Történetek

"Szavak,
Néma sorok,
Melyek csak gondolatban beszélnek..."

Könnyeimet törlöm, de ti csak nevetni láttok
ismerősök, rokonok, kedves ál-barátok.
Komédiás vagyok. Bohóca a világnak,
s játszok egy szerepet, játszok szépet, másnak...

Hittem, gyenge vagyok.
Hittem belepusztulok majd,
Hittem egyedül maradok,
S nem nyújt értem senki kart...

Csendes volt az éj,
Tiszta, csillagos,
Nekem mégis úgy tetszett
Tomboló, s viharos...

Napsütéses reggelen is csak a fülhallgatót teszem fülembe.
Imádom a zenét, Te is tudod, mindig jusson eszedbe.
Nyári dallamot hallgatok most is, hiszen nyár van,
Ilyenkor boldog vagyok, de csak mert te jár fejemben minden órában...

Ennyi volt, ennyi lett mi maradt.
Nem kértünk semmit, jött a szó, mi akadt.
Csúnyát mondtunk, rosszat és bántót,
szerettünk azt mondtuk, hazudtunk fájót...

újra és újra eljön az alkalom,
miért nem műlik a sötét fájdalom?
A szív is csak némán kesereghet,
mert igazán senkit se szerethet...

Gyűlölöm az utolsó heteket,
mert tudjuk, áthelyeznek,
gyűlölöm, hogy nem foglak látni,
mert ha nem is nézek Feléd,
érzem, hogy ott vagy mellettem,
s boldog vagyok...

Lehetek fegyver, s te a tár
de úgyis besül a golyó
ha te a zár
én az elveszett kulcscsomó
ha cipő lennék
feltörném a sarkad...

Szeretlek, úgy mint senki más
Szeretlek, de kimutatni olykor fáj,
Szeretlek s te ezt tudod jól,
Szívem csak érted dobog...