Történetek

Most például min jár az agyam? Írjam e le azt mi épp benne van? Fogok egy pappírt egy kis négyzetest és sercegve gépelem ceruzával szavaim tengerét mely, ha betölti a cetlit és ki se fér, csak emlék marad és később szemét.

Egyébként meg csak jönnek úgy mint ahogy az emberből a szavak és csak írom mi épp eszembe jut, sajnos gépelve nem írok jól messze van az í és előbb leér néha egy egy ujjam... de mikor serceg a papír a szívem rímekbe sír és sose lesz ki legépeli tán, mert a ceruza elkopik a pappír oldalán, és mikor évek múlva nézem a kis cetlit, csak annyit látsz te is, hogy valaki egyszer valamit ráírt.
            
Egyszer valaki fontosat akart közölni vagy jegyzetelt, csak épp vagy kisírta lelkét már, sosem tudhatjuk meg, de olyan jó hallani, ahogy a grafit tapad a pappírra, ahogy a kedves szavak alakot kapnak, ahogy húzom az ívet és kanyarítom az a-t, ahogy leírom mindazt mit takargatok és titkolok mások elöl, mert féltem e kincsem félek, hogy csak nekem érték, más meg kinevetné.

Elkopok, mint a hegyes ceruza, és már nem írok olyan sorokat már nem érzem, hogy éreznem kelljen, hogy érezzek iránta bármiféle rímet, már csak írom a szavakat egymásután tagolva. S ha rájövök mit írtam, eltüntetem őket szépen sorba.

Lángoló tavasz van. Kizöldül a táj és minden szív mely fagyba volt kiolvad. Más lett a táj, átjárja a nap és felmelegedik a föld, érzem énis repülök, lelkem száll ahogy tavasz hajnalán érzem a szelet és hív kérlell, Gyere! Halgatok rá és ohh mennyi boldogság mennyi csoda mi itt vár rám , ez a kánaán. Még ki se élvezem már itt a nyár forró meleg és mind rám vár , merre leszek épp erdőn mezőn tavon, mindegy még . még készülödünk még nem mozdulunk csak, hallgatjuk a természetet lágy neszét.

Lábaink szaporán egyre nagyobbat lépve az életbe élvezzük mit elénk tett és szakajsztunk le egy nagy fáról ujra és ujra sziveket melyek a sajátjainhoz legjobban illenek. Hosszú a nyár és meleg, két szív vagy több is egymásba szeret. Nézni hogy tűnik el a nap egy nyári éjszakán, a fűbe fekve csilalgok után keresve a csilalgképeket lesve csak mi ketten. Figyeljük ahogy változik a táj ahogy beérik a termés és érzem. Hideg van, nem, nem fázom, csak érzem ahogy a madarak, más tájak várnak.

Tovább kell lépni és tovább megyek szivem felét itt hagyom neked , hogy mikorra beköszönt a tél legyen mi meleget ad mi még ég. Nézd a tájat kiahalt és csendes nem csicsereg madár , mindent a fájdalom jár át. Kietlen a tél mint néma gyilkos ,ám nézd ott igen ott azon a fán, jól látom ? Az egy remény sugár egy ujabb tavasz kezdete, kirügyezett ebbe a zord gyilkos télbe, ebből tudom nincs itt a vég, még megint újra minden szép lesz és csak arra kell figyelni, hogy ne fusson át rajtunk a tavasz és a nyár , hogy egy életen át élvezzük a nap sugarát.

Te is belül egy kis hercegnő vagy, ki várja a szőke hercegét. S csalódsz, ha mégsem vágtat feléd fehér lovon, de mi van, ha egy békát csókolsz meg? Lehet, hogy nem változik át herceggé, de mindig is ő lesz a te hősöd. A hős, ki elrabolta a szíved, s feleszmélsz, ő az, kire egy bezárt toronyban vártál egész életedben, és csókjától felébredtél 100 éves álmodból.

Elakartam szaladni saját magam elől, rohanni a messzeségbe. Tudtam, hogy ez lehetetlen, ennek ellenére erősen küzdöttem. Lábaim egymást követve ugráltak a levegőben, míg végül feladták a küzdelmet. Reptében értem földet, mint a légy, kit lecsapnak. Lábam sebes volt, arcom könnytől ázott, de a fájdalom mégis belülről hasított ketté. Elbuktam.

Miért áramlik melegség a mellkasomba, mikor csak rád gondolok? Miért? Hisz alig ismerlek... de mégis ezt teszed velem. Ezek nem repdeső pillangók a gyomromban, ezek éltető dobbanások a szívemben. S félek, ha elmész, elmúlnak, és én itt maradok tátongó lyukkal a mellkasomban...

Olyan mintha hullócsillagként szállnék az égen. Egyik pillanatban ragyogó fényt húzok magamután, a másikban pedig elsötétedve eltűnök a semmiben.

"- Mit csinálnak ezek, Gyuszi?
- Botrányt Lacikám."

Forma 1

...a nehezen elviselhető bizonytalanság helyett inkább a legrosszabbat is elfogadtam volna, csak tudjam már biztosra.

Ottlik Géza - Iskola a határon

Az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az
egész boldogság ilyen rohadtul van kitalálva. És
nem szabad azon gondolkodni, hogy miért
kaptunk ilyen keveset a jóból, hanem hálásnak
kell lenni azért, hogy egyáltalán kaptunk belőle.

Szalai Vivien - Hamis gyönyör