Na jó reggelt kíííííííííívááááánok mindenkinek, kérném geminit a lényegesebb dolgokat ide bekopizni, a fiúkat/lányokat arra hogy kerüljék egymás szidalmazását, továbbá MINDENKIT hogy hasonlóan agyament történeteit ossza meg velünk, ha lehet, hasonlóan agyament stílusban.
Persze ha nem megy, hagyományos módival is jöhet.
(előzmények lásd geminigirl topicja, a kéjnős 9. része, Rafael Nadallal...)
Nekem ez arról szól,hogy a nők nem merik fölvállalni önmagukat. A társadalom ui. nem tolerálja kifejezetten jól, rögtön megkapja a K-betűs jelzőt. Az idealizált nő még ma is a kis hableány mintájára készül, aki szép engedelmesen meghal a tikolt vágyaival együtt. Vannak a női létnek anomáliái és szerintem a talán két legvaskosabb közül ez az egyik.
„Az a baj, hogy nekem ez a pasi több annál jóval, hogy egy éjjelt vele töltsek.”
Félreértés elkerülése végett, ez nem rád vonatkozik, csak a mondat ismerős, de minden nő ezt mondja, ha ki akar térni a szex elől, de meg akarja tartani a lelkiszemetesládát.
Az idealizálás hülyeség.
Valamikor nagyon rég egy csetelős honlapon két nickkem volt. Nem szokásom, nem vagyok rá büszke, de akkoriban előfordult, azóta nem. Az egyik nicken nyitott „szobámba” bejött egy női nick. Elbeszélgettem vele komolyan, őszintén, vagyis elmondtam a családi állapotom, stb. Ő pedig elmondta, gondját, baját. Utána többször visszatért, vagy egy hónapig tartott a dolog.
Aztán egy napon spiccesen a másik nickkel mentem fel, másik szobát nyitottam. A női nick oda is bejött, mivel spicces voltam, félvállról kezeltem, flörtölni kezdtem vele, semmit nem tudott a koromról, családi állapotomról csak annyit, hogy férfi vagyok. Nem kérdezett, flörtről szólt az egész csevegés. Megpendítettem a csetszexet, tiltakozott, hogy soha nem csinálta, nem is akarja.
Utána pár napig a korábbi nickemen mentem fel, beszélgettünk komoly dolgokról, nem említette a „másik pasit”.
Birizgálta a csőröm, hogy a másik „szobában” másként viselkedett, ezért hamarosan újra a spicces nickemen mentem fel, megnyitottam azt a szobát. Szinte azonnal megjelent, elárulta sokat gondolt rám, és amikor rám gondolt, nedvesedni kezdett. Szívesen kipróbálná a csetszexet. Kedvébe jártam, írtam amit kell, ő csak olvasott, aztán jelezte, hogy sikerült. Lelkesen írta, mekkora élmény volt a számára, stb.
A következő alkalmakkor újra a korábbi nicket használtam, komolyan csevegtünk, aztán egy idő múlva kíváncsiságból szóba hoztam a szexet, a csetszexet. Akkor írta a fenti mondatot, miszerint sokkal többet jelentek a számára.
Úgy gondoltam, lezárom a színjátékot, írtam neki levelet, megírtam, hogy mind a két nick az enyém. A válasza természetesen az volt, hogy nem akarja elhinni, idealizált.
Azóta nem használok két nicket sehol. Igaz előtte se használtam. A nő pedig eltűnt a süllyesztőben.
Szia Lányok meg Gepi!
Van munkám, képzeljétek. Két hete. És holnaptól főnök vagyok. Éljen.
Gratulálhatok? :-)
Én itt Teutonia szívében dolgozom épp, elég messze attól, hogy főnök legyek. Szokás szerint rekordsebességgel sikerült elérnem a főnök illetve a betegek tiszteletét és szeretetét, ill. a kollegák, kolleginák mélységes irigységét és fekete gyűlöletét.
Persze ha nem megy, hagyományos módival is jöhet.
(előzmények lásd geminigirl topicja, a kéjnős 9. része, Rafael Nadallal...)
YOR VELKÁM!!!