(Emese számára ez a nyár izgalmasabb volt, mint az eddigiek, a meztelen fiúkat kukkolta. Sokkal izgatóbb, mint eddigi kukucskálásai, a srácok pedig napról-napra többet mutattak, önfeledten masztiztak a homokon – s nem tudtak Emeséről. Ő árnyas búvóhelyén szerzett örömet magának. Elhatározta: segítő kezet nyújt a srácoknak, s végre nemcsak leskelődni fog. Jöjjön, aminek jönnie kell! És gyorsan!
Másnap a fiúkra várva, a néptelen parton levetkőzött, gondosan összehajtogatta ruháit, elpróbálta a szerepét, kezdődhet az előadás…)
"A leselkedő lány megkerülte a házat, belépett az ajtókon, és egy merész elhatározással..."
Ha most szépen lesétálna a fiúkhoz, „hali!” –mondaná. Odaállna a fejük fölé… ja persze, előtte a bugyit levetné, és élvezné, ahogy pislognának fel rá. Kár, hogy nem miniben jött, mert akkor a felsőt is levehetné… vagy a szoknyát is, csak egy bugyi maradna… vagy az sem, hiszen a fiúkon sincs semmi.
Az egyik ilyen egyedül töltött napon úgy döntöttem, hogy filozófia helyett inkább olvasgatok némi erotikával túlfűtött szöveget. Ahogy az idő telt, egyre jobban kívántam az érintést, érezni akartam a mámort, ami minden embert megőrjít...
Kezdtem beindulni. Ott állt mögöttem ez a jó pasi, és a legintimebb testnyílásomat készült bekenni. Éreztem, hogy a puncim kezd felforrósodni. De mielőtt bármit mondhattam volna, az ujjai már a popsimat kenegették. Biztos látta, hogy pár centivel lejjebb éhesen tátonganak az ajkacskáim, de szigorúan csak a fájós izmomat simogatta.
Aznap már bátran lépdeltem fel a lépcsőkön a Várba. élveztem, hogy a magam ura lehetek. Megint az Úri utca volt az első megálló. Remegett kezem, lábam. Tudatában voltam annak, hogy a combom közepéig érő pólóm alatt teljesen mezítelen vagyok...
Végeztem a tusolással, le is feküdtem. Az járt az eszemben, hogy milyen jó érzés is lenne, ha Tibi ujjai a puncimban járnának, de közben arra gondoltam, hogy bolond vagyok, nem szoktam én ilyeneket csinálni. Aztán vissza-visszajött a kép elém, ahogy széttárt lábakkal ülök az ágyamon, Tibi pedig térdel előttem és ujjaz...
Mindig vágytam arra, hogy jó seggbe kúrjon valaki. Nem találtam hapsit egykönnyen és nem is voltam biztos magamban. Ezért félrerakosgattam a pénzem, egy szexjátékra. Gyűjtögettem, ahogy tudtam, fél év múlva össze is jött egy kis pénz. Boldogan mentem haza a hússzínű mű dildóval...
lledelmesen összezárt combokkal várta, mi következik.
Mi is tanácstalanok voltunk életünk első hús-vér előadásán.
Sanyi fürgén a padlóra feküdt, hátára gördült, és igyekezetével fergeteges röhögést felszabadítva a társaság mindahány tagjából - beleértve Judit modellt is -, oldalról, araszolva bekúszott az alacsony asztal alá...
Hirtelen megjelent a képernyőn mosolygós arca, és én ösztönösen betakaróztam, mit szól, ha így meg lát! Aztán rájöttem, ő nem láthat, csak én. És a buja ördög még mélyebbre húzott. Volt már olyan élményem (nagyon kellemes!) mikor egy lánnyal beszéltem a neten, és közben kivertem a farkam, persze az ő tudta nélkül! Kellemes izgalom a lebukás veszélye, még csak jobban felkorbácsolja a szenvedélyeket! Csak egy a lényeg a beszélgetést olyan irányba kell terelni…