyok a város forgatagában. Fejcsóválva bámul utánam, amikor a sporttáskával a vállamon feltépem az ajtót és valósággal berobbanok a lakásba.
A francba, túl nagy a csend. Az átkozott hatodik érzékem, persze fújja a riadót, a fenének jöttem haza egy nappal a vártnál korábban, majd most lesz nekem meglepi! Ordítok, a nevét kiabálom. Nem válaszol, de itt kell valahol lennie, hiszen a bejárati ajtó nyitva volt.
Feltépek az emeletre, érzem a hálóban lesz, és nem csalódok, de a szívem kihagy egy ütemet, amikor meglátom az én hosszú combú szépségemet. Összekuporodva, meztelenül fekszik az ágyon, hófehér bőrén vörös csíkok és karmolásnyomok, főleg a hátán és a hasán. A köldöke alatt és a jobb combján rászáradt fehér folt, ondó, sok. A csuklói fekete szíjjal összekötözve, aranyló haja csapzottan keretezi a csábos arcot, ám a tekintete most nem igéz, a semmibe réved.
Érzem, ahogy a harag elönt, főleg, amikor a szájára vándorol a mohón fürkésző szemem, amit úgy imádok csókolni, duzzadt és sebesre harapdált. De nem tőlem! Valaki használta azt, ami az enyém!
Elkezdem verni az ajtófélfát, beleöklözök a falba is, verem vadul, amíg csak kiserken a vérem, tombolok, az őrület örvénye készül elragadni. Vaktában cselekszem, a tudatalattim irányít, ki kellene dobnom Luist, de inkább mit teszek? Húzom magam után a fürdőbe, ő meg bukdácsol utánam. Megérdemelné, hogy a jéghideg víz alá tegyem, de az nem vinné le róla a mocskot, amivel beszennyezett mindent.
Rá öntöm az összes tusfürdőt, ő meg hagyja. Már csuromvíz vagyok, a ruhák ázottan tapadnak a testemre, még jó, hogy a cipőt azt lerúgtam magamról. A haját is megmosom, akár egy gyereknek, sikálom mindenhol, és ő végre felszisszen. Elgyötört arccal nyög fel, amikor az egyik vörös hurkát túl erősen dörzsölöm a hátán, kezd magához térni. Végre felemeli a fejét, rám néz, egyenesen a szemembe.
- Brent, én nem akartam, én csak…- elérkezettnek látom az időt egy csattanós pofonra, amiből három is lesz.
- Riherongy vagy, egy büdös cafka! Élvezted a fájdalmat is, igaz? - A válasz ott van a szemében, hát persze, hogy igen, én meg amekkora marha vagyok nem használtam a szadó cuccokat, meg a játékszereket, amiket rendeltem, inkább hagytam porosodni a polcon.
Hát ezért kíméltem, ezért öleltem? A büdös kölyök!
A falhoz préselem - a csempe hűvösének, és nekiesek, hogy a szétharapott száját én is birtokba vegyem, felnyög, de nem a fájdalomtól. A tekintetébe beleköltözik a vágy, amitől még szebb lesz, a fenébe is, nem bírom levenni róla a szemem, megbabonázva csókolom tovább és fogdosom mindenhol. Muszáj éreznem, kezei önkéntelenül is a nyakam köré fonódnak. Kiszívom a lelket is belőle, Istenem hogy mennyire imádom ezt az ízt! Vele egy csók elektromos sokk, trauma. Mennyei, mégis lesüllyedek a pokolba miatta.
Naná, hogy a farkát szorítom, ami az őrületbe kerget, neki van a legszebb farka a világon, ahogy mindene az. Letépem magamról a ruhákat, nehezen jönnek le az átkozott göncök, aztán Luist lenyomom, térdre kényszerítem.
- Szopj, te dög! - utasítom, nem mintha szükség lenne rá. Az egész fejét beletemeti az ágyékomba. Odadörzsöli az arcát, mintha életmentő lenne, aztán nyalogatni kezd, az ágaskodó rudam ezerrel lüktet.
Belemarkolok a vizes tincseibe, hadd fájjon a bestiának. Könnybe lábadnak  szemei, amikor könyörgően felemeli a fejét, már kristálypatakokat látok az angyali arcon, de nem engedek a szorításon, büntetem. Megadóan hajtja le a fejét, a farkamon a bőrt húzogatja, és az árkomat kényezteti a nyelvével.
Kis rafinált tudja, hogy az a gyenge pontom, de most ez sem segít rajta, nem engedek. Nincs kegyelem, még jobban húzom a fényes fürtöket, éppen olyan erővel, ahogy lököm magam a forróságba, a mellkasomból feltörő vad hangok betöltik a teret, visszhangvirágot küldenek a csempe hideg felületére. Felnyögök, rászorít a herémre, az utolsó üvöltés elemi erővel szakad ki belőlem, amikor a végső cseppeket is kiszívja az éhes vad.
Aztán vállon ragadom és felhúzva őt, bedugom a nyelvem a szájába, saját ízemet is érzem, mert perverzül, ilyenkor szeretem a legjobban csókolni.  Nyomja nekem magát, már nem figyel a teste fájdalmára, kielégülést akar ő is.
Megadjam neki?
Nem is tudom akarom-e. Talán, ha könyörög érte.
Remeg minden porcikája, érzem a teste éhségét, tudom, mi kellene neki, de most nem tudom megdugni, hogy álljon a zászlórúd, kell egy-két óra még legalább. Szopjam le én is? Nem, az túl egyszerű lenne. A szennyezett lelkem már is kombinál. Vagy az őrült agyam?
Luis háta nagyon csúnya, a hurkákat feláztatta a víz, húzom vissza a hálóba a remegő testet, vizesen döntöm az ágyra.
- Várj, egy perc és visszajövök.
Luis simogatja magát, amikor a dobozzal a kezemben, megállok az ágy mellett. Pupillái kitágulnak, pontosan tudja, hogy mit hoztam.
- Brent, én nem akarom! - a hangja remegése viszont mást mond. Akarja, nagyon is. Egyre jobban vörösödik, amikor sorban dobálom az ágyra a dildókat meg a péniszgyűrűt és a láncos, anál játékszert. Megáll a keze a farkán, amikor a prosztata izgatóval közelítek felé.
Felnyomom a lábait amennyire, csak tudom, és a lukhoz igazítom a selyemfényű műanyagot. A végéről csorog a síkosító.
- Tudod, előbb jól elverném a segged, de ma alaposan kiporolták már, úgyhogy az előjáték elmarad.
Luis a mutató ujját a szájába dugja, amikor benyomulok a műpénisszel. Előbb, csak kicsit dugom be, alig egy-két centit, táncoltatom a záró gyűrű felett a kis játékot, Luis, pedig nyöszörög, már régen többet akar.
A másik kezemmel a dobozba nyúlok, és a fogammal tépem fel a kis zacskót.
Édes, kék virágokat rejt az átlátszó műanyag. Benyálazom, egyiket a másik után, aztán hallgatom a halk berregést, amikor Luis mellbimbóira tapadva zizegnek. Beljebb nyomom a műpéniszt, keresem a pontot, a kialakítása miatt könnyen megtalálom, amit kutatok.
Mi kellene még?
Egy másik dildót szabadítok meg a csomagolástól, hogy a számba véve érezzem a latex ízét. Szopom, miközben szemeimet Luisra tapasztom, a műdákót alig mozdítom a fenekében. Élvez mindent a fiú: a mellére csippentet kis izgatókat, a seggében a műfaszt, és engem. Aztán a nyálas fekete dildót átnyújtom Luisnak, és ő tudja mit akarok, a szájába veszi és lehunyt pillákkal szopogatja, én meg már minden figyelmemet annak a prosztatának szentelem.
Luis lábait a nyakamba rakom, így tényleg megvan az a szög, ami szükséges.
Gyorsan dugom, majd néha megállva, szinte, csak dörzsölöm a diónyi dudort, aztán megint vadul mozgok. A műfaszt már rég kilökte a szájából, ujjai szorosan ölelik körbe a farkát, közeledik a csúcshoz, már dobálja magát az összeadódott élvezettől. Aztán megfeszül az izmos, karcsú test, és Luist elönti a kéj. Óriási orgazmust él át, az ondója magasan spriccel, saját arcáról is folyik le. Kurvára jó érzés látni, és a tudat, hogy én vittem ilyen magaslatra, gyógyír a háborgó lelkemnek.
Könnycseppek ragyognak a szeme sarkában, félájultan hever, lebeg a mámoros kielégülés mezsgyéjén.
Lassan söpröm félre a játékszereket, a mellbimbó-virágokat Luis már az orgazmusa előtt letépte magáról. Megnyálazom az egyiket, magamra csíptetem. Nem is rossz érzés, csak az én szőrös, széles mellkasomon, tök hülyén néz ki. A fenébe vele, vissza is hajítom a dobozba.
Luis mellé fekszem, ő pedig nyöszörögve bújik mellém. A vállgödrömbe temeti a mézszínű fürtjeit, és csendesen fekszünk, miközben a belsőm még mindig nyugtalan. Nem bírom túl sokáig, ezért kibököm a kérdést, ami belülről feszít.
- A testvéred volt az?
- Nem, nem ő. Különben is, nem mindegy?
- Te, ne szórakozz velem! - ragadom meg erősebben a karját, mint szeretném.
- Mondd meg, ki az!
- A fiad! Hazajött és itt talált és… - már nem hallom a többit, már semmit, a rosszullét kerülget, tompa tégladarabok csapodnak a koponyám belső felének.

2011.