A hét főbűn: 3. bosszú

Ajánlom az én bosszúálló drágámnak.

Az ajtócsapódás robbanásnak hangzott a gyilkos csendben. A nő nekitámasztotta fejét a falnak. Az orrából lassan csordogált a meleg vér. Kezét a bal szemére tette, és az ablakhoz ment. Másik tenyerét vágyakozóan az ablaküvegre szorította. Jobb szeme még a sötétben is csillogott. Megborzongott. Az utcalámpa fényében egy alak haladt át. Felidézte a férfi jeges szemeinek pillantását, azokat a szemeket, amelyek mindaddig melegséget árasztottak. A nő ujjai írni kezdtek a leheletétől bepárásodott üvegen. Kecsesen formálta a betűket. Tejfehér arcán halvány pír jelent meg és egy mosoly. Ajkába mélyesztette fogait, amikor a feliraton megcsillant egy autó fényszórója. A víz vérré változva folyt le és elmosta a feliratot az üvegen, de a nő szívébe beleégett: a bosszú.

A szoba homályba burkolózott. Az ágyhoz kötözött kényszerzubbonyos alak rendületlenül kapálózott és üvöltött. Arca tele volt zúzódásokkal és karcolásokkal. Az ápolók nem tudták mire vélni a sebeket, hiszen már egy hete megkötözték. És az ordítások… mintha félne valamitől. Az egyik ápoló rápillantott az órájára, rosszallóan megrázta a fejét és a biztonság kedvéért kulcsra zárta az ajtót.

A hosszú ujjak a csengő körül játszadoztak. Félt...rettegett. Még nem érezte a legbelső indulatainak fojtogatását. Összeszedte minden erejét. A csengő sipító hangjára összerezzent. A férfi ajtót nyitott. Láthatóan megdöbbent. A nő gyönyörű volt. Hosszú lábai miniszoknyában kezdődtek és magassarkú cipőben végződtek. Tűzpiros, szűk topjában kis mellei megfeszültek. Feje kendőbe volt kötve. Szorítástól elkékült ajkát harapdálta idegességében. Fekete napszemüvege mögé már nem sokáig tudott elrejtőzni. A férfi egy lassú mozdulattal levette róla. Bal szeme ijesztő látványt nyújtott. A véraláfutások között alig látszódott a zöld írisz és a hirtelen fénytől összeszűkülő szembogár. A szem környékét erősen dagadt, lila foltok szegélyezték.

Hagyta, hogy a gyűlölet feltörjön belőle. Az a gyűlölet, amely ösztönösen lelke mélyén lakozott. Remegett a keze a fájdalomtól, de a méretes üvegdarabot nem engedte el. Sőt, még jobban szorította. A sötétbordó vér a padlóra csöpögött. A nő magasba emelte a rögtönzött fegyvert. Az üveg hegye könnyedén hatolt a húsba. A férfi a földre rogyott...a megdöbbenéstől és a látványtól. A nő a saját maga szívébe állított üvegben még utóljára megnézte elcsúfított szemét.
- Eljövök érted. - ezek voltak gyűlölete utolsó szavai, de csak a szavai. Teste elernyedt, minden elsötétült előtte. Már nem hallotta az üvegszilánkok csörömpölését. Nem érezte a fájdalmat, amikor a padlóhoz csapódott. A férfi óráknak tűnő percek múlva tért magához. Összes tagjában remegett. Közelebb ment és hátára fordította a holttestet. Érzelemmentes arccal cirógatta a nő porcellánbőrét. Ujjai először az arcát simogatták majd a nyakát és a melleit. A seb nem volt mély, pont a szívéig hatolt. A férfi nyelvét a sebbe mélyesztette. Érezte a nő vérének sós, bódító ízét. Körkörösen nyalt, míg eljutotta tudatáig, hogy a szilánkok szétroncsolják puha húsát. Az őrület végleg rabul ejtette az elméjét.

Az üvöltés helyét a beletörődött nyöszörgés vette át. A láthatatlan kezek úgy fonódtak a férfi erektől duzzadt nyakára, mint egy éhező kígyó védtelen áldozatára. A nyöszörgés elhalkult. Homlokán egy rúzsnyom rajzolódott ki. Az utolsó csók.