A III. világháború I. rész - Úton a végzet felé

A kezdet

A reggel lassacskán elérkezett az Atlanti-óceán nyugati partjaira. A part menti sziklákon átcsapó hullámokon megcsillant a napfény. A közelben egy hatalmas metropolisz épületei magasodtak. Egy metropoliszé, amely az összes többi fölé emelkedik de mégis csak egy a sok közül. Az égig érő felhőkarcolók üveg falairól visszaverődtek a csodálatos napsugarak. Ám e-város még nem sejtette, hogy mi vár rá aznap. New York még nem sejtette, hogy a pár napja tovatűnt nyárral most valami más is eltűnik. Valami más, amely nem csak az elkövetkezendő pár napra, hónapra lesz kihatással, hanem valami olyan, ami alapjaiban megrengeti a világot. Egy olyan nap virradt ma a városra, ami örökre bevésődött a történelemkönyvekbe. Egy olyan nap, amely az elkövetkezendő több mint harminc év történelmét örökre megváltoztatta. A békén a háború lett az úr. A békén a háború, a szereteten a gyűlölet, az életen a halál. Ezen a napon a világ belekóstolhatott, hogy mi vár rá. Hogy mit hoz a jövő. Az elkövetkezendő harminc év. Megtapasztalhatta az elkerülhetetlent, amely vészesen közeledett.

Egy szürke Mercedes gördült be a szűk utcába. Lassan gurult végig az élettől nyüzsgő úton majd megállt egy kis újságárus bódé előtt. A kocsi ajtaja kinyílt és egy szürke öltönyös, középkorú, őszes hajú, napszemüveges férfi szállt ki. Jó húsban lévő nagydarab ember volt. Látszott rajta hogy jól él. Biztos valami nagy fejes ügyvédje vagy valami nagy színész vagy zenész menedzsere volt. Körülnézett a gyermekhangtól és kutyaugatástól zajos utcán. Az egyik végén látta a tengert, a másikon pedig a magasan fölé tornyosuló World Trade Centert majd lassú, kimért léptekkel az újságárushoz lépett.
- Üdvözlöm Dr. Williems! – köszöntötte az újságárus. – Mit adhatok ma?
- Egy szimpla napilapot kérek. – mondta erős brit kiejtéssel a férfi.
Az árus elérakta az újságot.
- Két dollár lesz. – mondta.

Dr. Williems fölvette az újságot és a napszemüvege mögül a szakadt ruhás újságosra pillantott.
- Ugye nem versz át megint Demons.
- Dehogy Dr. Williems. – lépett hátra egyet a férfi és közben erősen rázta a fejét.
- Na lássuk ezt a lapot. – tartotta maga elé az újságot az öltönyös férfi.
- 2001. szeptember 11. – motyogta halkan. – Rendben itt a pénzed.
Azzal egy ötdollárost nyomott a bódé pultjára.
- A visszajárót tartsd meg.
- Köszönöm Dr. Williems. – hálálkodott az újságos.
- És milliószor elmondtam már Demons hogy, ne magázz. Elvégre egy egyetemre jártunk.
- Igen Dr. Williems vagyis… John.

A férfi elmosolyodott majd az újságot olvasva lassan a kocsi felé kezdett lépdelni. Észre sem vette hogy egyik pillanatról a másikra minden hang elnémult körülötte. Hirtelen érezte, hogy rálép valamire, ami kigördül a lába alól. Hosszan elterült a földön majd a mellette álló gyerekre förmedt.
- Miért nem vigyázol jobban te…
De a gyerek nem figyelt rá. Csak az eget bámulta. Most vette csak észre, hogy mindenki fölfelé bámul. Föl, föl, föl a magasba. Ő is felpillantott és elállt a lélegzete. Levette a napszemüvegét, mintha azt gondolta volna, hogy csak ráment valami. De nem. Egy hatalmas repülőgép száguldott Manhattan felé alig húsz-harmincméternyire a vízfelszíntől. Majd átszáguldott fölöttük majd egy pár méternyi emelkedés után telibe találta a Világkereskedelmi Központ egyik tornyát.

- A fenébe! – kiáltott fel a férfi amint látta, ahogy a lángoló gép belefúródik az épületbe.
Hatalmas törmelékdarabok és ordítozó emberek zuhantak a mélybe. Mindenki sikítozva rohant a tenger felé de ő csak állt ott és bámulta az épületet. Beletelt egy jó időbe, amíg felfogta, hogy ez valóban megtörténik és alig százméternyire tőle. Gyorsan a kocsihoz rohant és előkapta a kameráját.
- Mr. Simon meg fogja ölni, ha elkésik uram. – kiáltott oda neki a sofőr de a férfi eleresztette a füle mellett és egyenesen a lángokban álló épület felé rohant.

Dél felé járt az idő. Manhattant elöntötte a por és a füst. Mind a két torony ledőlt már hatalmas törmelékkupacot hagyva maga után. A tűzoltók nagyban oltották a lángoló romokat.
- Gyertek ide gyorsan! – kiáltott fel egy fiatal tűzoltó.
Ahogy társai odarohantak látták hogy egy kéz lóg ki a törmelék alól. Leemelték róla a hatalmas betontömböt. Egy szakadt öltönyös férfi feküdt a törmelékben. A nyaka természetellenesen oldalra állt. A kezében egy ripityára tört kamerát szorongatott.
- Van valakinél zsebtévé? – kérdezte a fiatal tűzoltó, miközben kihámozta a kamerából a nagyjából épen maradt kazettát. Közben a mentők már odaérkeztek a helyszínre.

Az egyik szomszédos boltban találtak egy ép videót és egy TV-t. Betolták a kazettát a videóba és elindították a felvételt. A kép eléggé rossz volt. A por és a rázkódás eléggé betett a felvevőnek de tisztán ki lehetett venni, ahogy a férfi a lángoló épület felé rohan. Majd nagy sikoltozás és mikor a férfi elfordította a kamerát már csak az látszott hogy egy gép belerepül a másik toronyba is. Majd egy hatalmas betondarab száguld a férfi felé. Azután eltűnt a kép. Még egy fél percig, recsegő-ropogó hangok és sikoltozások hallatszottak aztán miden megszűnt. Se kép, se hang. A mentők hordágyra tették a testet és a mentőautó felé rohantak.
- Hogy van doktor úr? – kérdezte a fiatal tűzoltó. – Ő az első áldozat.
- Ő már nem fog elmondani semmit. – hajtotta le a fejét az orvos. – Meghalt.

Casus belli

Huszonnégy év telt el a World Trade Center összeomlása óta. Huszonnégy év. Huszonnégy hosszú, fáradtságos év. Bár a terror merényletet, a több ezer amerikai halálát „megbosszulták” az egész java még csak most kezdődött.
Koradélután volt Izraelben. A közel-keleti ország földjén már több száz éve nem képesek megegyezni az arabok és a zsidók. Ám ez a nap megváltoztatott mindent. A Sziklamecsetben imaórát tartottak a mohamedánok. Az imaóra végén két turbános férfi lépett ki a mecset kapuján és a Siratófal mellett térdelő zsidókat bámulták.
- Mocskos hitetlenek. – mondta az egyik. – Már rég ki kellett volna űzni őket innen.
- Gondolj arra, hogy faraghatnánk belőlük hithű mohamedánokat is.
- Én azt akarom, hogy eltakarodjanak innen. Nem, azt hogy a vallásunkat gyalázzák.
A két férfi még egy jó ideig beszélgetett, mígnem meglátták, hogy a zsidók nagyban kászálódnak fel és rohannak be a városba. Megfordultak és látták amint egy lángoló test száguld szent mecsetük felé átszelve a levegőt. Már nem volt idejük menekülni. A tűzgolyó becsapódott a mecsetbe, amely millió darabra robbant.

Az egyik turbános férfi lassan magához tért. Már késő délután volt. A nap már a horizonton fénylett. A férfi a mellette fekvő társához fordult és megrázta a vállát.
- Ébredj Azim! – mondta.
Társa teste azonban ekkor a hátára dőlt és a férfi meglátta, hogy Azim arcát vastagon vér és mocsok lepi be.
A férfi meghalt.
Egy fémlap volt besüllyedve a mellkasába. A túlélő férfi kihúzta a testéből és rápillantott. Egy kör volt rajta melynek egyik oldalán, kék háttéren köralakban 12 csillag a másik oldalán pedig az USA zászlója volt.
- Mocskos hitetlenek. Ezért megfizettek. – motyogta majd teljes erejével üvölteni kezdett. – MEGFIZETTEK! HÁBORÚ LESZ ÉS ALLAH MINDANNYIÓTOKAT ELEMÉSZT!… ALLAH AKBAR!

A végzet elkerülhetetlen

Strasburgban hatalmas volt a felfordulás. Az alig tíz éve egy országgá egyesített Európai Unió fővárosában álló hadügyi minisztériumban minden a feje tetején állt. Egy fiatal férfi rohant be a hadügyminiszter irodájába.
- Uram üzenete érkezett!
Az ősz hajú férfi kinyitotta a levelet, és olvasni kezdte.
- Micsoda! – ugrott fel pár percen belül.
- Egy tíz éve fellőtt az amerikaiakkal közösen előállított űrállomás letért pályájáról és 2025. március 6-án becsapódott Jeruzsálembe és porig rombolta az arabok harmadik szent helyét a Sziklamecsetet. A Rijádi kormány egy országban egyesítette az egymáshoz eddig is kínosan közel került Arab Liga tagokat. Az Arab Ligába fölvették Albániát és két függetlenedett országot Nyugat-Macedóniát és Dél-Boszniát. Sorozatos terrormerényletek következtek be Európa szerte az elmúlt egy hónapban. Tudomásunk szerint a tengerentúlon és a Keleti Államokban (szovjet utódállamok) is ugyanez a helyzet. Bolgár Károly (Az Európai Unió elnöke), Arnold Jonson (amerikai elnök) és Jurij Putyin (Vlagyimir Putyin fia, a Keleti Államok elnöke) egy konferencián Genfben megegyeztek, hogy országukból deportálják az összes arabot az Arab Liga területére. Az arabok szövetséget kötöttek az újonnan megalakult Hindu Ligával és együttesen hadat üzentek az Európai Uniónak, Az Egyesült Államoknak, Svájcnak és a Keleti Államoknak.

Bár még nincs bizonyítékunk rá valószínűleg a kínai univerzisták is melléjük állnak és ezzel Kína ellenünk lép be a háborúba. A japán, a koreai (Egyesült Korea), az ausztrál és a dél-afrikai kormány biztosított minket arról, hogy ha a háború elkerülhetetlen a mi oldalunkra állnak.
- Szóval arra kell számítanunk, hogy az Atlanti-óceán keleti partjától az új-guineai határig minden ország ellenünk fordul.
- Igen uram! – válaszolta röviden a fiatal férfi.
A hadügyminiszter felkapta a telefont és zaklatott hangon beleszólt.
- Kapcsolja az elnököt azonnal!
Egy halk pittyenés után egy magyaros akcentusú hang szólt bele a telefonba.
- Mi olyan sürgős O’Conel tábornok?
- Uram! Itt hever előttem egy hadüzenet az Arab Ligától és a Hindu Ligától. És meg nem erősített források szerint Kína is melléjük áll. A japánok, a koreaiak, a dél-afrikaiak és az ausztrálok biztosak a háborúban és készek mellénk, az Egyesült Államok és a Keleti Államok mellé állni.

Rövid csönd után elhaló hanggal szólalt meg az elnök.
- Elkerülhetetlen a háború?
Ekkor egy másik fiatal katona rontott be a szobába és egy levelet nyújtott át a miniszternek.
- Nem csak, hogy elkerülhetetlen, már el is kezdődött. Az arabok lebombázták Szkopjét és néhány városon kívül, meghódították Kelet-Macedóniát.