Történetek

– Csak egy halk roppanás a vékony kis nyakán! Esküszöm nem így akartam! Elment az eszem, megőrültem egy pillanatra! A sátán költözött a bőrömbe! Ó, drága jó istenem, az a halk roppanás, mindig itt zakatol a fejemben. Úgy dobol a füleimben, hogy megsüketülök tőle! Elvetemült gyilkos lett belőlem!
– Nyugodj meg fiam, halottat nem lehet megölni!
– De, hisz roppant a kis nyakcsigolyája neki, éreztem, hallottam is atyám!
– A kicsi halott volt, már amikor a kezedbe vetted.
– Az nem lehet atyám, de akárhogyis, a gondolat, a mozdulat, a tett! Megbocsájthatatlan számomra. Nekem, már nincs bűnbocsánat!

– A ceremónia zavartalan lefolyásáért te felelsz. Tehát a nagyvezírrel én beszélek személyesen. Ha mindenáron meg akarja a koronázást várni, akkor lebeszélem róla, mondván, hogy csak januárban lehetséges, amikor beáll a Duna jege. Ugyanúgy a nemesek fognak királlyá választani, mint annakidején Hunyadi Mátyást a Duna jegén. Így, most még csak ajándéknak tekintem a koronázási ékszereket, koronát, jogart, kardot, amiket hét társzekér arany és ezüstholmival viszonozok. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a fejedelem.

– Emlékezzél anyám, amíg a papát be nem szorítottuk a nagy rekamiéra, hányszor mászott vagy esett le az öreg a sezlonról? Legutóbb is, amikor a feje a sezlon kerete alá szorult, ő meg üvöltött, mint a fába szorult féreg, a Béla szomszéddal alig bírtuk kiszabadítani a sezlon romjai alól. Erre igazán nincsen szükség, hogy te is összevizeld a szőnyegeket, csússzál, másszál, mint a múltkor is, amikor a vizeleteddel teli vödör rád borult, beszorult a fejed a hugyos rocskába.– Ide ne járjanak azok! Az én testemen ne matassanak!– Jó, akkor mi lenne, ha ideköltöztetnénk valakit, aki állandóan kiszolgál, tisztába tesz, vigyáz rátok.– Kivégzem magam! Folyik majd a szép piros vérem... – lihegte eszelősen a vénasszony, de nem tudta eltéríteni szándékától a családját.

Miután végeztek az aláírási aktussal Bin Laden kigöngyölte imaszőnyegét és Mekka felé fordította. Intett Obamának, hogy telepedjék mellé. Kényelmesen megtöltötte a másik pipát is, melyet iszákjából kotort elő és átnyújtotta Obamának.─Most pedig elszívjuk muzulmán testvérem a békepipát!─ Mondta és a meggyújtott békepipát átnyújtotta Obamának. Az undorral harapott rá a Bin Laden száját érintő, nyálas szopókára, majd hányingerrel küszködve szívni kezdte. A két szerelő álldogált még egy kicsit, majd amikor az imaszőnyegen testvéri egyetértésben kelet felé fordulva, térdeplő helyzetben a két férfiú a fenekét mutatta feléjük, kiosontak a szobából. Amint végeztek az imádkozással, Bin Ladent téráthelyezéssel visszavitték Afganisztán béli barlangjában, a zsebébe gyűrt békeszerződéssel együtt.

"… Egy másik alkalommal Mátyás magyar király követe, egy lengyel származású főúr kereste fel Drakulát. A vajda maga mellé ültette ebédelni a karóba húzottak között, és egy hosszú, aranyozott karót készíttetett elébe, majd megkérdezte tőle:– kitalálod-e, hogy miért készíttettem ide ezt a karót? Megijedt a követ, és így felelt:– Úgy gondolom, uralkodó, hogy valamelyik előkelő főúr vétkezett ellened, és olyan tisztelettel akarod a túlvilágra küldeni, ahogyan még senkit sem végeztettél ki.– Igazat beszéltél. Te nagy uralkodó követe vagy, ezért a számodra készíttettem ide ezt a karót…. "

A király palotája tele volt ünneplő néppel. A padlót pompás szőnyegek borították, a fából faragott oszlopokat virágok és zöld ágak fonatai ölelték körül.Rabszolgák tucatjai hordták szét arany- és ezüsttálakon az ételeket, s helyezték mély meghajlással a vendégek előtt álló arany- és ezüsttányérokra, töltötték a gyöngyöző bort az arany- és ezüst serlegekbe. A pompás öltözetű vendégsereg közepén, valamivel magasabban a többinél, külön asztalnál ült Attila és új asszonya. Nyugodt, de erőt sugárzó arccal nézett le a vigadó vendégseregre, amelyben egyre magasabbra hágott a jókedv.

— Mit tegyünk, mit tegyünk? Hányják a kormány tagjai magukra a kereszteket. Ebben a kétségbeesett helyzetben a Miniszterelnök egyet bucskázik a fején át és máris ott áll előtte a két kanördög.
— Mit kíván az ország népe? — kérdik.
— Kádárt, Kádárt!
—Kérésetek maghallgatásra talált— csettint az egyik kanördög, bucskázik egyet a fején keresztül és máris ott áll a honatyák előtt Kádár elvtárs. A honatyák kézcsókra járulnak megmentőjük elé, és kezébe-lábába csimpaszkodva könyörögnek neki, hogy tegyen meg mindent a forradalom leverésére. Kádár előveszi mobil telefonját és a Nátó parancsnokságát hívja. Azonnal kapcsolják a főparancsnokot. A főparancsnok is nézi az egyenes Tv adást és hűdötten hallgatja a hamvaiból feltámadt Kádárt.
— Az újonnan megalakult kormány nevében kérem, hogy vonuljanak be a Nátó csapatai leverni az ellenforradalmi lázadást!

Vitya a kéjtől felnyögött, de nem sok ideje maradt a meghökkenésre, mert Tilla máris beleült bíborlándzsájába, míg Lila ráhasalva fodros ajkaival végtelen szerelmi csókkal forrt össze vele. Vitya a hetedik mennyországban érezte magát. Tudatából azonnal kitörölte a két kanördögöt és csak a szerelmetes kerubokra koncentrált. Mélyet hörögve, kéjmámorban élvezett el, majd miután lefordult róla Tilla, felült és megpillantva Lilát, maga alá gyűrve, bíborlándzsájával rohamra indult a másik gyönyörű ifjú kielégítésére is.

– Amaz nyikkanni sem tudott, az öreg hanyatt lökte, celőke, vézna lábait a saját vállaira helyezte, és kitapintva vaginaszerű kloákáját felnyársalta bíborlándzsájára. A zöld emberke kéjesen nyögött, miközben katartikus, vulkánszerű kilövelléssel megtermékenyítette Józsibácsi.
– Jöhet a következő!–mondta, és sorra vette mind a hat űrhajóst. A zöld emberkék kielégülten fetrengtek és nyögtek a gyönyörtől. Hiszen elérték céljukat: megtermékenyültek.

Ahogy pattogtak le a slicgomjai, úgy vert, dobolt a vére dobhártyáin. Lekiáltott hát az alant munkálkodóknak. Hé, valamelyik, jöjjön már fel ide! Sambec mászott fel elsőre.Vitya, azonnal csókolni kezdte, ahol érte, és húzta le róla a klottgatyáját. Ötször hirigelte meg hátulról. De, a gerjedelme, csak egyre nőt, növekedett. Libidója az égig ért. Miután Sambecet kicsavarta, mint egy citromot, leküldte és Umbiért kiáltott. Umbit is lerendezte. Amint csillapodni kezdett a gerjedelme és lassan kómaszerű álomba zuhant. Lelki szemei előtt vízió jelent meg. Látta magát miként ünneplik Brüsszelben a nagy magyar feltalálót.Hogy hajlongnak előtte, és kitüntetésekkel halmozzák el, mint az emberiség jótevőjét.

A kristálykoponya rejtélye továbbra sincs megoldva. Több kristálykoponyát találtak szerte szét dél és közép Amerikában. Valószínűleg jóslásra, mágiára használták a tudós papok. Mindenesetre, aki már a legfelső szinten van mágia terén, annak már a koponya beszél. Aki a testelhagyást és a kilépések művészetét elsajátította, az a koponyát sikerrel használhatja. Nekem sikerült a koponyát kicsempésznem, és kis agávé tarisznyámban hazahozni. Most ott áll a kisebbik szobám azték naptárt ábrázoló lapján A Múzeumként ható környezetben. A minden országból hazahozott kultikus tárgyak, maszkok, faragások társaságában központi helyet foglal el. Ha beülök faragott karosszékembe íróasztalom elé, akkor kis rákoncentrálással oda repít a koponya abba az időbe és térbe, ahova eljutni akarok. A koponyával vált teljessé világom és úgy érzem a világ bejártával, a tapasztalás és megismerés szépségével gazdagodva jó úton haladok testem és lelkem templomának felépítésében.

Amint elvégeztem a szükségemet és lopva körültekintettem, egyszer csak hangokat hallottam mögülem. Azt hívén, valami vadállat leselkedik rám, nadrágletolt helyzetben felálltam és kettőt léptem oldalt. Ekkor borzalmas dolog történt: belezuhantam egy gazzal benőtt gödörbe. A gödörbe cserepek, hulladékok közt megcsillant valami. Odanyúlok, s egy fehér, üvegszerű, sima tárgyat tapintok. Kikaparom a törmelék közül és nicsak, egy vicsorgó kristálykoponyát tartok a kezemben.
– Szűzmárja-uramisten! – sikítok fel a gyönyörtől, és tenyeremmel elkezdem letörölgetni róla a saras földet.

– Nagy baj van cimborák: szarban van az ország. Üres a kincstár, megkéne tölteni!– Csak ennyi a baj! Az ördög csettintett egyet és máris ott állt az asztalon egy aranybolyú.– Csak kérnetek kell és okádja a pofájából a valutát.– mondta és a pénzügyminiszterre siklott tekintete. Az pedig a borjú elé lépett és egy milliárd Eurót kért tőle. A borjú eltátotta aranypofját és csakúgy hullottak belőle az eurók. A pénzügyminiszternek megköszönni sem maradt ideje. Az egyik kanördög az ölébe kapta, lehúzta a nadrágját, és a térdére fektetve megbillogozta. A pénzügyminiszter úgy ordított, mint egy marha.A kanördög így szólt a fenekén csúszó, átkozódó miniszterhez. Most már örökre elkötelezted magadat az ördögnek. Ha valami kérésed lesz ezután, csak egyet bucskázzál a fejeden át, és máris megjelenünk. Kirángatjuk neked az ország szekerét a bajból – mondta az ördög és mindketten eltűntek, mint Kossuth a ködben.

Józsibácsi aznap reggel is úgy kezdte a napot, mint máskor. Miután kidörgölte szemeiből a csipákat, nagyot ásított, kiköhögte magát, és egy kisbegre pájinkával kiöblítette a száját. Kitárta a gangra vivő rozzant konyhaajtót és a kapuhoz lépett. Megszokásból levizelte a kapufélfát, majd kivette a postás által a kapu és a kerítés közé dugott Népszabadságot és elindult a budi felé, könnyíteni magán. Szeretett ott elüldögélni. Általában jó félórát ücsörgött, mire elvégezte a nagydolgát. Ez alatt hátulról előrefelé haladva átböngészte az újságot.

Guszti, szokás szerint kinn üldögélt a házelőtti pletykapadon. odvas fogai között meggyfacsutoráját szíva,a a pad alatti árnyékban elnyúló kutya hasán tapodott. A kutya pedig szemeivel az orra körül dongó legyeket fürkészte. Néha száját kitátotta, fogait hirtelen összezárva el-elkapott egyet a pimasz incselkedők közül. Az idilli csendet hirtelen motorbőgés zaja verte fel. Hatalmas porfelleget maga után kavarva egy motorkerékpár száguldott el a ház előtt, melyet egy pap vezetett, mögötte pedig a szél által fátylát lobogtató apáca kapaszkodott a pap nyakába.

Tizóra után pár perccel Ramóna nagyot ordított és hála a Mámi ösztökélésének a szalmába pottyantotta a kis fekete, göndör hajú leánykát. Megszületett Hajnalka. A Mámi felemelte a kis újszülöttet, és azonnal az anyja mellére fektette. Jó tíz percig hagyta, hogy ott feküdjék, majd amikor elkezdett szopni, akkor egy csomót kötött a köldökzsinórra és elharapta. Amikor a kislány jóllakva szuszogni kezdett, akkor Ramónát Aranyék gondjaira bízta. Azok megfürdették, és e priccsre fektették. Trézsi pedig kivitte az udvarra a kislányt és a telihold felé tartva bemutatta őt az isteneknek.

– Idefigyeljetek cigányok! Akartok-e a magatok uraként élni, vagy megmaradtok az állam kenyerén? Válasszatok! Én most egy soha vissza nem térő alkalmat kínálok fel nektek. Nos, had hallom, ki vele! –elsőre a Bábé szólalt meg. Lila ajkai közül megfontoltan jöttek elő a szavak.
– Margókám, mi rád, mint a család eszére tekintünk fel. Olyan vagy a cigányoknak mintha az anyánk lennél. Persze, hogy akarjuk az emberesedést! Ha csak egy kis remény is lenne, hogy kijussunk ebből a kegyelemkenyéren élésből, hát, amondó vagyok, hogy csapjunk a lovak közé! Hej, Devla! Hely! Lássuk a medvét!

Gusztibá'szokása szerint kinn ücsörgött a ház előtti pletykapadon, elnyúlva heverő hű kutyájának a hasán tapodva. Szájában az elmaradhatatlan csibukot szíva a semmibe bámul. Az idilli csendet hirtelen motorzúgás hangja veri fel. Mintha harckocsik közelednének. Gondolkodásra nem sok ideje marad, mert máris a ház előtt állnak a hatalmas szállító teherautók. Hirtelen lónyerítés hangját hozza felé a szél. A megdöbbenéstől se köpni, se nyelni nem tud. Akkorát harap a meggyfapipaszár szopókájára, hogy csakúgy reccsen két odvas fogának szorításában.

– Valami loboncos nőszemélyt nem láttál elviharzani a házad előtt? – faggatta tovább Kece. Az öreg arca elkomorodott és így válaszolt.
– Hát megmondom neked őszintén, hogy mintha az ördög öreganyja futott vóna el itt előttem, de csak egy pillanatra. Akkora burzsintja vót nekie a lábai között, hogy még a fűkasza is elakadna benne.– Gusztibátyám, de a feje? Az arcát csak látta keed’?– Látta a rosseb abban a nagy kavarodásban! Különben is a nagy lobonc' haja eltakarta a seggepartjáig. Elől a két nagy csöcse himbálódzott, meg a burzsintja, a szemérme fölött, arra figyeltem fel. De, hogy az arcát, na, azt nem figyeltem. De, lehet ám, hogy maga a sátán játszott a képzeletemmel…– Látom már öreg nem, megyünk magával semmire. Legalább azt mondja meg nekünk,hogy merre futott a sátánfajzat?

Margit a karszék párnázott, puha ülőkéjébe fúrta leszegett fejét és égnek tartotta a fenekét. Matyi kétlábra állt és patás mellső lábait Margit vállaira helyezve leszorította a karszékbe. Aztán akkorát nyerített, hogy iázására minden ablak megremegett. Ágaskodó dákeszát beledöfte Margit tárogatójába és elkezdett mozogni benne. A szomszédok kiszaladtak az éktelen iázásra és a postaház ablaka alatt kíváncsian gyülekezve elkezdtek a magasabbak bekukucskálni. A kisebbek pedig bakot tartottak egymásnak, úgy leskelődtek. Éppen Sambec térdelt az Umbi vállain, amikor Margit egetverő, sőt velőtrázó üvöltése egybe vegyült a Matyi vad, hörgő iázásával. Ettől a Sambec lefordult ijedtében a bakot tartó Umbiról.A szamár pedig akkorát élvezett Margit vaginájába, hogy csakúgy töcskölt. A kilövellés pillanatában két hátsó lábával az ablakot találva felfelé rúgott. Az ablak üvegje csörömpölve tört ezer darabra. Szilánkjai összevagdosták az ablakban éppen soronkövetkező, leselkedő, Imrebácsi amúgy is marcona orcáját.

– Csecseruca' palacsinta!
Guszti hirtelen megmerevedett. Nyaka végén ülő zanzafejét nyakastól előrenyújtva, szemeit összecsippentve, hunyorítva, hirtelen felismerni vélte régi cimboráját.– Hej, a devla rúgjon meg vén gezentor! Te lenné az, Kacskakácsa Kása cigány? Ó, hogy diházom a buládat!
– Ehun' vagyok-e! – mászott le kapaszkodva a szekérről az öreg cigány és hatalmas kalapját mégegyszer meglóbálva lépett egyet Guszti felé. Pemetének sem kellett több, azt hívén, hogy gazdáját orvtámadás érte felugrott a levegőbe és fogai közé kapta a szerinte csakis gazdája megpofozására meglengetett kalapot, és eliszkolt vele.

Miközben Vendel mesélt Sambec az ikrek egyike elbóklászott, hogy újabb adag szamócával szedje teli a kosárkáját. Egyszercsak lélekszakadva rohanvást jő. Így kiabál: Bábé! Gyüjjetek' gyorsan, mer olyat, láttok,de hogy na!– Csak nem valami csudát láttá', te gyerek?– De, bizony azt Idesapám: egy oszlopon meztelen ember gubbaszkodik. Benyőte' a szőr a fejit. Körülötte meg rettenetesen büdös van, csupa szar minden!
Ekkor megmagyarázhatatlan jelenség, valóságos csoda történt. Amint a szarkupacokat kerülgetve, át akarván lépni ezt a bűzkerítést, hogy megérinthessék a szentet tartó oszlopot, hirtelen fényözön borította el a treplin ülő szentet, és amikor a fénytől elvakítva, újra kinyitották a szemeiket a szent eltűnt.

– Idefigyelj Imikém, bevezetlek én a hetedik mennyországba, rá se ránts! Ugye nem láttá' még pinát?
– Mondom nekie', hogy nem. Ne erre neki se kellett több lemeztelenítette magát és kitárúkozott'. Édesistenem, még most is elfog a rettegés, ha rágondolok. Szinte kiráz a hideg a borzongástól!
– Na, mondjad mán mit láttá'?–biztatta izgatottan Yeti.
– Hát isten bocsássa meg, ha kimondom, de ezt a némbert a seggepartyától' a mellye közepéig csupa fekete szőrzet borította. Akkora burzsintja vót' neki, hogy a fűkasza elakadt vóna' benne!

A pletykapadon üldögélő Gusztibácsi a furulyaszóra felkapta a fejét, és meglepetésében akkorát harapott a csutoraszárra odvas tépőfogaival, hogy csakúgy reccsent.– Az isten!– hörögte tarjagossá vált orcával.
– Beléd is öreg!–rikkantotta vidáman Yeti és leülve melléje, kikapta a szájából a csutorát. – Így már egész emberformád van öreg! Te vagy itt az egyetlen bennszülött, vagy vannak még páran az ősbölények közül ebben az elátkozott porfészekben?
Az öreg hűdötten nézett hol Yetire hol Irmára, aztán hörögve szóra nyitva lila ajkait Irmához fordulva kinyögte.– Hát ezt meg hol szedte össze Irmuska, csak nem a vőlegénye tán kelmednek? Mert akkor gratulálok hozzá.

– Hát maga hun’ jár erre, ahol a madár se jár? Mi szél fútta ide?
– Erre jártam, gondoltam benézek–válaszolta Benő.
– Azt jól tette, mert tudja meg, hogy hozzánk csak az jön bé’, aki véletlenül idetévedve ránk lel.– Vegyük úgy bátyám, hogy én most magukra ráleltem.– Ahogy gondolja az úr. Aztán mi járatban errefelé?
– Megmondom őszintén, bátyám, hogy egy hete járom a gyönyörűséges zalai dombvidéket, Göcsejt. Egy helyet keresnék, ahol el lehetne bújni a világ elől. Ahol újra ember módjára lehetne élni, a természet lágy ölén.
– Hátha megunta kend az életét, akkor hazatalált. Ez a falu eladó!
– Mért néz úgy rám? Nem látta a falu elején kitéve, hogy mi van rá kiírva?
– Kurtafa– mondta megdöbbenve Benő.
– És a tábla hátulján is elolvasta az írást?
– Nem.
– Hát ott van kiírva magyarán: Ez a falu eladó.

Ezután leírhatatlan jelenetek következtek. A kíséretet adó főrendek a levegőbe, dobálták Atillát és Ferenc Jóskát! A vivátok az égig hallatszottak. Ebbe az általános ünneplésbe megszólaltak a harangok. Kísérteties volt az egész. A harangzúgásban beállott néma csendben a külföldi fejedelmek, királyok, elnökök mind sorra, kézcsókra járultak Atilla, Árpád és Ferenc Jóska elé. Erzsébet sem maradt ki a megtiszteltetésből. Andrási gróffal a karján a számára odakészített zsámolyra lépdelt és ott fogadta az úrhölgyek hódolatát.Éjfélig tartó tűzijáték tette feledhetetlené a Millenniumi ünnepségeket.

Ekkor léptek elő a törzsek főnökei, és hatalmas aranyveretű pajzson Árpádot a minden magyarok nagyfejedelmévé emelték.A pajzsra emelés után megszólaltak a fanfárok, így adván jelt a világnak az új fejedelem felavatásáról. Árpád fehér lován fellovagolt a szemledombra és a négy égtáj felé suhintva adta tudomására a világnak, hogy új fejedelme van magyar honnak. A szertartás befejeztével letérdelt Kurszán koporsója elé és hatalmas, dörgő hangján ezt a fogadalmat tette.– Fogadom neked Kurszán, isten az istenek között, hogy addig nem lesz nyugalmam sem életemben sem holtamban, amíg a magyarságnak vissza nem szerzem Attila koronáját. Esküszöm!

Szvatopluk kilépett a hordszékből és három lépés távolságra megállt a szoborként magasló, hatalmas termetű Árpád előtt.– Légy üdvözölve földünkön hős Árpád vezér! – mondta és intett szolgáinak. Három szűzlány lépett elő és egyenként Árpád elé járultak. Az egyik egy marék földet nyújtott át aranytálcán a vezérnek, a másik egy aranykorsóban vizet, míg a harmadik egy ezüst sótartóban sót. Miután átadták az ajándékokat Szvatopluk így szólt.– Nagyságos vezér, a magyarok hős népének legfőbb hadura! Fogadd el tőlem és a szlovák néptől ezeket a jelképes ajándékokat! Ezzel felajánljuk neked itt tartózkodásod alkalmából földjeinket, legelőinket, vizeinket és a barátságunkat. Éljünk egymással barátságban! Nagy ez a világ, elférünk rajta mindannyian. Árpád intett szolgáinak és fehér lovat adott át Szvatopluknak. Az megköszönte a jelképes ajándékokat.

Ezerránc így fordult Allahhoz:– Nem lehetne egy fogam és cserébe harminckét falloszom? Annyi kísértésnek vagyok a hárem által kitéve, hogy egy fallosszal nem győzöm. Viszont a fogaimmal csak baj van. Legyen csak azokból egy és a bíborlándzsáimból harminckettő...
– Kérésed máris teljesült – mondta Allah és harminckét fallosszal övezte fel az ifjúvá varázsolt emírt. Szájából eltüntette négy megmaradt odvas fogát és alul felül egy borotvaéles csontrágót alakított ki. Ezerránc gyönyörködve nézegette magát a tükörben és Allahra tekintve így hajlongott.
– Ó, mennyeknek legfenségesebb ura: Allah! Köszönöm néked!

– Hadurak! Mi most ide, hazát foglalni jöttünk, nem prédálni! Úgy kell viselkednünk, hogy minden felgyújtott otthon, falu, város a mi vagyonunkat, az új haza gazdagodását lehetetleníti el. Nem, kiégett házú településeket, üszkös romokat, szénné égett halottakat, döglött állatokat akarok foglalni, hanem egy működő struktúrát. Az ellenséges morva haderővel ne legyetek kíméletesek. Mészároljatok, ha kell! Ne ejtsetek foglyokat! Ez Kukulkán főparancsnok egyenes utasítása. Az ellenséges haderőt teljesen fel kell morzsolnunk, mert ha életben hagyjuk őket, potenciális veszélyt jelentenek a jövőben.

Attila négyszemközti megbeszélésre invitálta tanácstermébe Budát. Azonban a függönykárpit mögött hat martalóc állt készenlétben. Buda, mit sem sejtve, lépett be és ült le Attila mellé a kettős trónszékbe. Attila vitte a szót:– Testvérem, lásd be, hogy én vagyok a hadviselésben a rátermettebb. Adj nekem szabad kezet a hódoltatásokban!
– Nem tehetem öcsém. mert akkor lángra borul a világ. – tért ki Buda a követelés elől.– Hadd, lángoljon! A tisztítótűzben elég a mocsok és marad az érték! – érvelt Attila. Buda kijózanította.– Figyelj rám: én kétszázezer magyarért felelek. De még, mivel én vagyok a nagyfejedelem, háromszázezer hunért is felelek. Tehát nem! Nem küldheted népemet a vágóhídra egy lázálom kergetése miatt!– Szóval, nem! – mondta Attila csüggedten. – Akkor váljunk ketté. Mondj le a nagyfejedelemségről és adj nekem fejedelmi jogkört!– Nem öcsém! Engemet atyáink közös akarata juttatott ebbe a tisztségbe, és amíg én élek nem lesz újabb háború!
– Akkor hát, meg kell halnod! – kiáltotta Attila felhevülten és lőrántva rettenetes kardját, egy rántással tőből lemetszette Buda fejét.

Miután Naparcú bemutatta apjának szépséges feleségét, az asszony nekiállt Kukulkán feleségének segíteni a finom falatok feltálalásában. A csinos felszolgálók egyre másra hordták az asztalra a finom étkeket. Kukulkán, Boldogvölgyben és a magyarok földjén eltöltött idő alatt, új családja által félig magyarrá lettek. Négy fiúgyermeke boldog, önfeledt játékba kezdett Naparcú kisebb gyermekeivel. Buda és Attila természetesen a férfiak asztalánál foglalt helyet, hiszen ők felavatásukkal teljes jogú tagjává váltak a férfiak társaságának. Yuz Afúz özvegye és hét fia szintén a férfiak asztalánál foglalt helyet, hiszen a magyarok hét törzsének nemzetfőiként határozathozatali joggal rendelkeztek az ország sorsát illetően.

– Jézus velünk van. Itt van ő is és a Szent Szellem is. Segíts nekünk a gyógyulásban. Krisztus nevében! – szólott és a jobb szélen álló Néróhoz lépett. Kinyújtott tenyerét feje fölé tartotta, koncentrált, majd elvéve onnan tenyereit a jobb és bal füle mögé helyezve azokat, hirtelen olyan magnetikus erővel töltötte el Nérót, hogy az akaratlanul eldőlt, mint a krumpsliszsák. Kukulkán elkapva őt, lefektette. Ezután sorra a betegekhez lépett és mindet eldöntötte. Néró fetrengeni kezdett, szája habzott, szemei kifordultak. Hörgött és vinnyogott.

Néró kifestett arccal és aranyszegélyes tógában, fején babérkoszorúval, kezében lantot pengetve, saját legújabb szerzeményét zengedezve fogadta az eléje vezetett rabokat. Barrus és Seneca a két másik ítélkező a lábainál foglalt helyet. Ilyen miliőben csöppent be a két marcona, mindenre elszánt alak. Úgy nézett rájuk Néró, mint kártékony férgekre.
– Mondjátok hamar, mivel védekeztek, aztán hadd folytassam legújabb dalom hangszerelését – mondta hozzájuk fordulva Néró és lantját félretéve kíváncsian vizsgálgatta arcukat. Péter szólalt meg először.
– Császár, tudod-e, hogy martalócaid egy rómait tartanak gyalázatos fogságban?— Néró meghökkenve nézett rá és úgy vizsgálgatta, mint egy csodabogarat. Senecához fordulva kérdezte.

Caligula azonban nem tűrt ellentmondást. Így szólt a halálra vált uralkodóhoz.
– Holnap reggel látni akarom, amint a zsidók kinyitják a Tóraszekrényt és a lovam kandikál ki belőle. Kíváncsi leszek a reakciójukra. Ha nem kellettem nekik, akkor kelljen a lovam! Te pedig gondoskodj róla, hogy így legyen! — Heródes elkeseredetten állt és törte a fejét, mit tegyen, hogy ennek az őrültnek meglegyen a kívánsága. Ekkor ötlött az agyába a múltkori esemény. Városszerte beszélték, hogy ez a Péter olyan csodákra képes, mint a tűzön járás, meg még a Jézust is megidézte. Beszélni kell vele! Most váltsa be ígéretét és az imaház engedélye fejében, törlesszen, tegyen csodát. Varázsolja oda a lovat a templomba!

Reszkess Kajafás! Reszkessetek ti, a törvény hamis őrei! Isten ítélni fog felettetek! – mondta, s hangja betöltötte a templomot.A templomi nézősereg, a földre vetve magát, fetrengve vonaglott. Taknyába, könnyeibe, nyálában fulladozva, szakállukat tépve csókolgatták Krisztus galabiájának szegélyét. Az általános zűrzavarban Krisztus elindult a kijárat felé, hívei utána. Úgy vált széjjel előttük a tömeg, mint hajdanán a Vörös tenger Mózes előtt... Miután Jézus sértetlenül eltávozott kíséretével, a templomban felborult a rend.

Hanem a csoda ezután következett csak. Jézus előlépett, megállt a király előtt, kezeit a fejére tette és delejes energiát áramoltatott át rajta. Aztán hirtelen így szólt: Meggyógyultál!És ahogy ezt kimondta, Heródesről eltűntek a gennyes búbok, bőre visszanyerte fényét, arca megfiatalodott. Ruganyosan felállt hordszékéből és délcegen végignézett a halálát várókon.– Kifelé aljas söpredék! Temetni jöttetek, dögkeselyűk: engem, aki élek? Nagyon is élek! – kiáltotta felhevülten, és Jézust kereste tekintetével.

Pilátus éppen Heródessel tárgyalt, amikor megjelent Aritmiai József a parancsnok igazolásával és kérte a halott kiadását, hogy eltemethessék. Pilátus magába szállt egy pillanatig, majd így szólt Heródeshez:– Megtörtént hát. Sikerült kivégeztetnetek általam az egyetlen igaz embert egész Jeruzsálemben. Heródes megrendülten szólalt meg.– Hidd el uram, borzasztóan sajnálom. Én nem akartam, de a főpapok hajthatatlannak bizonyultak. Az ő lelkükön szárad ez a barbár cselekedet. Bocsáss meg nekik uram!– Vérnőszőknek nincs bocsánat! Isten megbüntet benneteket ezért! – Mondta és aláírva a papírt, visszaküldte Józsefet, hogy kérje ki a halottat, és méltóképpen temesse el.

– Ha akarom, akkor lerombolom a templomokat és három napon belül, felépítem isten templomát! – A nép felhördült, a bírák az égre emelték kezeiket és átkokat szórtak Jézusra. Jézus Kukulkánra nézett és látva, hogy veszi a lapot, az égre emelve tekintetét így szólt. – Dőljön össze a hazugságok temploma! – Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus háromszögbe állva, pillanatok alatt láthatatlanná tették a templomot, és transzlokációval áthelyezték a mezőre.A Templomban lévők dermedten nézték, hogy eltűnik körülük a templom. Sírva, zokogva tépték meg szakállukat templomuk elvesztése miatt és Kajafást okolták a gyászos esemény bekövetkeztéért. Kajafás magához térve, így szólt.
– Add vissza a templomunkat!
– Nem adom, helyette felépítem nektek a szeretet templomát!
– Nem, nekünk a régi templom kell! – követelték a templomban lévők is.

Heródes emelkedett szólásra, mintegy elébe menve a kíváncsiságok kielégítésének és megkérdezte Jézust.– Királytársam, te, aki Isten Fiának, Messiásnak tartod magad, beszélnél-e nekünk tudatlanoknak isten országáról, aminek eljövetelét hirdeted? Kérlek: homályosíts fel bennünket próféta! Jézus átható tekintetével ránézett a dölyfös királyra és csillagszemének arany nyilaival valósággal felnyársalta. Úgy szúrta fel hitvány testét tekintetére, mint szarka a pondró férget hegyes csőrére. Aztán a hatásszünet után így szólt:– Mihez hasonlít isten országa? Mihez is hasonlíthatnám? Hasonlít a mustármaghoz, melyet fog az ember és kertjében elvet. Az felnő és akkora fává lesz, hogy ágai közt fészket rakhatnak az ég madarai – látván az értetlen tekinteteket tovább folytatta – Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, melyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik.

– Van egy remek ötletem – szólt közbe Dübel Czokli – amikor színünk elé rendeljük Jézust, azt úgy tüntetjük fel, hogy egy agapéra, amolyan szeretetvacsorára hívja őt a Király. Szeretné megismerni őt és a tant, amit hirdet. Ezt nem utasíthatja vissza. Eljön a lakomára. Én gondoskodom róla, hogy italába ajzószert keverek, amitől úgy bekáfol, hogy hatalmasra nő a libidója.– És mi lesz akkor, ha nem iszik? Hiszen absztinens!– Akkor iszik hibiszkusz üdítőt, abba keverjük bele. Mindenre van megoldás.

A városka sok népe kísérte a halottas menetet. Jézust szíven ütötte az özvegyasszony gyásza és halkan odasúgta Kukulkánnak.– Fel tudjuk támasztani?– Természetesen segítünk! Csináld bátran! – biztatta Simon-Péter (Kukulkán) és Jézus cselekedett. Odalépett a koporsóhoz és így szólt a zokogó asszonyhoz:– Ne sírj! – aztán a nyitott koporsóhoz szólt – Ifjú, mondom néked, kellj fel! – Erre a halott felült a koporsóban, letekerte magáról a fehér lepedőt, széjjelnézett és beszélni kezdett:– Isten! Isten... Láttam őt az Úr jobboldalán! – mutatott Jézusra. – Ő a Messiás, az Isten fia! – mondta és kimászott a koporsóból. Az anya Jézus elé vetette magát és kezeit, lábait csókolva hálálkodott, hogy feltámasztotta a fiát. A nép dermedt csöndbe merevedett, majd miután magukhoz tértek a révületből és rádöbbentek, hogy mekkora csoda történt velük, így óbégattak.
– Nagy próféta támadt közöttünk! Isten általa meglátogatta népét! Jézus mosolygott és intett tanítványainak, hogy folytassák útjukat tovább.

– Mást kell kitalálnunk uraim. Semmiképpen sem vagyok a híve az elhamarkodott döntéseknek – vetette közbe a farizeusok szószólója, Júdea leggazdagabb borkereskedője Dübel Cokli Joachim. – Szerintem éppen ellenkezőleg, meg kell nyernünk őt. Javakkal elhalmozva elkápráztatni. Címeket, rangokat adományozni neki, ha kell! A cél érdekében, akár királynak is kinevezhetnénk! Miért ne!– Megőrültél te? – némította el a főrabbi – méghogy királynak, s mi lesz akkor urunkkal a nagy Heródessel? Ezért az eretnek gondolatért ki is végeztethet, te bibas! – mondta és sunyin az uralkodóra tekintett. Heródes rezignáltan maga elé meredt, majd kisvártatva megszólalt.– Tudjátok mit, még ebbe is beleegyezek. Átadom neki a trónt, és én visszavonulok a birtokaimra Akkón várába.

A két harcost lemeztelenítették, altestüket bekenték bálnazsírral, hogy ropogósra süljön ülepük, és kétoldalról megragadva őket, az izzó vastrónusokra ültették őket.Karjaikat és lábaikat odabéklyózták a vastrónhoz. Kukulkánnak és Zengő Hárfának, valamint a harmadik harcosnak végig kellett nézniük, amíg ropogósra nem sülnek társaik. Majd a főszakács levágva egy-egy ropogós, piros falatot Kukulkán és két társa szájába erőltették, s kajánul nézték, amint azok kiguvadt szemekkel nyeldekelik társaik testét...

Kezdetét vette az addig soha nem látott tűzijáték. A pompás és színes égi labdacsok fülsiketítő durrogással robbantak fel a sötét éjszakai égbolton, hogy izzó, színes lávafolyamként omoljanak alá. A stadion fénybe borult. A nézősereg szájtátva bámulta az égi színjátékot. Miközben a tűzijátékkal voltak elfoglalva, az űrkompok csendben megközelítették a stadiont és a vezérkomp leereszkedett a Hold templomára. Kinyílt az ajtó és megjelent ezüstszín vértben bíbor tollkoronával a fején Szép Maszk. A tömeg elnémult, majd hatalmas ovációval éltetni kezdte királyát.– Isten, isten, isten! – dübörgött a szó, mely hangorkánná erősödve majd szétvetette a stadiont. Az ifjú szívére tette jobb kezét, leborult a kövezetre és csókkal illette a piramis szent kőlapját.

Az Úr elégségesnek tartván a napi szeretetenergiával való feltöltést, térdére ültette és mélyfekete szemeinek mágikus tekintetét a gyönyörű arcú, aranyhajú ifjú szemeibe fúrta. Most a szemeken keresztül adta át a lélekenergiát Szép Maszknak. Az ifjú test megremegett és beleborzongott a kéjbe. Mindaddig tartott a lélekenergiával való feltöltés, amíg isten eltelvén a kéjjel, tekintetét a ifjú szemeiből a csodálatosan szép metszésű arcára és aranyszín hajára függesztette. Az érzelmi töltés kicsordulásaként az ifjú testét elöntötte a kéj, és hatalmas sugárban lövellt ki, az ezernyi életet hordozó spermiumokat tartalmazó ejakulátum felajzott bíborfurulyájából.

Szép Maszk kilépett a gyaloghintóból és hagyta, hogy lemeztelenítsék felsőtestét és két papnő érzéstelenítő folyadékkal, bekenje mellkasát. Miután befejezték, hátraléptek és két ifjú lépett mellé. Az egyik kezében ezüst áldozati tál, míg a másik kezében borotvaéles obszidián kés volt. A kísérteties zene felvijjogott, majd az egyre erősödő dobpergés közepette Szép Maszk kivette az obszidián kést az ifjú kezéből és mély metszést ejtett mellkasán. Kibuggyant sötétpiros vére, és széthúzott mellkasából előbukkant szíve.– Itzamná, Teremtő Istenem, a szívemet adom neked! – kiáltotta, karjait az ég felé kitárva Szép Maszk. Ekkor egy pillanatra elsötétült az ég, eltűnt a vérvörös Nap és a fakó teli Hold.

– Rúfus, gyerekkori barátok vagyunk.Megkérlek, hogy minden ügyességedet összeszedve kutasd fel a kis Chach Moolt!– De uram, meghalt! Kivégezték. – mondta amaz csüggedten.
– Nem, nem. Én érzem, hogy a kis herceget elrejtették. Él és vele van a kristálykoponya és a varázstükör is, ami a mágiához szükséges. Tudod jól, hogy hét évig magunkra vagyunk utalva. Itzamná addig nem tud segíteni, hisz újabb hét év mire bolygó közelbe kerülünk a Zéta Reticulummal. Csak hét év múlva érkezik újabb segítség. Addig igaz, hogy a legmodernebb fegyverekkel felszerelkezve, de ellenséges környezetben kell léteznünk és működnünk. Az űrtelefon még két napig működik, aztán az űrkompok visszatérnek. A kristálykoponya nélkül nem lesz összeköttetésünk Itzamnával. Vissza kell szereznünk őket bármi áron is: csellel, hízelkedéssel, megvesztegetéssel vagy éppen fenyegetéssel.

Az ifjak, ledobva magukról a kígyókat, letekerték ágyékkötőiket, és felsorakozva a szüzekkel szemben, teljes erotikus kómában, fájdalmat nem érezve, a tövisekkel egyenként keresztben átszúrták vérpirosra duzzadt, a előkészített tövisekkel ajkaikat, fülcimpájukat, péniszüket, a nők nagy szeméremajkaikat döfték át. Nem maradhatott ki a mámorból Chach Tlalok sem. Ő legfőbb nemi szervét: hatalmas szőrös nyelvét szúrta át egy tüskével.Amikor tetőfokára hágott az élvezet, megszólaltak a kéjvágytól erektálódott makkjaikat. A kicsorduló, spriccelő vér látványa a felajzott közönséget vad mámorba taszította. Elkezdték ledobálni tunikáikat, ágyékkötőiket, majd a bátrabbak az harsonák és az ifjak, a szüzek fölé térdelve, egyenként magukévá tették őket. A defloráció megtörtént és vérben úszva hatalmas kéjmámorban egyesültek. A kilövellő ejakulátumok összekeveredtek a vérrel...A tömeg közben vad önkielégítésbe kezdett és undorral szórta széjjel magját a tribünön. Úgy hatott az egész, mintha eső permetezne. Így áldoztak Chach esőistennek és fiának Tlaloknak.

Eleinte moccanatlanul ült a lócán, s tekintetét megosztotta az ablak és a járókában gőgicsélő, véle incselkedő pucér kisfiúval. Az öreg csak nézte a gyereket, fészkelődött a kanapén, majd elvörösödve hirtelen mozdulattal felállt, s a járókához lépett. Szemeiben valami állati, vad párás melegség fénylett fel. Vad indulat munkált benne. Nagy durva szőrös kezeivel hirtelen megragadta a csöppséget, kiemelte az ágyból, s az arcához közel víve, hirtelen magához szorította, miközben szemeiből kis patakokként eleredtek könnyei. Csak állt, magához szorítva a megszeppent gyereket, s zokogott némán, befelé...

– Mindent megadok, amit kérsz! Csak vesd le fátylaidat és jöjj kerevetemre! – kérlelte a felajzott király. Salomé azonban felugrott öléből és középre perdülve táncolni kezdett. Egymás után dobálta le fátylait. Már csak egy fátyol volt rajta, amikor Heródes elé lebbent és így szólt hozzá incselkedve:
– Azt mondtad, mindent?
– Igen! Jól hallottad kedvesem. Kérhetsz bármit, megkapod, csakhogy bíborlándzsámat beléd helyezhessem! Siess, mert már ágaskodik bennem a férfierő! – dürrögte, mit egy szerelmes fajdkakas.

Ezután vad tolték és zapoték harcosokat eresztettek össze a vérgőztől megvadult leopárdokkal. Miután lemészárolták a leopárdokat, azték harcosok lepték el az arénát, hogy a zapoték,és tolték harcosoknak egyenként levágják fejeiket, hogy a szertartást végző segédek a palotát körbe kerítő ezer kőoszlop tetejére tűzzék őket trófeaként. Így készült a koponyák fala…

— Bocsáss meg nekem, Jézus! Többé soha; ölni nem fogok... soha! – suttogta, és szívét melegség járta át. Petike mellette térdelve, szorosan hozzásimulva a feszületre meredt. Egy pillanatra felemelkedett a lelkük, s kilépve testükből fenn lebegtek a kék levegőégben. Lassan belevesztek a fénybe, a boldogságba. Lelküket derű és nyugalom szállta meg.

Olgit rettenetes kinézete ellenére imádta a környezete. Aki ismerte, megszokta, s elsiklott csúfsága felett. Esze úgy vágott, mint a borotva, fiatalokat megszégyenítve, lexikonként hívta elő ismereteit. Lakása a régi időket idézve, hatalmas, nehéz, sötét bútorokkal, több mázsás karszékekkel, porcelánokkal teletömött almáriummal, a falak régi olajfestményekkel voltak tele aggatva. A konyhában állandó cigaretta- és kutyaszag terjengett az áporodott, ételszagú levegőben. Nem mondhatnám azt, hogy rossz volt, csak amolyan elhanyagoltság, erre mondják azt, hogy szalad a lakás.

Belépve a több száz négyzet-méternyi főtérre, szembetaláltuk magunkat a főtemplommal. Lábaim földbe gyökereztek: ugyanaz az építmény, amit időutazásomkor láttam. Ugyanaz a szürke csonka gúlaszerű rengeteg lépcsős piramis, s fölül a végeláthatatlan magasságban egy pilonokra épülő trónszerű fülke, fekete meteoritből kiképezve. A trónfülke homlokzatán egy kiterjesztett szárnyú kőbe faragott madár: a Ketczál madár. A fülke belsejét hátulról vasajtó zárta le. A vasajtón arany kereszt világított. Sokáig nem jutottam szóhoz.

Elkövettem azt a könnyelműséget, hogy a készletemben lévő három használt pólót is átnyújtottam neki, barátságom jeléül. Na, ettől teljesen meghatódott, s előcibálta a gyerek anyját, egy tizenéves, nagy szemű, kócos lánykát, mint kiderült legifjabb feleségét, s a homályban lévő hálófülkére mutogatva jelezte, hogy erre az éjszakára enyém az asszony...
Na mármost, ilyen körülmények között ellenkezésnek helye nincs, s az illemszabályok sem engedik meg a gazda barátságának visszautasítását. Lesz, ami lesz – avagy mi történhet – alapon elfogadtam a nemes gesztust s jóleső alvásra spekulálva, szedve cókmókomat, kissé bátorságot merítve az újabb felém kínált pálinkából, bevonultam Muival a családi priccsre terített hatalmas jakbőr alá. A többiek pedig az előtérben virrasztották nászomat , komor magukba-szállással s a buruk pálinka kortyolgatásával.múlatva az időt.

– Egyre jobban éreztem,hogy ágyékomat feszíti a vágy. Ösztönösen megjelenítettem és magam mellé hoztam Tinát. Mikor mellettem hevert, önkívületemben letepertem a lányt. Majd kínzó kéjvágyamnak engedve, a varázsló tilalma ellenére letéptem magamról ágyékkötőmet, s vadul meredő bíborlándzsámmal már-már rohamra indultam, amikor hatalmas áramütést éreztem halántékomon, s elvesztettem egy pillanatra az eszméletemet. Mikor felébredtem, a fallosz totem-isten előtt találtam magamat. Szemben velem Tina teste hevert.

A hajnali nap első sugarai térítettek magamhoz. Ott feküdtem a kecske szőrébe bebugyolálva, a jóságos kecske nyalta a képemet. Felriadva, örömmel konstatáltam a helyzetet, s tágra meredt szemmel néztem a vörösen az égre kúszó napba.Hírtelen elsötétedett az ég, homok recsegett a lépések alatt, s megjelent előttem egy aranyhajú, Cupidószerű angyal: ő volt az, Ui! – mondtam, és hálásan simogattam végig Ui formás testét, kéjesen időzve el gömbölyű fenekén. Majd, hogy meg ne sértődjön, Mayát is végigsimogattam. A két angyal cinkosan összenevetett.

Az este a cella előtti kőlapon való üldögéléssel és szemlélődéssel telt. Elbűvölten néztem a gyönyörűséges tájat s az alattunk kanyargó folyócskát. A csend zenélt füleimben. Aztán nyugovóra tértem. Az éjszaka nyugtalanul telt el. Álmok gyötörtek, tűzgömbök jelentek meg előttem, s lobogó lángokat láttam. Kérdeztem másnap Pu-Congot, hogy mi volt ez az álom? Ő mosolyogva válaszolta:–Ó, semmiség, megkezdődött a lelked tisztulása. A gyehenna tüze az, amit láttál, s benne lobogva égett a sok lelki szemét, amit éveid alatt magadba gyűjtöttél.

Szűz papnőm levette fátylát, s az oltárra terítette. Anyaszült meztelenül fellépkedett a lépcsőkön, s egy pillanatra körbeforgott a szájtátó tömeg előtt. Felajzott moraj futott végig a tömegen. Aztán hanyatt feküdt a leterített oltáron. Most én ballagtam fel a másik lépcsőn, s egy obszidián késsel kimetszve egy darabot az állat szívéből, Tiahuanakunak ajánlva megettem a kimetszett nyers szívdarabot... Az előzőleg szíverősítőként bevett xuculica bogyó elvette undoromat, s megerősítette gyomromat. Előremeredő bíborlándzsámmal a szűz fölé térdelve kezemben a véres obszidián késsel harcba indultam.

— Tudod, éppen ez a baj a földön: az ember teljesen elkorcsosodott. Már nem az utódnemzés a cél. Üzekedne éjjel-nappal. Kuplerájokat nyitnak, sőt lassan egy nagy kuplerájjá válik az egész világ. Üzekedik öreg és fiatal, apa és leány, fiú és anya, testvér a testvérrel, és mohó kéjvágya kielégítésére férfi a férfival, nő a nővel. Ez, eeeez egy kollektív fertő, egy AIDS-es, szifiliszes kupleráj. Nem jó ez így!
— Dehát, akkor, ha szerinted csak utódnemzésre kellene tartogatnunk magunkat, és takarékra kapcsolni fel-fel lobbanó kéjvágyunkat, akkor mi ebben a jó nekünk, embereknek?

Nyakalta a bundapálinkát, majd elővéve tangóharmonikáját rázendített még egyszer, utoljára az utolsó nótára. Bele kiáltotta a világba, rábízta a szélre öreg szíve minden fájdalmát, elzengve a magány dalát. Szállt a kétségbeesett kiáltás, és a szerteszéjjel vitte a szél a nagyvilágba.És csodák, csodája: megdörrent az ég, hirtelen elállt az eső, kisütött a nap és ott állt előtte a Tavasz! Kis törékeny lányka bukkant fel az ajtónyílásban, karjaiban apró kölyökmacskát szorongatva. Vékony hangon megszólalt.
– Bejöhetek, bácsi?
– Tavaszka! — Motyogta maga elé Guszti és kezéből kiesett a harmonika.

Az öreg kétségbeesetten körbenézett és ellenvetéssel próbálkozott.
– Én innen, nem mozdulok. Ha, meg kell halnom akkor itt haljak meg!
– Papa, ne ellenkezz! Kollektív gondozásban részesítünk, így igazságos!
– Nincs más megoldás gyerekeim?
– Nincs, ebbe bele kell nyugodnod papa!
– Hát akkor, ha nincs…– suttogta az öreg és gyermekein körbehordozva a tekintetét a borotvakésért nyúlt, majd egy hirtelen mozdulattal elnyisszantotta a nyakát. Feje előrebicsaklott, gégéjéből fekete sugárban lövellt elő a vér. Kiguvadt, véreres szemeivel rájuk felejtkezett és hörögve bugyborékolta ki az utolsó szavakat: – haramiák….!

– Miau, mindenkit egyformán szeretett! – Zúgott a macskakórus.– Faljunk belőle egyszerre, mind! Igazatok van! Adta áldását Tigúr és mintegy vezényszóra megrohanták Irmát és felugrálva rá, munkához láttak. Bella és Tigúr ugrott fel először a két vállára. Éppen mintha meg akarnák puszilni arcához hajoltak, és mohón vájták éles fogaikat Irma lóarcába. A pergamenszerű bőr, hersegve engedett a harapásoknak.
Irma jóságosan, hangtalanul nevetett.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mariska néni megetette a tyúkokat, az egy szem anyadisznót, a két bezoár kecskét és nekiállt Riskának. Józsi bácsi szokása szerint a budin trónolt a Népszabadságot olvasva, amikor szörnyű dolog történt. A sok üléstől az elkorhadt WC-ülőke deszkája felmondta a szolgálatot, és beszakadt Józsi bácsi alatt. Az öreget úgy nyelte el a szar, hogy csak a feje, meg a két újságot tartó keze látszott ki a fekáliából. Valami földöntúlian kétségbeesett kiáltozásba kezdett. Azt nem mondanám, hogy úgy ordított, mint a svábhegyi beteg szamár, inkább, mint a vízbe, azaz szarba fúlt…
– Mariskám!…. – üvöltötte, – he, szarba estem, húzzá’ ki!

– Te vagy az, Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok az.
– Mi a parancs?
– Új feladattal bízlak meg. Este alkonyatkor lemégy a Mucsi tanyára, bemégy a tyúkólba, pontosan hatkor. Megállsz az ajtóban, és a dimenzió-kapun át belép három ember. Az idősebb Balambér mester és két fiatal segédje. Őket, hármukat kell elhelyezned a Mucsi tanyán. Ki kell alakítanotok az istállóban egy művér előállító kísérleti laboratóriumot. Meg kell szervezned az alapanyag termelést, begyűjtést, és el kell készítenetek a próbaüzemet.

Mariska néni éppen a tehén tőgyit rángatva, annak fejésével volt elfoglalva, míg az öreg a budin trónolt. A gép gurult egy darabig és megállt a tyúkól előtt. Mariska néni akkorát rántott a tehén csöcsin, hogy az fejősszékestől, vedrestől felrúgta őt az eperfa tetejére. Ott sipítozott kétségbeesetten, mire Józsi bácsi letolt gatyával kirohant a budiból és hányni kezdte magára a kereszteket.
–Szűzmáriauramisten … mi van itt? Kitört a háború, megjöttek az Ufók?

Aztán kitárultak a szárnyas-ajtók és beengedték a sajtó képviselőit.
Mondani sem kell, hogy Tónink a kérdések kereszttűzébe került. Ő pedig csak állt csendesen a kérdések záporában és szerényen mondogatta:
–Uraim, én csak egy kis szürke egér, egy feltaláló vagyok, aki ráadásul pechjére magyarnak születék. Hisz országomban ősi jelszó „ej, ráérünk arra még” Én csak szerettem volna megmutatni, mit tud a magyar. Mér', kell ebből ekkora ügyet csinálni? Kihúzzuk Amerikát a szarból, az meg kinyitja a bukszáját és fizet, mint a katonatiszt. Üzlet, az üzlet. – Fejezte be az interjút.

Tóni hazament panelkuckójába, és miután elfogyasztotta hűséges neje paprikás krumpliját, lefekvés után megekecselte az asszonyt,és lefordulva róla, mély álomba merült. Úgy fújtatott álmában, mint egy kiszuperált keshedt gőzmozdony. Álmában, a paradicsomban járt és a mennyország legszebb huriival szeretkezett a végkimerülésig.

Szokásos délutáni sziesztáját töltötte gödrös díványán elnyúlva Tóni, s szendergéséből ébredve a plafonon mászkáló legyeket figyelte. Sose lehet tudni, hogy ez a megfigyelés mennyiben viheti előre a világ dolgait. Mióta ebben az ingatag ezoterikus világban él, bizony állandó készenlétben kell állnia a Mindenható Atya újabb ráosztott feladatának teljesítésére. Mint hajdani masiniszta jól tudta, hogy egy virtigli vasutas, az mindig készenlétben van, ha esik, ha fúj. Mert ha szólít a kötelesség, akkor nincsen kecmec, menni kell!

– Hát itt vagy újra barátom – nézett az úr nefelejcskék szemeivel a még most is remegő Toncára.– Itt uram.– Egyet árulj el nekem, milyen emberek vagytok ti magyarok, hogy mindig azután áhítoztok, ami már régen elveszett. Miért nem tudtok beállni a népek sorába, és sodortatni magatokat az új eszmék áramlataival? Ó uram! Nem ismered te a magyarok lelkét, ha uniformizálnak bennünket s elvennék tőlünk büszke gőgünket, önsajnálatunkat, irigységünket, akkor már nem is lenne értelme magyarnak lenni!

A főminiszter elmosolyodott, ilyetén fogékonyság láttán és így folytatta.
– Kedves jótevőnk, azon kellene inkább elgondolkoznunk, hogy először is hűséges párttagjaink, szekértolóink, seggnyalóink között hogyan osszuk el ezt a potom négymilliárd Eurót. Na ezt én a kabinetemmel kidolgoztatom Addig is betesszük a pénzt a Bukta bankba. Innen majd szépen átutaljuk a Komondor szigeti adóparadicsomban lévő kirendeltségemre. Veszünk ott egy birtokot, felépítjük a pártüdülőt, golfpályát kuplerájjal, szaunával meg kacsalábon forgó villákkal. Na, szóval meglesz a pénznek a helye!

Éjfél körül összetolták az asztalokat és egymásba karolva az ellenzékkel, eljárták a tápéi darudögöst. Úgy verte a csizmaszárát a miniszterelnök, mintha világéletében néptáncos lett volna. Azt azért az éles szemű megfigyelő mindjárt láthatta, hogy a miniszterek, reszortosok a miniszterelnökkel az élen úgy táncoltak, ahogy Züriel űrmester fütyült. Hajnal felé összecsókolóztak az eddig bősz ellenfelek, és mély részeg álomba merültek. Így ért véget a potykafalvi dáridó.

Tudok a birtokodon történt gyilkosságról, amit eltusoltatok... Tudom, hol van Farkas Helga holtteste.
– Elég! Hazug barom! Letartóztatlak, börtönbe csukatlak! Elmeszociális intézetbe záratlak! Miket beszélsz itt össze-vissza? Jó, hogy nem azzal jössz itt nekem, hogy tudod, hol van Attila aranykoporsója.
– Kapaszkodj meg patkánykám, ezt is tudom, de még nem jött el az ideje, hogy nyilvánosságra hozzam. Most az ügyek felgöngyölítése a feladatom. Te nem fogsz ellenem tenni semmit, mert a markomban vagy.

Azon az utolsó munkanapon furcsa, mondhatni úgy is, hogy meghatározó dolog történt Tóni életében. Megérintette az ezoterika szele. Szürkület volt, amikor a gurítóra ért. Megállt a gurítás előtt pár méterre, s felnézett az égre. Szemét nem tudta elfordítani a pillanatok alatt keletkező bárányfelhőről. A felhő nőtt, növekedett, majd egy arcot látott. Az arc egyre közelebb jött, hirtelen köd ülte meg az agyát, s fejében kongtak a szavak...

Kedves barátom! Be kell látnunk, hogy a pokolbeli módszerek mára elavultak. A mai követelményeknek már nem felelnek meg. Éppenezért új struktúrát kell kidolgozniuk. A mai elvetemült népeket már nem riassza vissza a szurokba főzés, gyehenna tüze, a purgatórium. A teljes tudattisztásra kell átállnunk. Minden bevándorlónak az agya helyébe egy mikrocsippet ültetünk, melyre a Nakonszipán társalmi normák lesznek beprogramozva. Így tudjuk csak ezt a generációt erkölcsileg helyrebillenteni.

Egyik este Gitta telefonhívást kapott.
Zsuzsa vagyok! mutatkozott be a vonal végén lévő női hang.
Kedvesem, tudatom veled, hogy ketten vagyunk... rászedett, rútul becsapott, érzelmileg kihasznált bennünket ez a modern Casanova. Huszonkét éve van viszonya velem, csinált egy gyereket és közben téged is szédített huszonvalahány éve...
Ha többet is meg akarsz tudni, találkoznunk kell...

Gyűlölöm az apámat, mert hét éves sem voltam, amikor elváltak. Ő újra megnősült, van egy féltestvérem. Gazdag, egy autószerelő műhely tuladonos. Anyagilag támogat, de én feléje sem nézek, mert gyűlölöm.
Miért?
Gyűlölöm, mert nem vitt magával, az anyámnál hagyott...

Vonattal akartunk végigmenni a határig, majd átjutva kompra szállva a tó Bolíviai oldalán megszállni, hogy másnap ellátogassunk a puno indiánokhoz. A sors kissé megváltoztatta útitervünket. Mielőtt Punóba, a határvárosba értünk volna katonák, lepték el a vonatot...

Az ország első spanyol települését, amely a Guatemala nevet viselte Pedro de Alvarado alapította 1527-ben az Agua és Fuego-vulkán között, a Guacalate folyó völgyében. 1541-ben a várost földrengés és iszapár pusztította el. Az új főváros ettől a helytől néhány km-el északabbra 1543 és 1773 között épült föl...

A körjegyző gondterhelten ráncolta a homlokát és sűrű, lapos, érthetetlen pillantásokat vetett az előtte álló, méltatlankodó középkorú férfira. értse már meg, jó uram, itt a mi körzetünkben semmilyen Elízium nevezetű Öregek Otthona nem található. Ez egy kietlen, elöregedett, lassan kihalófélben lévő tanyavilág. Nem tudunk róla, hogy valamilyen szociális intézmény működne a területünkön...

Egyik nap a helyi reklámújságban szeme egy hirdetésen akadt meg: `lakhatás fejében idősgondozást, bevásárlást, háztartás vezetését vállalom...` Gondolta, hogy nem sokat veszít, ha felhívja. Hátha egy olyan személy akad horogra, akivel jól kijön. Így is tett. Felhívta a megadott telefonszámot és egy fiatalos hangú nő jelentkezett be. Este hatra beszéltek randit...

Santiagói tartózkodásunk utolsó napján úgy döntöttünk, hogy a délutáni Húsvét Szigetekre való indulásig látogatást teszünk Valparaisoba. Előző este fogadáson voltam három társammal a nagykövetségen, a követ felesége, kis partira hívott meg bennünket. Mivel magyarok ritkán járnak Chilébe, így csemegének számított ott időzésünk a magyar kolóniának...

1993 tavaszán tettünk huszonhét fős csapatunkkal látogatást Ecuadorban és a hozzá tartozó Galapagos szigeteken. A főváros, Quito jellegzetes keveredése a spanyol kultúra cicomás, arannyal dúsan díszített templomainak, hatalmas faerkélyes nemesi palotáinak és a mai modernkor építészetének...

A Viktória-vízesés 1708 méter széles és ezzel a legszélesebb vízesés a világon. Magassága 61-108 méter között van. Az Angola, Zimbabwe, Namíbia, Zambia és Mozambik területén keresztül folyó Zambézi folyam - amelyik a vízesést táplálja- Afrika déli részének legnagyobb folyama...

Bolíviából Peruba visszatérve két nagy dilemma előtt álltunk. A legrövidebb úton repülőn tudjuk megközelíteni a fővárost, ahol a világ legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező aranymúzaum található. Viszont San Augistínóba, a királysírokhoz, a hegyi szerpentineken, kritikán aluli döccenős útnak nevezett valamiken kell eljutnunk 8-10 óra lélekrázó úti gyötrelmektől kísérve...

Lecsukom a szemétledobó ajtaját, és újra ez a hang. Lehajolok, és benézek a ledobó cső mögé. Nem akartam hinni a szememnek: egy kartondobozban, párhetes kis dobermann kutyakölyök szemei parázslottak fel...

Másnap reggel elindultunk az ősi aranytemplom romvárosába: Tiahunacuba. Másfél órába telett, amíg kiaraszoltunk a zsúfolt belvárosból és végig verekedtük magunkat a nyomornegyedeken: a fevellákon. Tiahunaku romvárosát egy pásztor fedezte fel. A híres Aranykapunak már csak a kőszobra és maga a kapuzat maradt fenn. A kaput és szobrot, borító aranylemezeket a múzeumban őrzik...

A világ egyetlen Z alakban hegyre felfutó vasútján indultunk el a Matu Pichu fellegvárába. Ehhez a Cuscó völgyből 2500 méter szintre kellett a mozdonynak a szerelvényt felvontatni. Tehát mentünk egy 5 fokos-os emelkedőn 1 kilométert előre és felfelé, majd megint fokos emelkedőn visszafelé. 1 óra alatt elértük a 2,5 ezer méteres magasságot. Itt a fennsíkon vonatoztunk a Gagajabamba mentén egészen Gajakil városáig. Ez volt a végállomás...

Már beesteledett, amikor megpillantottuk Jeruzsálem magas, hófehér, mészkő városfalát a magaslaton, ahová a város épült. Az esti kivilágításban pompázó város fényei közül kiviláglott az aranykupolás Al Aksza mecset és szemben vele egy Gyönyörű Múzeummecset csillogó kupolája...

A városközpontban álltunk meg, ahol két nagymecsetet látogattunk végig. Tudnunk kell, hogy a középkorban az Omajád dinasztia uralkodott Szíria felett és Damaszkusz volt a központjuk. Az Omajád Nagymecset Múzeumnak van berendezve. Az Omajád mecset Szíria legnagyobb és legszebb mecsete...

A városközpontból, kétsávos, pálmafákkal szegélyezett nyilegyens főút vezet a bazárig. Gyönyörűen gondozott parkok, padok, kis teraszok, kioszkok, teázók tárultak elénk hívogatóan lépten-nyomon. A szúkon végigvivő főút mindkét oldalán árusok boltocskái, kávézók, és utcai borbélyok, cipőpucolók, vízipipázóhelyek, valamint mentateát kínáló mozgóárusok teszik élénkebbé az utcaképet...

Képzeljük bele magunkat most, húsz év távlatából, az 1983-as év, döglődő államszocializmust építő magyar világába! Most csak kattintok egyet az egérrel vagy a TV távkapcsolójával, máris a GOLD-szex csatornán vagyok. A csecsszopók is a pornót szívják magukba anyatej helyett. Na, de akkor? A határon elkobozták a megspórolt valután vásárolt szex lapokat, kazettákat...

Aztán megszólalt a vak zenészek által játszott szitár-bagong zene, s anyaszült meztelen, átlátszó tüllel borított lánykák lejtettek a placcon erotikus táncokat. A tánc befejeztével elvegyültek a tömegben, s a szexre éhes turisták kiválaszthatták maguknak, az ízlésüknek megfelelő fiatal szex-gurut, s a félkörben elhelyezett fülkék selyemkárpitját félrehajtva beléphettek a szex szentélyébe. Itt aztán ki-ki tehetsége és gerjedelme, valamint pénztárcája vastagsága szerint áldozhatott Vénusz és Ámor istenének...

Amint kiléptünk a gépből, megcsapott bennünket az istenien hűvös sivatagi éjszaka simogató fuvallata. Felettünk millió csillag ragyogott. Kibámészkodva magunkat lementünk a jéghideg légkondicionált tranzitba, ahol milliom ékszer, csecsebecse, ajándéktárgy, bundák, gyöngyök, táskák, és még ki tudja mennyi áru kínálta magát szemérmetlenül drágán. Na, ezekből nem kértem, csak a szememmel vettem meg őket...

Éjjel két órakor érkeztünk meg a kairói reptérre. Igen hűvös és holdvilágos éjszaka borult a városra. Könnyen észrevettük, hogy Kairó fölött vagyunk, mert az összes arab átrohant az ablakfelőli oldalra, és rajtunk keresztülmászva, egetverő dobogásba és ordítozásba tört ki: El Khair! El Khair! Ordították, miközben rajtunk feküdve, lefelé bámultak. Úgy ujjongtak, mint a gyerekek.
Kiszállva a gépből, megcsapott a sivatag felől érkező hűs levegő...

Másnap a hűvös 10 fok körüli időben, lengedező szélben indultunk útnak, hogy előbb busszal majd gyalog folytassuk sétánkat. A busszal felmentünk a hatalmas Szuhe Bátor emlékműhez és a monumentális Sztálin szoborhoz. Egyébként az egész olyan benyomást tett rám, mintha a századeleji Csitában vagy Irkutszkban valamelyik orosz katonai körzetének gyarmati kolóniáján járnék...

Hajnali ötkor értünk a kínai határra. Rögtön az ablakhoz tódultunk: Kínát látni. Az első benyomás, ami fogadott bennünket, az volt, hogy ellentétben a koreai kihaltsággal, itt hajnalban is nyüzsgés fogadott bennünket...

Elsétálva a Mauzóleum előtt sorra vettem a Mauzóleum falába épített hősök és híres emberek névtábláit, reliefjeit. A mauzóleumi szemlélődés után, átvágva a téren, a cár harangját, a hagymakupolás székesegyházat, a cári templomot, a kongresszusi palotát vettem szemügyre...

Sajnos a 27 fős csoportból 23-an a Taskenti út végére lerobbantak. Kitört közöttük a hasmenésjárvány. Valószínűleg valamelyik ebédtől kaphatták. Én ettől mentesültem, mert a kefírkúra megóvott tőle.megkönnyebbülten intettünk búcsút Üzbegisztánnak...

1984-ben még nem sokfelé tudtunk járni a világban. A szocialista tábor volt elsősorban megközelíthető. Hála a kényszer szülte úti céloknak, keresztül-kasul bejárhattam a Nagy Szovjetuniót Leningrádtól Vlagyivosztokig-minden kényszer nélkül. Mivel kék útlevéllel nyugatra csak háromévente utazhattunk akkoriban, így ha egzotikumra vágyott az ember, akkor megcélozta Kubát. Így tettem én is...

Moszkvába érve Tánya megszervezte a csomagok kihordását a buszhoz, és mi úriember módjára elfoglaltuk helyünket az előzőnél valamivel jobb panorámás buszban. És a busz elindult velünk a rémképként emlegetett Osztankinoi motelekhez. Ez a szállodának csúfolt háromemeletes téglakaszárnya az ötvenes években, Moszkvában tartott VIT-re készült...

A mecsetet hatalmas park vette körül árnyat adó fákkal. Amikor beléptünk a hús kertbe, már élelmes amerikai, francia turisták elfoglalták fotós leshelyeiket. Mi az udvaron őgyelegtünk. Én pedig ámulva fedeztem fel a hatalmas szökőkutat, a tavacskává duzzasztott mesterséges csatornát. Aztán a nyitott szenthelyen ámultam el...

Harminchat évesen kaptam első, úgynevezett piros útlevelemet. 36 évesen ültem először repülőn, és 36 évesen hagytam el először szülőföldemet. Katartikus élmény volt. Úgy kezdődött a dolog, hogy abban az időben már ki-kicsaptak korunk új kalandozói, bevásárló turistái a szovjet végekre egy kis barkács gépért, búvárszivattyúért és még sok más kurrens cikkért, hogy aztán idehaza többszörös áron megnöveljék alaptőkéjüket...

Másnap kirándultunk a Szent Hajszál templomába. Senkinek nem kívánom a meredek hatszázméteres sziklafalba vájt lépcsősor megmászását. Lefelé még rosszabb volt jönni. A dombtetőn a sziklafalba vájt óriási Dagobában őrzik, na mit őriznek? Eltalálták: Budha újabb három hajszálát. Hát, ha hozzáveszem, hogy nyolcvanévesen, de egyébként is teljesen kopasz volt, nem tudom, mindenesetre elgondolkoztató, hogy tettek szert három hajszálára...

Na már most, azt tudni kell, hogy ezeknél, a grúzoknál az a szokás, hogy mindenki a belméretének megfelelően választhat magának egy ivókürtöt. Ez mívesen megmunkált ökör vagy tehénszarv. Két-három literestől két- három decisig ... Én egy három decis formát választottam, szerencsémre. Mivel a tülök vagy kupa nem áll meg magában, addig tartom a kezemben, míg van benne nedű. Ha tehát, nem akarom, hogy a kezem elgémberedjék, kiiszom a tartalmát...

Az ügynökség behívat egy fix, előre megbeszélt időpontra. Befekszem a klinikára, elvégzik a rutinvizsgálatokat. Aztán a megbízó házaspár lombikbébijével megtermékenyítenek. Kihordom és kilenc hónap múlva átadom a babát a jogos tulajdonosainak. Én meg felveszem a kihordási díjat!
Kezdem kapiskálni. Te a gazdag, öreg, beteg házaspárnál védett helyen kihordod, mint béranya az idegen magzatot. Semmi bonyodalom, hercehurca nem kerekedik belőle, mert te csak katalizátorkén működsz közre a dologban...

A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hívatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppen hogy megérintette a halál szele...

Tervezgették férjével, hogy vesznek egy kis lakókocsit és majd az unokákat is, viszik magukkal, ahogyan cseperednek. Azonban a sors, ez a nagy kombinátor közbeszólt. Már a lakókocsit is megvették, és a vizsgáztatást intézte a férj, amikor panaszkodni kezdett, hogy fullad. Úgy érzi, minden lélegzetvételnél ki akar szakadni a mellkasa. Az orvosi vizsgálat hamar kiderítette, hogy hörgőrákja van, de már a gégére is átterjedt. Műtétre már nincs lehetőség...

Margó, a harminckilenc éves vénlány gyönyörűen berendezett lakásában tengette vidámnak nem nevezhető napjait. Úgy élt ebben a csodaszép, összkomfortos lakásban, mint egy grófnő. Megtehette. Egy nagyvállalat osztályvezetőjeként, mint marketingigazgató horribilis fizetést húzott a cégtől. Miután a legdrágább, legfinomabb bútorokkal, drapériákkal, festményekkel, étkészletekkel és szőnyegekkel berendezte lakását, már csak belaknia kellett...

Nézd, a Kifőzdéből elviszem az anyámhoz az ebédet. Megvárjuk, míg kijön az iskolából a lányom: Emese. Ő megeszi az ebéd javát, aztán ami marad, abból eszem én, s pár falat jut az anyámnak is... Nézd, a feje már úgy rázkódik neki, mint a vibrátor, még azt a pár kanál levest is kilötyköli a párnára. Úgy etetem, mint a madárfiókát. Nem soká húzza már.
Pláne, ha halálra koplaltatod.
Hidd el, nem kell neki több! Látom a szemén, ha kívánja az ételt.
Istenem, olyan ez, mint amikor a pelikán saját vérével táplálja a fiókáit. Kaffkai rémálom...

Nézze, megmondom őszintén egy harminckét éves embernek, nem szoktak az erei csak úgy elmeszesedni, mint egy nyolcvanévesnek. Kertelés nélkül kimondom, most az azonnali csonkolással a lábfejeit megmentem az üszkösödéstől. Könnyebb munkára fogják helyezni. Igy eldolgozgathat még pár évet, rosszabb esetben pár hónapot. Aztán... a főorvos összeharapva ajkait hirtelen elhallgatott, mintha vissza akarná szívni mondandóját. Látva az ember kétségbeesett tekintetét, már megbánta a hirtelen feltörő kíméletlen őszinteségét...

Ki vagy Te, kisleány, mi szél fútt erre? kérdeztem tőle, s letelepedtem mellé a padra. A lányka rám nyitotta nefelejcskék szemeit és így válaszolt.
Jó kérdés, magam sem tudom. Egyszer csak itt termettem. Se otthonom, se családom. Lógok a levegőben. Úton vagyok a nagy semmiből a még nagyobb semmibe!
Senkid sincs?
Egyedül vagyok, mint az újam. Ebben a két reklámszatyorban van mindenem: a ruháim, kevés pénzem, pár kifli, parizel, tükör, fésű, rúzs, egy törölköző és a kabalamacim. Ez az én világom...

Ez alatt a kutya óvatosan a nyaka bőrinél fogva kiemelte a kicsit és az alomba víve oldalára feküdve felkínálta tejtől duzzadó emlőjét neki. Feri bekattintva bugylibicskáját, a szalonnabőrrel és két szalámivéggel a kutyaalomhoz lépett, hogy megvendégelje Pemetét. A meglepetéstől elállt, szeme-szája!
Hé, asszony! Gyere mán, ilyet még nem láttá`! Rögtön eldobom az agyamat, mit hozott ide ez a kutya! Egy gyerekecskét...

Örök bentlakóként nyugdíjba vonulása után, éjszakai portássá avanzsált, s bár a szállólakó szesztestvérekkel éjjelenként mélyen a pohár fenekére néztek, hagyta őket az igazgatóság. Hanem amikor megtörtént a rendszerváltás, a vállalat csődbe ment, eladták a munkásszállót, s útilaput kötöttek a talpa alá. Így került négy éve a deszkabódéba. Az összehordott kacatok, kidobott lim-lomok és egy lekölykezett, kivert komondor képezi két kölykével egyedüli társaságát...

Tudod, az úgy volt, hogy a rendszerváltás után Kft lett az üzem. Már nem nézték el a kimaradásaimat, mint régen. Kirúgtak! Aztán otthon is kitelt a becsületem. A Lenke elvált tőlem, és a lakásból is mennem kellett. Négy éve kukázom, üres üvegeket váltok vissza. Ebből élek! Az otthonom ez az odú. Ruhatáram az egyik reklámszatyor, a másik meg a spájzom. Fifi, ez a félszemű korcs a barátom.
Sajnálom barátom, de hát hogy jutottál ide?
Jó kérdés! Én is ezt kérdeztem magamtól, de hát tudod egyik napról a másikra szépen, belecsúsztam ebbe a helyzetbe...

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Unalmasan és szürkén. Felébredve felhajtott egy bögre kerítésszaggatót, kidörgölte szemeiből az álmot, megmosakodott, majd a Népszabadsággal a kezében kivonult a retyire. Miközben elvégezte kis, és nagy dolgát, kiolvasta még utoljára az utolsó oldalig az újságot. Aztán bevonult a házba. Az első lapot ráterítette a hokedlira abrosznak. Miközben falatozott kiolvasta az utolsó vezércikket...

Látod, kiskutyám, mivé lesz az ember? Mit látsz abban a tükörben, egy vén, ráncos boszorkányt? a kutya panaszosan közbevakkantott, de az öregasszony leintette. Ne, ne kiskutyám! Ne tiltakozz: ez van. Ezzé lettem: öreg múmiává... Jegyezd meg: az ember nem öregszik meg soha, ha lélekben fiatal marad. A test, az bizony öreggé válik, s ha a lélek megrokkan, és jaj, akkor: meghal a szív is...

Miska, mindenki fuvarosa a latyakos őszidőben szorgalmasan fuvarozta a portákra a Tűzépről a szenet, tűzifát. Történt egyszer, hogy a tüzelő házhoz szállításakor a nagy sárban elakadt a kocsi az Alvégi úton. Hiába biztatta a hatalmas muraközi lovakat.– hé, Sári, Manci! Ne, te ne! Hé’! –ordított kiveresedett arccal, s leugorva a bakról maga is beállva a lovak mellé próbálta kizökkenteni a kocsit a kátyúból...

Már messzi bent jártak ebben a tündérkertben, amikor előttük egy gyönyörű, hatalmas trófeájú szarvas ügetett. A fivérek utána iramodtak és versengve, lovagolva elsőnek akarta mindegyik elejteni az agancsost. Hunyor ért először a közelébe, és már-már kiröpítette megfeszített íjából a nyílvesszőt, amikor ártatlan, nagy, barna szemeivel rátekintve esdeklőn megszólalt a szarvas...

Élt egyszer egy Sejde Rütyütyü nevű királyfi. Amikor elérte azt a kort, mikor már ideje lenne megkóstolni a fehérnép illatos, mézharmatú gyümölcsét, felpattant fehér lovára és elindult magának feleséget keresni...

– Főherceg úr, alázatosan esedezem, tegyen le a katonai biztosítás nélküli nyílt utcai felvonulásról. Merénylők golyónak eshet áldozatul! A rendőrség nem tudja a tömeget kiszűrni! Végveszélybe sodorhatja magát.– a trónörökös gőgösen veregette meg a polgármester vállát.
– Hát, bizony ez a különbség közöttünk, ízig, vérig katonaemberek és gyáva polgári nyuszik között. Ti, rögtön megijedtek a szellőtől is, én pedig a viharral is dacolva szembeszállok az istennyilaival is...

A Nagy beavatás napja elérkezvén egész napos ünnepséget szervezett a Ceremónia Mester. Fanfárok hangja nyitotta meg a négyszögletű térre bevonulók sorát. A kétoldalt láthatatlanul elhelyezkedő vak zenészekből álló Tűzoltó Zenekar rázendített az Aida bevonulási indulójára. 666 fehér lepelbe burkolt szűz vonult elől, majd a sort szintén 666 szűz fiatal fiú zárta...

Azon a nyári estén, éppen telihold volt. A két lány szobaajta és ablakai nyitva voltak, hagy hűsüljön a levegő. A lányok mélyalvók lévén, nagyokat horkolva fújták a kását. Ekkor értek oda a varangyos békák a házhoz. A két kerubból lett béka bemászott a nyitott ajtón át a lányokhoz, míg a királyfi a kacsa ólba ugrált be. A lányok anyaszült meztelen, kiterülközve horkoltak, az égbe postázva kívánságaikat...

Ott tartottunk a mesélésben, hogy a Beverneki Farkas úgy meghirigelte a Jancsit és Juliskát megsütni akaró Vasorrú Bábát, hogy az, teherbe esett tőle. Kilenc hónapra rá, megszült egy gyönyörűséges kisleányt. A favágó természetesen a magáénak ismerte el, mert a vérfarkas után ő is szeretkezett asszonyával...

Hófehér bőrét vállig érő, leomló hollófekete haja keretezte. Fekete burzsintja, a kíváncsi tekintetek elől féltőn próbálta eltakarni vérvörös nyelvecskéjű szemérmét. A törpöknek se kellett több, amint Hófehérke belépett a fürdődézsába, eszeveszetten hányták magukra a keresztet, majd, egymásután ledobálták ruházatukat...

A kismalaccá változott Tündérlány kikukucskálva az ablakon át, meglátva a deli legényt beengedte. A farkas ösztönösen meg akarta kóstolni a kismalacot, abban a pillanatban, amint a nyaki ütőerét átharapta, a kismalac visszaváltozott Tündérlánnyá. A farkasnak nagyon megtetszett a szépséges leányzó, és azonmód letépte róla a karton ruhácskáját...

Ott tartottunk a mesélésben, amikor a vérfarkas, a Piroska szülését levezető bába nyaki ütőeréből kiszívva egy ampa vért, a Bábát is magáévá tette. Ennek két következménye lett: a Bába természetesen teherbe esett a farkastól, és kilenc hónap múlva megszülte Hamu Pipőkét. A másik következménye képpen a farkas rajtahagyván jelét, hatalmas, bibircsókos vasorrot varázsolt a Bába orra helyére. Így lett a bábaasszonyból Vasorrú Bába...

Végül is a huszonegyedik század kalandozó magyarjai addig, addig kerestek-kutattak, amíg rátaláltak a tejjel-mézzel folyó Kánaánt jelentő Nakonszipánba. Nakonszipán, az elvágyódás, a béke, nyugalom, boldogság szigete, ahová csak az istenek kedveltjei kerülhetnek. Jelenleg az Ufók igazgatása alatt áll, és szigorú bevándorlási törvények vannak érvényben. Csak a kimondottan jó kvalitású, az ország fejlődését, a kultúra, tudomány, művészetek és a jólét kiteljesedését szolgáló egyéneket engednek meg letelepedni...

– Eljáróban is szeretném hálámat kifejezni önök által a város lakosságának, hogy anyámat élni hagyták, felkarolták, biztos álláshoz juttatták, hogy túlélje ezt a negyvenévnyi apokalipszist. Melegséggel tölti el a szívemet, hogy a város hetedik kerülete független jelöltként indította a polgármester választáson. Uraim, tálcán nyújtom át önöknek a jövendőt...

– Mint tudjuk abban az átkozott ötvenes években az volt a szokás Sztálinvárosban hogy, ha a részeg városépítők széjjelverték egy kocsma berendezését, akkor egy teherautóval felmentek Pestre a NEB-hez és azok kiutaltak egy új, jó állapotban lévő berendezést. Így utaltak ki cukrászdákat, kisvendéglőket és kiskocsmákat, köztük a miénket is. Az volt valaha a híres Fehér Ökör kocsma. Szóval ők is megkapták a papírt, megjelentek nálam felpakoltak a berendezéssel, gyerekekkel együtt és deportáltak Sztálinvárosba.
– De, csak úgy uk-muk-fukk? Nem lehetett reklamálni?
– Próbáltam volna meg! Fogtak és vittek, azaz ide hoztak! Az ÁVO-val nem lehetett kukoricázni! Személyzettel együtt felpakolták az egész berendezést...

A kisszoba műhellyé alakult át. Előkutatta anyósa padlásáról a régi rézcsillárt, a rézzel kivert állófogast, és beszerelte. A rézcsillár lett az adóvevő, mellyel az összeköttetést tartotta az éggel. A csillár alá egy alumínium lemezdarab került szigetelésnek. Mivel hatalmas volt a gerjesztett térerő magára vette – mikor adásban volt – a gumírozott vasutas köpenyét, és egy tűzoltó csuklyát húzott a fejére...

Piroska egyenként elkezdte levetegetni ruhadarabjait. Miután lehullott róla a pruszlik, a pöttyös szokna, a fehér karing is már csak egy bugyiban álldogált az ágy előtt. A farkas nógatva, megszólalt:
— Vesd le azt a kis ágyéktakaró bugyikát is, szeretném, ha egész testeddel megmelengetnél kis bülbül madaram...

Elmúlt a nyár, megjött az ősz és Irma újfent behúzódott a lakásba. Így ment ez éveken át. Aztán az egyik tavaszon már nem ment Irma a bicikli megőrzőbe. A cukra is vacakolt,a vérnyomása is ugrált,a reumája is kínozta… szóval volt indok a távolmaradásra bőven. Irma kezdett mindjobban magába zárkózni...

gyszer aztán szörnyű dolog történt: Mici megsebesült! Egy hűvös, novemberi reggelen éjszakai műszakból hazaérve éppen biciklimet toltam be a pincébe, mikor panaszos macskasírásra lettem figyelmes. A sírás a liftakna felől jött. Odarohanok, benézek: két könyörgő, elgyötört macskaszempárba ütközik kutató tekintetem. Mici volt az...

Irmát csak úgy ismertük a házban, hogy „a macskás”. Irma öreglány volt, egyedül élt állatseregletével együtt, magányosan megbújva kilencemeleti panelcellájában. Élete egyhangú, szürke, semmitmondó, mint afféle pókhálóba burkolódzó vénlányé. Tulajdonképpen negyvennyolcéves koráig nem történt vele semmi. Akkor aztán csuda dolog esett vele: Irma meghalt. De hogyan?

– Énekeljen csak kedves amennyit, jólesik, engemet nem zavar! – mondtam, hiszen a diszpécser központ kapcsolgatásában tényleg nem zavart meg.
– Tényleg nem tetszik rám haragudni, az éneklés miatt? – kérdezte újra, esdeklőn várva igenlő válaszomat.
– Úgy énekel, ahogyan akar! Szívesen hallgatom...

– Uraim, elhoztuk Banglades és Utópia állam segélyét Önöknek. Hallottuk, hogy a város bajban van. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a csekély összeggel megpróbáljuk lecsillapítani a kedélyeket. Az egyik bőröndben melyet Hakapeszik János Bangladesi guru gyűjtött e nemes célra úgy gondoltuk, hogy fejenként egyezer Eurót adunk a rászorulóknak. Egyet kérünk csak, hogy írják alá az átvételi elismervényt, melyben kijelentik, hogy felajánlják zálogba lelkeiket az ördögnek...

– Nem lehetne ideiglenes zagytározót kialakítani a Kádárvölgyben és odavezetni a szennyvizet?
– Pár hét alatt megtelik az is uram.
– Van valami alternatíva? Hogy áll a Biohumusz telep és Biogiliszta tenyésztő népélelmezési projekt uraim? Úgy tudom négymillió Eurót nyertünk az Uniós pályázaton e célra.
– Hát az áll… akarom mondani sehogy sem áll – emelkedett szólásra Csipás Margit a népélelmezési csoport vezetője...

– Állampolgári bejelentés érkezett egy különös jelenségről.
– Éspedig?
– A pederasztaság vádjával illették Önt.
– Nevetséges. Én bioenergiával gyógyítok.
– Hogy honnan nyeri azt a bioenergiát, majd a Köjálosunk megmondja.– nézett a sánta, kövér, pattanásos arcú KÖJÁL főorvosnőre, Ludmillára...

– Ugyan csak nem gondolja, hogy a citosztatikumoktól gyógyult meg, asszonyom?
– Hát mitől, mástól? – adta a naivat Rita. Mire a főorvos kényszeredetten elmosolyodva zsebre gyűrt hálapénzt és így konferálta le az ügyet.– lám a tudomány néha csodákra képes!
Rita csodás gyógyulásának a híre hamar terjedt, s a suttogó propaganda igencsak terjesztette Balambér csodapiruláinak a mindenhatóságát. Híre az egekig nőt. Mire hatodszorra is leszívta Dávid energiáját, a színésznő teljesen meggyógyult...

Miután kellőképpen begerjedtek, Fekete fölébe kerekedett Ritának, s kitárt katlanjába döfte égő bíborlándzsáját. Ajkuk a másik ajkát kereste, s nyelvük végigkotort egymás fogsátorán. Rita tűhegyes fogacskáit a biztonság okáért jó mélyen Fekete húsos ajkaiba vájva, nyálával összekeverte a kibuggyanó édeskés vért...

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak...

– Főorvos úr, mondja meg őszintén, gyógyult már meg valaki ebből a gyilkos kórból?
– Sajnos, nem. Nézze azt tudni, kell, hogy a betegség lefolyása kinél gyorsabb, kinél lassabb, de a végeredmény az immunrendszer leépülése, összeomlása...

– Figyeljenek rám az elvtársak! A Viktusnénit újra meg kell fogadniuk. Most ne, azt kérdezzék miért. Nincs idő ennek a boncolgatására! A múltkori menüt kell prezentálniuk, mert Rákosi elvtárs is bejelentkezett a fogadásra. És jelen lesz egy ruszki reformétkezési nő is, valamilyen Ludmilla, Csicsikova… őt pedig Viktusnénénknek kell betanítani a reformkonyha fortélyaira! Így cselekedjenek!...

– Börcsök elvtárs, most futott be egy transzport Szovjetunióba küldendő sertésszállítmány, mi lenne, ha…
– Bánom is én, zabáltassák fel velük a disznókat, csak hallgattassák el őket, mert már ide is elhallatszik az irodámba a tutulás!
– De, nem lesz ebből baj?– aggodalmaskodott a vasutas.
– Már mért lenne, ugyanolyan szovjet állampolgárok a farkasok is, mint a többi, éhes népség… teljesen mindegy, hogy kikkel zabáltassuk fel a magyar sertéseket. Csak a jóvátétel meglegyen! Na, ez a lényeg...

– Idefigyeljenek, szervezzék át az egészet, küldték fel a módozatot engedélyezésre! Ne akarják, hogy ezt a mocskot a Beríja elé, tegyem, mert, akkor nem is a Beríja, hanem a hóhér köti meg a nyakkendőjüket! Ha annyira akar szerepelni, a nép atyja ként tetszelegni, akkor pianóban, diszkréten tegye, anélkül hogy árnyékot vetne Sztálin apánkra. Mit akar az ENSZ-el? Még elhomályosítana bennünket, hogy míg a Szovjetuniót elkerülik, majd magukat megtisztelik! Ekkora baromságot, skandalum! Végeztem!– csapta le a telefonkagylót. Miután így kiosztották, Rákosi azonnal hívatta Gerőt. Kissé feszengve, akadozó nyelvvel vezette elő neki a témát...

Nem szerettük a nézésit. Pókos, véreres szemeivel mindig az ember veséjébe látott. Az ilyen emberre szokták azt mondani, hogy „a szeme se áll jól!” Mogorva volt, agresszív és ellentmondást nem tűrő. Csak parancsokat osztogatott, de kérni azt nem tudott senkitől, soha. Minket is ugráltatott...

– Ötvenkettőben osztályellenségként deportálták őket vidékre. Így kerültek Szolnokra. Dibáczi éjjeliőrként helyezkedett el az akkor épült bútorgyárban. Lili pedig a helyi népboltban lett eladó. Hétvégeken bementek a Tisza Szállóba szórakozni. Olyankor fiákeren hajtattak hajnalonta haza. Karácsonyeste, húsvétkor, jeles ünnepeken átlátogattak hozzánk. Ő, Dibáczi báró volt az én drága, örökké vidám, elegáns keresztapám...

– Hát téged, mi szél fújt erre Csulám?– fordult hozzá nagyapám két sercintés között. – Csak nincs tán valami baj nálatok? Csula lehorgasztott fejjel nyögte ki: – baj, az van, csőstől. Csak Viktusnéném tud rajtam segíteni. Meg kellene erősíteni a férfiasságomat, mint a Börcsöknek is tette. Mamám összecsapta tenyereit és felszisszent, mint akit a kígyó csípett meg.
– Csak, nem…?
– De, igen: nősülés előtt állok! – Húzta ki magát teljes terjedelmében a Csula...

– Történt egyszer, hogy a vajdának született egy gyönyörűségesen szép lánya. Hetedhét országban híre ment a szépségének. Eljutott a maharadzsához, Abdullahhoz is a híre. A maharadzsa magához rendelte őket, de a vajda visszaüzent, hogy a cigányoknál az a módi járja, hogy a kérő jön lánynézőbe hozzájuk, nem fordítva. A maharadzsa vándorköszörűsnek öltöztette be a legkisebb fiát, akinek a szépséges cigánylányt szánta és elküldte a cigányokhoz...

Ez a büdös tó ott volt már időtlen idők óta. Hogy került oda, senki sem emlékszik. Egyszer csak itt termett és itt van az óta is. Beszélik, lehet, hogy az ördög műve. Belzebub helyezte ki ide a kénköves pokolból. Azért bugyog belőle fel a kéngőz. Még amikor a cukorgyárnak, híre-hamva sem volt már a törökök is ide jártak a reumájukat kezelni a büdös tó kénes, meleg vizére...

Pár évvel a háború után meghalt a falu és város széle közötti senki földjén lakó állami dögteres. Mivel fehér ember nem vállalta ezt az igen nehéz és felelősségteljes munkát, az egyetlen jelentkezőt: Bogdán Jakabot választották meg állami dögteresnek. Jakab hat elemit végzett, alapműveltségre szert tett cigányember volt. Családjával azonnal beköltözött a dögteres portára...

Valóban, a gyökerekhez kell visszanyúlni, ahhoz, hogy megértsék a természethez, az emberekhez fűződő bensőséges viszonyomat, egyéniségem legrejtélyesebb, mozgatórugóit, kapcsolatrendszerét, mely grafomán, örökké kíváncsi egyéniségemet kialakította. Fantázia és mesélő képességemet anyai nagyszüleimtől örököltem. Mindketten ragyogó mesefák voltak...

- Gay -
Pemetének fennakadtak a szemei. Ilyennel még nem találkozott életében. Hozzá volt szokva az éhbérért robotoló betanított munkásnők, néhány beállító lakatos és hajcsár művezető lakájának hízelkedő, talpnyaló magatartásához. Ekkora önérzetet egyetlen partnerénél sem nem tapasztalt vállalkozói pályafutása során. Pár pillanatig vacillált, hogy azonnal kidobja-e, ezt a fantasztát, vagy pedig…

Miközben az okmányok ellenőrzése folyt, a kábítószert szimatoló kutya a fémkoporsó falát kaparva jelzett. A kocsit fegyveres őrök vették körbe. Utasait letartóztatva, bekísérték az őrsre. A felnyitott koporsóban 32 kilogramm kemény drogot találtak a halott helyett…

Camparival kezdték, majd méregerős whiskyvel folytatták a bemelegítést. Gábor szokás szerint a lábujjaitól a fejebúbjáig végigcsókolta a kedves testet. Mert neki Balázs volt a test, akit egyedül csak ő birtokolhatott...

Akkor még nem tudtam, hogy ez a széparcú, jó alakú lányka belülről már romlott volt, mint az egyszeri alma: kívül piros, belül romlott… Lelkét megbolygatta a kábítószer, az alkohol,a túlfűtött szexualitás. Az angyalarcú kistündér három napra visszaadta hamvábaholt életkedvemet, s feltámasztotta már-már kihunyó libidómat...

Huszonegy éves volt, amikor az édesanyja életjelt adott magáról. A nagymamára rátelefonált, hogy tizenegy évi távollét után hazalátogat. Mikor megtudta, hogy Krisztián a nagymamával lakik, irt egy hosszú, ömlelgő, bocsánatkérésekkel teli levelet a fiának. Küldött magáról pár, remek színes fotót. Megírta, hogy Amsterdamban, egy luxuslakásban él, reklámfotózással keresi a kenyerét...

A szertartás után egyenként felemelte és magához ölelte őket az Úr. Azután így szólott.
- Nos, hagy hallom, mire jutottatok tíz év alatt? Megmenthető a Föld lakossága, vagy deportálnunk kell őket más bolygóra? - Kukulkán vitte a szót. Átnyújtotta a jelentést és röviden vázolta az eseményeket...

A föld eltartóképessége már kiapadóban volt. Hamarosan az éltető vízért és a termőföldekért fognak a háborúk kialakulni és gyéríteni az emberiséget. Két lehetőség volt: az egyik a születések számának drasztikus csökkentése által megállítani a túlszaporodást. A másik, háborúkat indítva kiirtani a lakosság nagy részét. Tulajdonképpen egyik sem volt kecsegtető...

- Van-e remény, arra, hogy a népességrobbanást megállítsuk,az atom és más tömegpusztító fegyvereket kivegyük a gezentorok kezéből és visszafogjuk a technika további fejlődését.
- Tíz évünk van erre nagyuram! Félek, hogy ez az idő kevésnek fog bizonyulni, hiszen a feladat oly nehéz!
- Mi a terv arra az eshetőségre, ha nem sikerül megállítani a pusztulás szakadékába rohanó emberiség szekerét?
- Akkor az utolsó esélyünk 2012-ben jön el...

A két Egyiptomi Birodalom virágkorát élte. A közel két évezred alatt kinevelődött egy intelligens és hierarchikus társadalom. A birodalmak közötti kapcsolat normális keretek között működött. Az Atlantiszi féltekén hatalmas, aranylemezekre rovásírással vésett könyvtárat alapítottak. Ezekből másolatokat készítettek és elsősorban a papságnak juttatták el oktatás céljából...

Tiahunaku és szűkebb stábja egyelőre Kukulkán 3. számú piramispalotájában helyezkedett el. Azonban, amíg épültek Atlantisz piramispalotái, szentélyei, iskolái, színházai, valamint infrastruktúrája Tiahunakuék sem töltötték tétlenül idejüket. Pu Cong Cönpa vezetésével bejárták az egész felső Egyiptomi birodalmat. Lementek a Nílus eredetéig,ahol már a vademberek birodalma és a végtelen őserdők terültek el...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A várakozás feszültsége nőttön, nőt, növekedett. Mamma Duci hatalmas hasát, már szinte taligán kellett tolni. Úgy lépkedett, mint agyonra tömött hízott liba. Képzett, profi szülésznőként nem hagyta el magát és igyekezett a mindennapi teendőket felügyelve, ellátni. A két pedagógusnak szintén hordónagyságúra növekedett a pocakja. A kis pocaklakók már egyre jobban kezdtek dörömbölni méhüknek sötétjében. Ki kívánkoztak a szép, új, földi világra....

Miután kiszálltak az űrkompból, azonnal a mennyei Atya elé kísérték őket. A kötelező lábcsók után az Atya felemelve magához ölelte őket. Úgy, mint atya a gyermekeit. Meghatottan szólott hozzájuk
— Gyermekeim, minden elismerésem a tiétek! Amit elkezdtetek, az nem semmi! Mit kértek még?
— Embereket és anyagot.
— Kérésetek parancs. Van írásos igényetek, vagy szóban akarjátok elmondani?
— Teljesen kidolgozott tervezetünk van, és mellékletként az erő, eszköz elosztást is elvégeztük.
— Vázoljátok röviden, miről van szó!

Himihumi királynő úgy vedlett át fáraóvá pillanatok alatt, mint amikor a csúf hernyóból gyönyörűséges lepke válik. Senki sem csodálkozott, de nem is kételkedhetett benne, hogy csakis ő léphet Rumszesz örökébe...

Kedden megtörtént az első incidens. Mondhatnám úgy is, hogy horrorisztikus esemény. A vacsora beadása után a személyzet nyitva felejtette a hím körlet ajtaját. Az volt az eljárás rend, hogy, amikor befejeződik valamilyen tevékenység, akkor a körletvezető ellenőrzi, hogy minden rendben van-e? Ebbe beletartozik az ajtók ellenőrzése is. A személyzet elkapkodta az ajtózárást és mellézárta a zárnyelvet...

Közben a lombikbébi program is beindult. A mesterségesen megtermékenyített petesejteket életvízben nevelve a harmincadik napon agykezdeményeikbe beültették az értelem génjét. Utána, pedig implantálták a nőstények méhébe. Hagy fejlődjenek természetes közegben tovább. Ekkor kezdődtek a gondok. A terhesség alatt leálltak a petesejt érlelő peteműködések. Nem tudtak több érett petét kinyerni az anya majomember nőstényekből. Ezért a további bővülésen gondolkodtak...

— Nos, uraim, mi a helyzet?
— A helyzet teljesen világos — kezdte Pucong, majd így folytatta —, jövő héten elkezdjük a munkálatokat. Röviden vázolva. Az alapokat kijelöltük, betájoltuk. Óriás markológépeinkkel kimélyítjük a gépházak, és a mőbiusz generátor gépházának helységeit. A kitermelt homokkal, mészkőzúzalékkal, mésszel kizsaluzzuk a piramis kváderköveit. Anti gravitációval felépítjük a már elkészült gépház és erőmű fölé a piramist. Aztán elektrikusaink felhelyezik a piramis csúcsát alkotó, aranylemezekkel burkolt rádió relé adó-vevő készüléket, mellyel biztosijuk a Zétával való összeköttetést...

Derült égből, villámcsapásként landolt az észak afrikai sivatagban a huszonhét űrkompból álló inváziós flotta. A végtelen sivatagban nem fedezhették fel figyelő szemek őket, mert a homoktengeren kívül életnek nyoma sem látszott. A vezérkomp pallóként lehajló ajtaja kipattant és homokot ért. Az ajtónyílásban megjelent Kukulkánnal az élen a törzs. Pár bizonytalan lépés után felnéztek a csillagos égre és búcsút intettek a Teremtő Atyának: Itzamnának. Ezzel megkezdődött a hatalmas munka...

— Barátaim, közvetlen és közvetett munkatársaim! Óriási felelősség terhe nehezedik ránk. A Nagy Tervnek, melynek elvi alapjait tudósaink lefektették, gyakorlatban, a terepen, idegen környezeti viszonyok közt való kipróbálása, most még hazárdjátéknak tűnik. A mi dolgunk, az, hogy a Föld nevű bolygón az IQ-234-es gén manipulálásával megteremtsük a gondolkodó, alkotó, kommunikálni képes emberfajt. Elsőnek szólítom a projektvezető főmestert, Zanza Mukli professzort! A tiéd a pálya szeretett, nemes, tudós testvérem. Kérlek, hogy vezesd elő a Nagy Tervet! ...

– Főnök, ha elkapjuk ezeket a dezentorokat, internáljuk őket a világűrbe, biztos, hogy béke lesz a földön?
– Nem teljesen, de egy kis szelettel mi is hozzájárulunk a békéhez. Még hátra lesz az imperializmus, a fináncoligarchia, és a katonai héják karanténba zárása, majd a világűrbe való internálása. Ehhez előbb kelepcébe kell csalnunk őket. De, ne siessünk elébe a dolgoknak barátaim, majd időben, a helyszínen mindenről megkapjátok a parancsot...

Indult volna a tyúklétráért, de a négy zöld emberke elállta az útját. Valamilyen sugárral, amit a szemükből lövelltek ki, lebénították. Úgyhogy, nemhogy lépni, de se köpni, se nyelni nem tudott. Ketten hozzáléptek és két mutatóujjukat a feneke alá tartva, felemelték, mint a pelyhet. Már vitték is be az űrkompba. Ott azonnal lehúzták róla a tubigatyáját, és a kompban lévő fehérmaszkos orvosféle a műtőasztalra, fektette és elkezdte méregetni a bíborfurulyáját...

Az öregasszony végre abbahagyja munkálkodását. Mélyet szív a szivarból, feltápászkodik, zörgő csontjait megropogtatva hajlott derekát megpróbálja kiegyenesíteni, és komótosan kicammog az udvar végibe. Sarkaira ülve lekuporodik a földre. A lánynak is int, hogy kövesse az ő példáját. Aztán száraz faághoz hasonló gacsos ujjainak rabságába zárva meredten vizsgálgatni kezdi a lány felfelé fordított tenyerét. A lány türelmetlenül kérdi:
– Látsz valamit mámi? – amaz közelebb viszi szemeihez a tenyeret, és vonalaiba mélyed...

Az öreg kétségbeesésében bucskázott egyet a fején és úgy eltűnt előlük, mint a kámfor. A kocsmatöltelékek egyre csak meresztgették a szemeiket, mint borjú az újkapura. Az ördög pedig mintha a földből nőt volna ki ott állt előttük. Meghajolt, és a kezében tartott aranytojást tojó tyúkocskát az asztal közepére állítva, így szólt hozzájuk.
– Kérésetek parancs. Elvittem a Józsi bácsit. Mi legyen a kendermagossal?
Egyszerre éktelen hangzavar keletkezett, és mindenki magának követelte a tyúkocskát...

– Küldetésben járunk. Egyenesen Lucifer küldött bennünket a magyarok megsegítésére.
– De, mért éppen hozzánk? Nincs nekünk elég bajunk ezzel a madárinfolenzával? Mindjárt itt vannak a Köjálosok, azt fertőtlenítenek, dobálják be a baromfiáinkat a kukásautóba, azt égetik is el őket egy füst alatt!
– Ha jönnek, itt lesznek. Semmit se féljen öregapám! Olyan hatalommal ruházom én fel magát, hogy csak egyet kell bucskáznia a fején és máris maga mellett termünk. Mindent kérhet, megtesszük magának! Egyet kérünk cserébe...

„…Az 1925-ös esztendő során két esemény lett szenzációvá frissen szétporciózott hazánkban.
Az első ilyen történés Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy, volt különítményes tiszt, valamint neje, Schwartz Mici jóvoltából eshetett meg: a házastársak lakásukon meggyilkolták Kodelka Ferencet, aki akkoriban már régóta ügyködött a feleség asszonyi kívánalmainak csillapításán, ráadásul ezt olyan furmányos módon tették, hogy a bűnesetet követően a tehetős hentesáru gyáros nyolcvanmillió koronáját is magukénak tudhatták. Nem csoda, ha jól kiterveltnek vélt óvintézkedésekkel igyekezték megelőzni a lelepleződést: a holttetemet darabokra cincálták, a testrészeket elrejtették, illetőleg a Dunába dobták. Bár a balvégzetű mészáros huszonkét porcikája később előkerült, fejét sohasem találták meg. A házaspárra végül mégis lesújtott a törvény szigora: Léderert a katonai törvényszék kötél általi halálra ítélte, és rövidesen nyakára is került a kravátli, feleségének meg életfogytiglani fegyházbüntetés lett a jussa…”

A kastélynak az alagsorában volt egy nehéz, vasalt tölgyfaajtóval lezárt terem. Itt középen márvány talpazaton egy kettős érckoporsó volt elhelyezve. A fedél nehéz, ólomsúlyú fedelét csörlőn lehetett felemelni. Ekkor feltárult a koporsó belseje, mely rugalmas matraccal volt ellátva, selyembrokáttal leterítve. Két ember számára kényelmes fekhelyül, avagy szerelmi fészekül is szolgálhatott. A terem oldalfalaiból kiálló fáklyák, kísértetiesen világították meg a helységet...

Miközben Európa, egy elszabadult gőzmozdony sebességével rohant a végzetébe a Sátán gondoskodott a nagy színjáték másik szereplőjének, Oroszországnak a háborúba való beugratásáról is. Közép Európában a Habsburg birodalom Boszniában hadgyakorlatozott...

– Agyonazisten Józsi bácsi!
– Neked is fiam. Hát téged mi szél fújt ide, hogy ennyire megriasztottad ezt a nagy böszme állatot? Csak nem az ördög küldött tán ide, ahol, bizony mondom neked, még a madár se jár?
– Segíteni szeretnék magukon. Elszegődnék ide magukhoz amolyan mindenesnek.
– Hát, nem mondom, elkelne a segítség, de fizetni azt nem tudunk. Koszt, kvártély az lenne...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, csak kissé húzósabbra sikeredett. Mint már tudjuk, a Dimenzió kapu a Mucsi tanyán, Józsi bácsi tyúkóljában van elhelyezve. Innen járnak fel a Föld alatti járatokon a népességet segíteni akaró jó és rossz szándékú emberkék. Most is erről lesz szó...

„– Van egy bót, lehetne egy kevés pénzt keresni…– Milyen bót az? – Egy asszony férjét kellene felakasztani."
Így indult Pipás Pista szörnyű karrierje. Pampuskáné, Dobákné sógornője, az Átokházi kocsmában két meszely pálinka kortyolgatása között így beszélte meg Dobák Antal megölését. Délmagyarország 1933-as bírósági tudósítása szerint...

Az idők folyamán olyan tökélyre vitte a kutyulást, hogy az asszonyoknak arzénos likőröket kotyvasztott, mondván, hogy gyomorerősítő. Vagy magzatelhajtó, havigörcs ellen való, szóval kinek milyen mesével lehetett beadni a szert. A legnehezebb volt a beteg, nyomorék gyerekek elrekkentése. A szülőknek is vérzett a szíve emiatt, de a józanész azt diktálta, hogy nem lehet a munkától elvonni az időt, beteges gyerek és nyomorék, lipántos felnőtt ápolásával! Meg kell szabadulni tőlük a túlélés érdekében...

1. iu. 1908. Június 3o-át írtunk, amikor az ominózus, a világ és a huszadik század sorsát megrengető eseménysorozat első fázisa bekövetkezett. A szibériai Tunguzka körzetében óriási vihar következtében egy iszonyú robbanás történt, melynek a robaja, lángja, füstje még 3o km-re is elért. A kietlen vidéken mindennaposak voltak a viharok, természeti jelenségek. Ez azonban más volt...

A Nap piramisának első szintjén körbefutó esőcsatornából vékony sugárban folydogált az összegyűjtött esővíz, hogy a peremen kialakított kőkígyó kitátott szájából csorogjon alá. A főpapok ünneplő patikban, fehér tollkoronával a fejükön állták körül, a vízsugarat. A pillanatot várták, a mikor a zeniten álló Nap megcsillan a vízsugárban. Ekkor veheti kezdetét a hét napos Fiesta...

/Gay/
A makrancos hölgyet próbáltuk. Mi harmadikosok voltunk. A Katát játszó Zsóka másodikos. Én játszottam a Katát megrendszabályozni akaró újdonsült férjet. Ment is a próba rendesen, beleadtunk apait-anyait, de a csókjelenetek nem akartak sikerülni. Zsóka is, én is még szüzek voltunk, és abban az időben nem volt divat már 12 évesen átesni a tűzkeresztségen. Így aztán korrepetálásra szorultunk. Zsókát Margit néni, biológiai tanárnőnk, engemet pedig Puding vett kezelésbe.

/Gay/
A szobrász annyira belebolondult a fiatal meztelen fiútestek látványába, hogy egyszer feltette a kérdést:
— Akarjátok, hogy megemeljem a modell óradíjatokat?
Persze, hogy akartuk. Gondolhatjátok, hogy mi volt ennek az ára. Heti három alkalommal kellett előtte egymással szeretkeznünk. Ő nem vett részt aktívan, csak passzívan...

/Gay/
Szeretett a Duna parti sétányon egy-egy vendéglő teraszán eltöltött konyakozás, esetleg fagylaltozás, vagy somló galuska elfogyasztása után sétálgatni. Ha éppen hosszabb-rövidebb ideje nő nélkül volt, akkor elnézegette a pesti Duna parton korzózó gyönyörű testű pasivadász fiúkat. Ez lett a veszte. Egy négytagú 15-17 év körüli banda kinézte magának. Közülük a legszebbet, Robit állították rá...

/Gay/
Zolival és Fricivel egy lépcsőházban lakunk. Ők gimibe, én szakközépbe járok. A nyári szünetben a házbeliekkel együtt jártunk a Dunapartra a szabad strandon fürödni, és a környező gyümölcsösöket dézsmálni. Délutánonként pedig a ház mögötti kispályás focipályán rúgtuk a bőrt. Aztán, mint afféle kamaszok megbeszélgettük, hogy milyen jó lenne csókolózni, kefélni egy-két lánnyal. De, csak a fantáziálgatásig jutottunk el...

/Gay/
Abban az évben hideg tél volt. Azon a délutánon korán sötétedett. Kimentem a koleszből levegőzni egyet. Ahogy ott sétáltam, egy srác leszólított. Nem volt egy Adonisz, de nem is volt csúnya. Kérdezte, hogy van-e helyem. Mondtam, hogy koleszos vagyok. Megkérdezte, hogy felmennék-e vele lakásra. Mivel nem volt kedvem tovább sétálgatni a hideg hóban, igent mondtam...

/Gay/
— Nincs hova mennem, kidobott barátom. Együtt lakom vele albérletben, mert nincs koleszem. A ruháimat se tudtam elhozni. Nincs hová mennem.
— A koleszba, nálunk eltöltheted az éjszakát. A szobatársam hazament hétvégére a szüleihez. Aztán holnap majd elmegyek veled a barátodhoz, és rendbe hozzuk a dolgokat közöttetek — biztattam, és az asztalunkhoz invitáltam.

/Gay/
A nyolcadik osztály elvégzése után bentlakásos művésztagozatos gimnáziumba került. A négyágyas szobában kétemeletes ágyban voltak elhelyezve. Ő az alsó ágyat kapta. Mellette egy 17 éves negyedikes fiú feküdt, aki rajzszakos volt és Tibinek hívták. Természetesen a négy fiú egymás előtt vetkőzött, fürdött. Igencsak megcsodálták egymás testét, és nyíltan hokiztak, sőt, abban is versenyeztek, kinek lő messzebbre az ejakulátum bombája...

A palota hatalmas lovagtermében tartották meg a tárgyalást és ejtették meg a szembesítéseket. Thurzó nádor, Illési országos főbíró, és a főinkvizítor alkotta a bírói testületet. A hóhér és segéde a háttérben tüzes fogókkal várakoztak, ha netán tán meg kellene kissé erősíteni a vallomástevők emlékezőtehetségét. Báthory Erzsébet karosszékéből hallgatta a vádakat, tanúvallomásokat és a majdani ítéletet. A főbíró ismertette a tényállást.
– Báthory Erzsébet, özvegy gróf Nádasdy Ferencné főbűnős, elkövető és felbujtó ellen vérvádat indítványozunk. A vád többrendbeli, de csak 8 szűzlány bizonyítható megkínzása,vérének vétele, vérben való fürdés, a vér ivása...

Mindent annak az átkozott videokamerázásnak köszönhetek. A Marokkói sivatag, sziklás, Atlasz hegységében időzve turistacsoportunkkal, elmaradtam útitársaimtól. Gondoltam, hogy leereszkedem az alant lévő forráshoz és a hegy másik oldalán, visszakapaszkodom hozzájuk. Egyszerre megmozdult lábaim alatt a sziklaomladék és egy szakadékba zuhantam. Útitársaim felhagyva keresésemmel visszaindultak terepjárónkhoz és folytatták útjukat a hegyormon lévő sziklaszállodánkba. Gondolták, majd utánuk megyek. Nem így történt...

– Akkor, nincs más hátra, mint előre!- fontoskodott tovább. - Lefekszenek szépen ide! Úgy felgyűrjük az ingujjakat, elszorítjuk az ütőeret, aztán belebökjük a lyukas tűt a vénába! - lihegte kéjesen, megnyalva szájszélét, és az ágyon fekvők felé indult a tűvel. Abban a pillanatban, amint meg akarta bökni Ádám vénáját, Éva felugrott fekhelyéről, és tépőfogait az orvos nyaki ütőerébe mélyesztette. Az orvos se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől, és mivelhogy hatalmas testű ember volt próbálta lerázni a nyakába csimpaszkodó nőt, de sikertelenül. A vér elkezdett Évába áttranszformálódni…

A két nő között öt év korkülönbség volt Kriszti javára. Ő huszonkilenc Adri huszonnégy éves volt. A két nő hamar megkedvelte egymást. Kriszti egyre sűrűbben fordult meg az üzletben. Mágnesként vonzotta Adri párducteste, gyönyörű formás arca és bőrének különleges női illata. Adri is megkedvelte őt. Szerette a szókimondását, a viccelődő, hányaveti modorát. Aztán egyszercsak megtörtént az eset...

Különösen az öregedő Zsófia erőszakossága, és újabb, meg újabb perverziókra való kényszerítése kezdte megutáltatni vele a női nemet. Aztán jött egy alkalom, egy fuvallat, és megismerkedett a mássággal, a férfiszerelem varázsával, és Zsófiával igyekezett leredukálni a kötelező pásztorórákat. Az történt, hogy egyik nap, míg Zsófia üzleti tárgyaláson volt 3 napig Hollandiában otthon hagyta a két fiút...

– Kapaszkodjék meg Kókányné abban a vederben, mert olyant hall most, de olyant! – mondta szemeit forgatva.
– Jaj! Csak nem?
– De, igen, az Emma. Képzelje, megszült… hajnalban!
– Juj! – sikkantotta el magát Kókányné a hír hallatán. – Meséljen, gyorsan, mi van még!
– Hát nem elég ez: megszült az Emma!
– Dejszen nem látszott azon semmi! Hát ugyan kitől? Csak tán, valakitől, nem?

Kukucska Gábor, az echte parvenü gazdag vállalkozó, kacsalábon forgó palotája vízmedencéjének partján üldögélve, kedvenc jégbe hűtött sörét szopogatva kéjes pillantásokkal méregette a kocsiját, mosó fiatalembert. Ezen a napon sofőrjének frissen érettségizett, egyetemre készülő fia, segített apja helyett lemosni a villa kertjében álló kocsit. Szemei megakadtak a sortban, meztelen felsőtesttel ügyködő fiútesten...

— Fiúk, ez az üzlet hatóságilag engedélyezett, teljesen legálisan működik. Van lenn a pincében egy konditerem. Bárki gyúrhat a pénzéért. Ez is legálisan működik. Este 10 után záróra. Záróra után kezdődik a második műszak. Szado-mazo klub üzemel ezerrel. Ez is legális.
— Akkor mi ebben, ami nem legális?— kérdezte kíváncsian Krísz. — Ha minden le van papírozva, akkor, mi a hézag?
— Egyelőre, amíg nem kötjük meg a szerződést, többet nem árulok el. Fiúk, nektek az lesz a dolgotok, hogy a szex mániás, szado-mazora kiéhezett hölgyeket és urakat kiszolgáljátok...

— Tudod, ilyen beosztásban nem nézik jó szemmel, ha nincs az embernek valakije. Szóval érted a szitut?
— Értem hát, vegyelek el feleségül?
— Nem erről van szó. Nekem egy személyi szolgálattevő kell.
— Értem, egy nem hivatalos pali! Aki viszi a táskádat, este meg teszi, amit kell.
— Hát, valami ilyesféle, de szigorúan csak köztünk maradjon! Tudom, milyen lepcses pofád van Gyulám, de azért megfelelsz. Neked is érdeked, nekem is! Na, megegyeztünk?
— Meg! – csaptam az asztalra. – Mondjad, mi a dolgom, aztán isten neki!
Borcsa arcán kigyúltak a pattanások. – Akkor munkára föl! – mondta belelkesedve...

Tulajdonképpen, minden a gimnáziumban kezdődött. A tornaterem öltözőjében egymással szemben vetkőztek és öltöztek át tornadresszbe. Krisztián szép, magas fekete göndör hajú izmos machoként az osztály legjobb szertornásza volt. Amikor egy-egy új szeren tanulták a legújabb gyakorlatot, őt tanította be először a tornatanár, és miután a többiekre került a sor, már Krisztián tanította társait...

A királyi palota és a főpapi palota fényárban úszott. A lelátókon hatalmas embertömeg. Már napok óta folyt az ünnepi várakozás. A labdatér végén, kifaragott és hosszan kinyúló jaguárfejbe, vékony csatornán vezetett esővíz lassan, vékony sugárban csordogált alá. Arra vártak, mikor fog a Nap abba a 7 évenkénti szögbe kerülni, amikor aranyfonalként megcsillan a vízsugáron. Ekkor veheti kezdetét a végzetes labdajáték. Amíg a Nap szöge el nem érte azt a szöget, addig sportversenyekkel és különböző játékokkal szórakoztatták a vérre szomjazó közönséget, mintegy csillapításul vérszomjukat...

A Nap piramisába belépve a reménytelenség érzése fogott el bennünket, s borzongás futkosott hátunkon. Úgy kell elképzelni a piramis belsejét, hogy a piramis csúcsára vezető 365 lépcsővel szemben 120 sorban végig tribün volt kiképezve a nézők számára. Az attrakció mindig napnyugtakor vette kezdetét. Az előkészített fehér ruhába öltöztetett hét szüzet vagy hét ifjút egyenként egy pap felvezette a platóra. A platón állt a jaguár-edény a kitépett szíveknek, szembe vele a trónus, melyben az éppen uralkodó isten főpap Tollaskigyó keverék foglalt helyet...

Végigmentünk a nagy fal egy szakaszán két őrtorony között. Lenyűgöző látvány tárult elénk. Beláttuk a messzi tájakat, hegyeket, völgyeket. Ma már nincs védelmi szerepe a falnak, de mint idegenforgalmi vonzerő, óriási a jelentősége.
Szerény ebédünket a Nagy Fal egyik vendégfogadójában költöttük el, melynek hangzatos elnevezése így hangzott: Fogadó a Pekingi Kacsához...

Szállodánk a főváros központi sugárútjára épült hatalmas, húszemeletes panelház. Kívül szürke – belül szürke. Megérkezve, az első emeleti társalgóban helyezkedtünk el, s a toalett elvégzése után vacsorához készültünk. A más szállodákban dívó szokással ellentétben nem a szobák elosztása, a szobakulcsok kiosztása és a bőröndök átvétele volt az első lépés. Itt fordítva történtek a dolgok. Ugyanis amíg mi vacsoráztunk, addig a rend éber őrei átvizsgálták poggyászainkat, s kipróbálták, hogy a poloskák működnek-e leendő szobáinkban. Ugyanis akkor még élt a kémhisztéria szindróma: minden külföldi automatikusan kém, s azért jött Koreába, hogy ellesve a CSUCSE (önerőre történő támaszkodás) elv lényegét, kilopja a tapasztalatokat az országból...

Másnap kirándultunk a Holt tengerhez. Ez is emlékezetes maradt számunkra. Amint vonultunk a Jordániai Izraeli határt elválasztó Golán fennsíkot hosszában elválasztó drótkerítés mellett a következő látványban volt részünk. Jobbra néztünk, gyönyörű banán, pálma és olajfaültetvényektől zöldellt a táj. Balra nézve kopár sivatagot láttunk mindenütt. Idegenvezetőnk, Anna, elmondása szerint több lépcsőben vezették a vizet, átemelő szivattyúkkal csatornákon át a Genezáreti tóból és az egyik hét forrásból feltöltött hatalmas víztározóból a sivatagba. Itt alagcsövezve van minden fa, és kis lyukakat fúrtak a csövek falába a fa tövénél és azzal öntözik. Nincs vízveszteség...

Már beesteledett, amikor megpillantottuk Jeruzsálem magas, hófehér, mészkő városfalát a magaslaton, ahová a város épült. Az esti kivilágításban pompázó város fényei közül kiviláglott az aranykupolás Al Aksza mecset és szemben vele egy Gyönyörű Múzeummecset, csillogó kupolája. A buszban felcsendült az Alleluja című csodálatos karének, mely még felemelőbbé, meghatottabbá tette Jeruzsálembe való bevonulásunkat. A szerpentinen felaraszolva elérkeztünk a jaffai kapuig. Itt már megkettőzött őrség vigyázta a város nyugalmát. Sofőrünk jelentette a posztnak, hogy kiket visz. Azok leellenőrizték a létszámot és továbbengedtek bennünket...

Aztán a pincérek sorra az asztalokhoz léptek és újabb italt tettek le, majd az üres lapra írt sorszámokat összeszedve elvonultak. Minden noteszlap hátulján ott volt az asztal száma. A pincér kisvártatva visszajött egy ajánlattal: 10, 20, 30, 40, stb. dollár. Elkezdődött az árverés, de mégsem egészen a pénz döntött, mert minden licitnél fel kellett állni a licitálónak, s ha nem tetszett a felkínálkozó cicababának, akkor a másik licitáló maradt benn a körben. Így bizony mi meg sem próbálkoztunk ezekkel a gyönyörű művésznő fiúkkal, mert a gatyánk is ráment volna a licitre. Hanem mikor már elfogytak a drága áruk, jöttek a kezdők, az olcsó húsok...

A kis nő igencsak értette a szerelem módját. Nagyon nagy megkönnyebbülés volt ez nekem, és mindjárt visszanyertem lelki egyensúlyomat. Mikor a második menet után aléltan feküdtem, akkor a kisördög bujkált bennem, és mutogatva rávettem a nőt, hogy a papnak valószínűleg kéjes álmától merevedő furulyáját próbálja egy kicsit kezelésbe venni, és elősegíteni az ejakulációt. A nő ráállt a dologra, és húsos ajkai közé vette a pap furulyáját. A pap azonmód meg is könnyebbült, de a nő mohósága miatt a pap hirtelen felébredt...

Végül beérkeztünk a központba. Szemünk-szánk elállt a csupa-csupa fából faragott királyi palotáktól és kiszolgáló épületektől. Ilyet még nem láttunk! Sajnos az idő vasfoga, a szúvak és a szúnál is rosszabb hippik eléggé nagy pusztítást vittek benne végre, befejezvén az idő okozta korhadást. De sebaj, mert mint láttuk is, és megtudtuk, minden objektumnak van gazdája, aki örökbe fogadta, és elkezdték a szakszerű restaurálást. A főpalotán éppen a nyugat-németek dolgoztak. Mindent szakszerűen lerajzoltak, lefotóztak, és a palota melletti felvonulási épületben nepáli mesteremberek nepáli fából a rajz alapján faragták újra a pótolhatatlanul tönkrement gerendázatot, oromzati ornamentikákat. Jó volt látni a palota újra-születésén bábáskodó munkáskezek serény szorgoskodását...

Elhagyván Síva templomát, a patkányisten templomához mentünk. Itt a látvány és a tömeg eszméletlen bizarr képe tárult elénk. Milliom egy patkány hemzsegett az etetőtálcák körül, a földön heverő patkányimádó hívőkön mászkáltak. A spájzoló útitársak a tálakra szórták a szállodából kicsempészett ételmaradékokat, s elborzadva bámulták, fényképezték a látványt. A terem másik végében nyárson sütötték az ízletes patkánypecsenyét és kuszkusz levélbe csavarva 100 rúpiáért, adtak egy adagot...

Ahogy táncoltunk, ahogy egyre jobban csókoltam Xéniámat, úgy kezdett hőmérséklete egyre feljebb kúszni, mint egy lázmérő. Mikor már a harminc fok felé tartottunk, akkor csúcsra kapcsolt, és két izmos karjába kapva, feje fölé emelt, s berohant velem a hálószobába. Ott ledobott a szoba közepén terpeszkedő nagy heverőre, s letépte rólam, a Földről hozott kopott mackóruhámat. Aztán rámhasalva, a pióca szívókorongjához hasonló ajkai közé véve merev bíborfurulyámat, munkálkodni kezdett. Mennyei érzés járta át testemet...

Jó darabig felém sem néztek ezek a kedves szerelmetes kis űrlények. Munkában és epekedésben teltek a napok, hónapok. Régen elmartam magamtól állandó szeretőimet: semmi sem érdekelt, csak a kísérletek, s néha fel-fellángoló gerjedelmem a kis űrlények felé irányult. Ekkor alkottam a legtöbbet. Csakúgy zúdítottam a világra az újabbnál újabb ötleteimet, felfedezéseimet...

– Ki vagy te, gyönyörű Adoniszom? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel az ifjút.
– Tilla vagyok, Maya testvére. Főmester küldött, hogy tegyek kedvedre. Főmesternek Úr mondta, küldjed le Tillát, tegye magját bele Bogumil, hátha tisztul a faj.
– Édes Istenem, hát nálatok mindegy: mindenki megfogan? – kérdeztem ámulva.
– Igen, mi hímnősek vagyunk – válaszolta, s szemérmesen elpirult.
– S mást nem üzent a Főmester, nem mondta, mi voltam még előző életemben?
– De, mondta.
– Hagy hallom! ...

Kibújva a kedvesből, hasra fektettem, s formás se fiú, se lány testét simogatva, eljátszadoztam kerek fenekével. Aztán nyelvemmel, mint egy párzó állat végignyaltam a fenekét, vulváját, csípejét, pihe-puha tarkóját, majd visszafordítva kezdtem elölről. Végigcsókoltam a talpától, lába ujjacskáit, lábacskáit, köldökét, feszes mellecskéit s fodros ajkait. Nyelve és ajkai édesek voltak, mint a nektár. Lehelete illatos. Elbódultam, mint a mézbe esett légy...