A Császár kertje - XVIII: fejezet

A Császárné teste már igen elnehezedett. Mikor a császár hazaért a fővárosból, minden délután sétáltak egyet a kertben, azután visszavonultak. Vu Ven – Sziung megvett egy majmocskát az egyik piacon és most azzal játszadoztak esténként. Kedves kis jószág volt, különös kegyekben részesítette. Jü Sziangh – Liun-t. Meghámozta neki a gyümölcsöket. Cukorba mártotta a mandulát, úgy dugta szeretett úrnője szájába. Ha elcsendesedett, ott aludt el a császárné párnáján.

- Velem már nem is törődsz- zsörtölődött évődve a császár.

- Nagy öröm ő nekem, amikor nem adhatom oda neked magamat – szomorodott el az asszony.- Pedig nagyon kívánlak ám – simította meg kedvese arcát.

- Tanultam ám én valamit egy öreg bölcstől – ölelte át a férfi kedvesét.

- Mindig megtudsz lepni – nézett rá mohón az asszony, majd boldog remegés járta át az egész testét.

- Ma egész nap furcsán érzem magam, és a gyermek is másképp viselkedik. Valahogy csendesebb. Talán elérkezett az utolsó szakasz.

- Most akkor is boldoggá teszlek – mondta a császár, azzal hanyatt feküdt, és maga fölé vonta az asszonyt. Széttárta lábait és nyelvével kezdte izgatni. Az asszony remegve várta, hogy belépjen a gyönyörök kertjének kapuján. Végül megindultak benne az érzéki hullámok, és ő sírva elégült ki.

A férje karjai közé bújt, majd merev vesszeje után nyúlt, ám keze sikamlós lett az imént kiömlő magtól.

- Hát ennyire szeretsz? Kielégültél az én gyönyörömtől?

A császár csak mosolygott, lenyúlt a takaróért, és betakarta kedvese hátát, hogy nehogy meghűljön, az pedig mélyen elaludt. Hajnalban nyögésre ébredt Vu Ven – Sziung.

- Mi van drágám?

- Jön a gyermekünk.

- Küldök az orvosokért!

- Ne, még ne. Sokáig fog tartani még. Addig is, hogy ne figyeljek a fájdalomra, elmondom a következő mesét:



Tizennyolcadik mese:

A bérgyilkosról és a császár ágyasáról



Élt egy császár, nagyon régen. Kétszáz ágyast tartott, de a legokosabb mind közül Tem Jin volt. Gyönyörű is volt, haja olyan ében fekete, hogy a császárné az ő fürtjeiből készíttette a vendéghaját. Alakja tökéletes, apró és karcsú, a Császár csak „Porcelánbabának” becézte.

De eszével tűnt ki legjobban. Nem volt olyan találós kérdés, amire ne tudta volna a megoldást.

Egy nap pont ez hozta a vesztét. Valami buta kis problémát ismét ő oldott meg, és ezért éktelen haragra gerjedt irányában a Császárné. Pár udvarhölggyel, akik, maguk is féltékenyek voltak Porcelánbabára, gonosz tervet szőttek. Mikor a Császárné együtt hált a férjével, elcsent tőle egy fontos iratot, és azt elrejtette a lány szobájában, aztán kémkedéssel megvádolta a riadt vetélytársát, aki azt sem tudta miről van szó.

Mivel a Császár nagyon szerette Porcelánbabát, nem ölte meg, de az északi tartományokba kergette.

A Császárné haragja még ennél is tovább tartott, és elment a közeli kolostorba, hogy felbéreljen egy bérgyilkost. Egy fiatal harcoshoz küldték, aki meghallgatta az asszony kérését, elvette a felkínált pénzt, majd azonnal elindult.

A császárné csodálkozva kérdezte, hogy mi ütött a fiúba?

- Amikor megölték a családját a betörő mongol hordák, megfogadta, hogy addig nem szólal meg, míg egy mongolt meg nem öl.

- Akkor, vele is jót tettem, Porcelánbaba, a mongolok vezérének lánya…



Jü Sziangh – Liun ismét felnyögött. Hüvelye tágult, ő pedig egy darabig nem tudta folytatni a mesét. Mikor a görcsök szűntek, a Császár párnákkal támasztotta körbe kedvesét, aki ivott egy kis teát, majd folytatta, ahol abbahagyta.



Az ifjú harcos tíz napig ment a célja felé. Egyre hűvösebb lett az idő. Magas hegyek közé ért, ahol a hágót is méteres hó födte. Szemét kormozott üveggel kellett befednie, különben a hó megvakította volna. Végül elérte a kolostort, ahol áldozata élt.

Porcelánbaba nagyon megváltozott. Haját kopaszra borotválták, karcsú alakját durva ruhákba öltöztették. Finom kezeit a házimunka eldurvította, okos szemeiből, pedig a fáradság kiölte a csillogást. A lány látta, amikor az idegen férfi végigment a kolostor udvarán, és tudta, hogy az miért jött. Szomorúan tette le, amivel foglalatoskodott, és bement a hálókamarájába. Maga mellé készített egy kendőt, és vizet, majd teát főzött. Kiöntött magának egy csészébe, mely egyetlen vagyona maradt a császártól, majd leült a gyékényre, amin aludt. Várta a halált.



Gyilkosa nemsokára be is lépett. A lányra nézett, majd összeszorult torokkal megszólalt:

- Te ugye mongol vagy?

- Igen, az egyik vezérük lánya.

- A fajtád kiirtotta a családomat.

- Akkor, hát nem irgalmazol nekem – sápadt el a lány, és a tea után nyúlt. A földre löttyentett belőle az isteneknek, aztán belekortyolt, majd a férfi felé nyújtotta a csészét.

- Miért adsz belőle nekem? – kérdezte meghökkenve a férfi.

- Így szokás nálunk, hogy lássa a gyilkosunk, hogy nem maradt gyűlölet iránta bennünk.

A harcos riadtan nézett Porcelánbabára, aztán elrohant. A lány, pedig boldogan nyugtázta, hogy még egy napot adtak neki az istenek…



Ismét fájások törtek a Császárnéra. Férje, pedig fogta a kezét, amíg tartott.

- Hagyd a mesét – mondta, mikor az asszony fáradtan dőlt hátra a párnákon.

- Anyám is ezt mesélte Apámnak, amikor születtem – mosolygott a Császárné, és folytatta:



Porcelánbaba éjjel arra ébredt, hogy a gyilkos ott áll mellette és nézi. Kezében tőr, de esze ágában sincs használni.

- Nem tudlak megölni, nem tudom miért.

- Mind a ketten a politika áldozatai vagyunk. Engem a császárné akar elveszejteni, a családodat, pedig a háború vitte el.

- Milyen okos vagy, és szép is, még így is – mondta a férfi, és leült a gyékényre a lány mellé.

- Az okosságom miatt kerültem ide. Soha többé nem kérkedem vele.

- Sajnálom Porcelánbaba, mégis össze kell, hogy törjelek. Ezért küldtek – nézett rá szomorú szemekkel a férfi. A lány arcán pedig végigszaladt egy könnycsepp.

- De szeretnék… - mondta, majd elhallgatott.

- Mit, kicsi szépség?

- Csak még egyszer egy férfival hálni.

A férfi pedig átölelte. Ő is erre vágyott mindennél jobban. A lány pedig meghálálta a boldog perceket. Olyan szolgálatba részesítette a férfit, amilyenben még nem volt része. Élt benne a remény, hogyha a férfi szívében sikerül fellobbantania a szerelem lángját, megmenekülhet.

A hajnal egymás karjában érte őket. A férfi ébredt először és a boldogság remegésével nézett a lány békés arcába. Aztán meglátta a földön a tőrt, és minden sötét és szomorú lett.

- Drágám, két fogadalmam is ahhoz köt, hogy megöljelek, pedig inkább megszöktetni szeretnélek – suttogta. A lány kéjesen nyújtózott egyet, majd feléje fordult, és kinyitotta a szemeit. Azonnal tudta, hogy meg fog halni. Kedvese ujjai a nyakára kulcsolódtak, és pár perc múlva mindennek vége lett. A férfi, miután elvégezte feladatát, felállt, felemelte a tőrt, és saját szívébe mártotta.



A futár pár perc múlva rontott be a kis cellába. A Császár parancsát hozta. Felfedezte a lány elleni összeesküvést. A bérgyilkost felmentette feladata alól, Porcelánbabát, pedig várta ismét a palotában.



A császárnéra most már elementáris erővel törtek rá a fájások. Vu Ven – Sziung rohant az orvosokért. Hamarosan ki lett tessékelve a szobából, majd hajnal felé sírást hallott a hálóból. A bábaasszony pár perc múlva kihozta az aranyhímzéses takarón a trónörököst.