Tavaszias nap volt, amikor a barátainkkal nekivágtunk a Holdvilág-ároknak. Aki már járt arra, tudja, hogy a patakvölgy mennyire járhatatlan: hiába készít az ember utakat, épít hidakat, a lezúduló víz, a kidőlt fák járhatatlanná teszi az ösvényt. Minden léptünkre vigyáznunk kellett, csúszkáltunk, nyakig sárosak lettünk, de a látvány, a történelem igézete, mindenért kárpótolt minket. Gyakran meg-megálltunk, vizsgálva a köveket, sziklákat, hiszen azt mondják, mindenhol rovásírásos emlékekre bukkanhat az ember, de be kell vallanunk, egyet sem találtunk. "Holdvilág-árok, holtak völgye" ismételgettem magamban a fenyegető sziklafalak alatt. Úgy terveztem, majd az alsó barlang előtt tartok egy kis idegenvezetést, de ember tervez, Isten végez...
Eredeti címe: Sisters - Kuro To Shiro~
Egy kis ízelítő egy már ősszel elkezdett sztorimból. Sajnos azóta nem tudtam folytatni...,csak pár résszel.
Ez ugyancsak nem javított, így kisebb helyesírási,vagy nyelvtani hibák biztos lesznek benne...
Azt hiszem több mondani valóm nincs róla, jó olvasást hozzá : )
megjegyz.: az elején az idézet mondatok,mindig címet rejtenek magukban.
Egy zongoradarabra emlékezve. És a szerzőjére.
Történet A-ról és rólam.
Az észak-karolinai Wilmingtonban egy brutálisan megkínzott holttest kerül elő a tengerparti fövenyről. Az áldozat egy prostituált volt, aki a közeli leszbikus bárban dolgozott. Johnetta Green nyomozónő és társa, Pizo Petrillo azonnal beleveti magát az ügybe, az azonban nehezebbnek bizonyul, mint arra bárki számított volna.
Az áldozatok száma növekszik. A titokzatos elkövető modern hasfelmetszőként gyilkolja a leszbikus prostituáltakat, a rendőrség pedig látszólag tehetetlen. Johnetta Greennek pedig eközben a magánéletében is meg kell küzdenie a problémáival, mivel a barátnője családjából nem mindenki hajlandó elfogadni, hogy a lány egy másik nővel él együtt.
FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Nos ez egy kissé,hogy is mondjam nem várt írás tőlem,de legtöbbször durvákat szoktam írni,amit valójában nem is nagyon teszek közé a blogomon kívül.
És ez is egy felvillanás természetesen...,habár fogalmazásilag van hibája, de remélem olvasható : )
Talán valaki ismerheti a történetet.
A heverőn ülve ismételtem a holnapi vizsgámra, amikor nagyi kiemelte a könyvet a kezemből, és letette a fából készült kisasztalra, majd így szólt:
- Eleget ismételtél már. Pihenj egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy hibátlanul tudod.
- De nagyi, félek, hogy elfelejtem – feleltem.
Elmosolyogta magát, és a válaszomra csak ennyit mondott:
- Armina, amit egyszer megtanulsz, azt soha nem felejted el. Neked az irodalom a lelkedben van. Képtelenség, hogy valaha is elfelejtsd...
- De te is tudod... a holtakat nem lehet feltámasztani.
- Tudom – feleltem, és elfordultam, hogy ne lássa a könnyeim. Igyekeztem erősnek maradni. Nem volt értelme ugyan, de számomra fontos volt, fontos volt, hogy ne lássák, ahogyan belülről ordítok a fájdalomtól...