A három agresszív gráciának

Különleges nap volt. Beléptem az ajtón, rád néztem és érzetem a vibrálást a tekintetedben. Olyan szemérmes voltál, és mégis vadító. A láthatatlan szálak, amik összekötötték a testünket, egyre jobban húztak feléd, de még nem mertem közelíteni. Szemeid pajkos táncával nem tudtam betelni, csak órákon át lopva csentem pár pillanatot, amikor őszinte gyermeki csodálkozással tekinthettem rád. A hangod is mintha csalogatott volna… Csilingelt a nevetésed, és visszhangként üldözött a hallgatásod perceiben. Mámoros érzés kerített hatalmába, mint amikor a búvár túl mélyre merül, és a vizitündérek elcsábítják haláltáncukba. Éreztem, amint átvetted érzékeim felett az irányítást. Vágytam arra, hogy érezhessem tested melegét a bőrömön, tapintani, karjaimba zárni vágytam téged. De még mindig nem lehetett….Eltelt a nap fele mikor kettesben lehettünk végre. Azt mondtad, sétáljunk a folyóparton. Én csak mentem melletted megbabonázva, fülem itta hangjaid, de értelmüket fel sem fogta már. Majd egyszer csak azt mondtad, elfáradtál, üljünk le. Leterítettem kabátom a fűre. Alig mertem csak épp a kabát szélére ülni, olyan hihetetlen tünemény voltál. Féltem, ha túl közel merészkedem, elillansz. A Nap lemenőben volt, mikor mélyen a szemembe néztél és a sárga ködön keresztül ajkaid az enyémre tapasztva megkoronáztad a pillanatot...