Szemei újra fogságba estek. A nő éppen fizetett, és ahogy nyújtotta a pénzt, blúza bő hónaljkivágásában kilátszott a bőre. Nem viselt melltartót. Fehéren villant keble a ruha árnyékában, játékosan ringott minden mozdulatára, míg az ifjú oldalról csodálhatta domborodó omlását, érzéki vonalát, amely titokzatos árnyékba veszett a blúz alatt.
George a gépe előtt ült, és izgatottan kalapálta be a szöveget az MSN ablakba. Ariellel beszélt…
Az emlékezetes discóban eltöltött este óta, felhasználva ismeretségeit könnyedén kiderítette új szerelmének elérhetőségét, azóta szinte csak MSN-en létezett.
1. fejezet
Meet at the disco
Egyetemisták feküdtek a Velencei-tó partján, mind kinyúlva. Alig aludtak valamit az elmúlt három napban, viszont annál több alkohol csörgedezett másnapos ereikben, amit a kánikula csak még elviselhetetlenebbé tett számukra.
Keblei megremegnek feje rándításától. Mély vonal húzódik közöttük, labdává szélesedő teltségük leér, egészen a könyökéig, miközben ő elgondolkodva, ujjaival a nyakához ér. Aztán kezeit összekulcsolja a háta mögött, és én elakadó lélegzettel nézem mellei pompáját. Akkorák, hogy szemből nem látszik tőlük vékony dereka, gömbölyödő csípőjének szélességével vetekedik izgalmas teltségük, mellbimbói mégsem néznek farkasszemet velem, pár méterrel a lábai elé merednek bujaságukban. De Andi pillantása merészen furakodik szemeimbe, belőle az élet csillogása árad, szélesen mosolyogva figyeli elragadtatásom.
A vers dallama ritmikájában igazodik a párzó mozgás lökésszerű ütemességéhez, mintegy lüktetésével ellenpontozza a falon megdöndülő ágytámla metronóm pontosságú, heves koppanásait. Szikár tömörségű, de kiválóan megkomponált versszakok, szegényesen, alig-alig csendülő rímek mind a szeretkezés mindent elsöprő élményének erősítésére szolgálnak. Képszerű hasonlatai, meghökkentő metaforái, színpompás jelzős szerkezetei kézzelfoghatóan vizuális élménnyé teszik az olvasó számára a verset, és azt hiszem nem tévedek nagyot amikor azt állítom, hogy olyan katartikus hatást gyakorol, hogy kevés bugyi marad szárazon a vers elolvasása után.
Úgy kellett ez nekem most, mint egy elektrosokk-terápia. És úgy is hatott rám. A szívem kalapált és úgy izzadtam, mint egy ló, már az előtt is, hogy egyáltalán elkezdtem volna futni. A futás egy magányos sport, ezért, hogy ne unjam halálra magam, mindig a fülembe dugok valami zenét, dúdolom magamban, elemzem a szövegét (ezért szeretem az olyan számokat, amiknek még mondanivalójuk is van), jól elvagyok, miközben oda sem figyelek rá, mennyit futottam már le. Most azonban ehhez is túl ideges voltam. A zene csak zavart volna. Fejemben úgy kergetőztek a gondolatok, mint milliónyi kismacska. Ezeknek a kismacskáknak azonban éles karmai és fogai voltak, és nem csak egymást cincálták szét, hanem az idegeimet is. Azt a célt elértem, hogy nem koncentráltam a mozgásra, így észre sem vettem, mekkora távot tettem már meg, ezzel párhuzamosan viszont az idegességem és zavarodottságom csak nőttön-nőtt.
Lefutottam a Duna partra, majd ott végig, a kiépített bicikliút mentén. A még délután is tűző tavaszi naptól csorgott rólam a veríték, de nem foglalkoztam vele. Se láttam, se hallottam. Csak tudat alatt konstatáltam a körülöttem elterülő világot, miközben lelki szemeim előtt csakis Ő lebegett. A kedves arc, ahogy rám mosolyog, kacér nevetésével hívogat.
– Mi az? Még a szokásosnál is kedvetlenebb és bunkóbb vagy.
– Nincs semmi – néztem a tető másik végében nevetgélő lányok felé. Erik is követte a pillantásomat, majd kérdőn nézett rám.
– Szívesen elszívnék most én is egy cigit – jegyeztem meg. Tudtam, hogy úgysem kerülhetem el, hogy mondjak valamit, így inkább megelőztem, hogy ő húzza ki belőlem.
– De hiszen te nem is dohányzol – csodálkozott Erik.
– Tudom. És nem is fogom elkezdeni… Most legalábbis biztosan nem.
– Na meséld csak el, mi bánt ennyire!
– Nem bánt semmi – pillantottam rá, igyekezve ártatlan arckifejezést vágni.
– Ugyan már, kislány – vigyorodott el. – Ismerlek, tudod jól. Addig nem engedlek el innen, amíg nem mondod el, mi a baj.
Murisan hangzott ez, elnézve, ahogy lustán elterpeszkedik a napfényben. Valószínűleg nem akadályozná meg, ha el akarnék menni. Fizikailag legalábbis szinte biztos, hogy nem. De tudta jól, elég csak a szavaival ütnie a vasat, nem fogok tudni ellenkezni neki.
– Új lakók költöztek a szomszédomba...
Egy napos nyári reggelen, Japán partjainál kiköt egy ütött kopott ósdi vitorlás. A hajó kapitánya egy sokat látott, szakadt ballonkabátos, csuklyás alak volt. Felszerelésért és alkalmi munkákért jött a városba. Lassan komótosan járt, minden lépése elszántságot sugárzott. Egyszer csak elért egy piszkos három emeletes épülethez a város szívében. A ház nem mást rejtett, mint Japán egyik leghíresebb nevezetességét: a három emeletes szexshopot!
Kiléptem a mosdóból. Szomjas voltam. Bementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Felkapcsoltam a villanyt. Egy áttetsző üvegpoharat vettem ki a konyhaszekrényből. Az asztalon álló szénsavas ásványvízzel töltöttem tele. Minden korty hűvösen csúszott le a torkomon. Az utolsó cseppig kiittam, de a buborékok marni kezdték a torkomat. Ahogy a poharat letettem, rátámaszkodtam a virágmintás abroszra. Ahogy felnéztem, a szemem megakadt a sarokban álló fehér lepedővel letakart vászonra. Tudtam, hogy Kata imád festeni. De sohasem láttam munkáit. De most ott volt előttem a legújabb alkotása. A bennem szunnyadó kisördög azt sugallta, hogy egy lopott pillantást vessek a festményre. Úgy mentem közel az alkotáshoz, mint a kisgyermek, aki életében először akar lopni. Megfogtam a leplet. De mielőtt felrántottam volna, meggondoltam magam. Olyan érzés volt, mintha a lányt akartam volna megerőszakolni.
Igaz történet, valódi nevekkel.