Egy másik honlapon, - címét nem írhatom, mert riválisa ennek a csupasz gyöngyszemnek, - létezik egy fórum „Én mondom – Te mondod” címmel, s benne sok-sok versike rímel.
Koós Attila szürkeállománya az ötlet bohó gazdája, és tán nem indít ellenem pert, pénzigényes súlyos tehert, ha gondolatát én most elcsenem, s e fórumba helyezem.
Tehát a játék lényege, hogy e fórum versekkel legyen tele, melyek első sora, a korábbi alkotó utolsó gondolata. Így lesznek a gyöngyökből aranyláncszemek, fűzérré a rímes emberek, s
ne törődj vele, ha nem vagy költő, soraid szülése fél emberöltő, a játék a fontos, az élvezet, és hogy valaki fogja a két kezed. :-)
……………………
„Én mondom: vonat”
Te mondod: vonat
s mint vágányok szürke kattogása
monoton zakatolása
lüktet bennem a gondolat,
hogy vége.
Vége a reménynek,
s magányban aszott kóró
a fejfán gubbasztó holló
int búcsút a fénynek.
Én mondom: éjjel.
Mondod a nyár lankad,
de kedvünk ne lankadjon!
Tölts vermutot!
Kacagjunk együtt, nagyot!
Ugye megbocsát a gazda,
hogy prózát raktam ide?
Javítom ízibe.
Rémes rímeket faragok,
hasukat fogva fetrengenek a nagyok.
"Ez a kicsi senki itt mit maszatol?
Elvette eszét a bor?"
Még, ha a bor lett volna!
Más vitte el azt.
Mondom, pedig nem kamasz.
Mondod a vermut s a bor
milyen jó lett volna.
Hűsen csillapítaná a szomjad
súgod sejtelmesen
elvette eszed a szerelem.
Ne bánd leány
nincs annál szebb érzelem
mind amikor a szíved dobog
a torkodon izgalomgombóc
s a kedvesed a szemedbe nevet.
Együtt bolondoztok időről időre
a szélnek is örülve
ujjaitokat egymásba fűzve
együtt léptek át az őszbe.
Mondod: Mizújs te lány?
Szerintem boldog már, nem törődik velünk,
mit iszunk, eszünk.
Neki már arany a sorsa.
Övé az élet java, sója, borsa, ott még tavasz sarjad,
míg itt a nyár lankad.
Sajnos, a nyár lankad.
Mondod a nyár lankad,
de kedvünk ne lankadjon!
Tölts vermutot!
Kacagjunk együtt, nagyot!
Ugye megbocsát a gazda,
hogy prózát raktam ide?
Javítom ízibe.
Rémes rímeket faragok,
hasukat fogva fetrengenek a nagyok.
"Ez a kicsi senki itt mit maszatol?
Elvette eszét a bor?"
Még, ha a bor lett volna!
Más vitte el azt.
Mondom, pedig nem kamasz.
utoljára jav:
Sajnos a nyár lankad
halványul aranya
melengető sugarai
megnyúlt árnyának nyomai
elmúlnak lassan.
Ez az évszak végleg
átmegy majd az őszbe
avarszínű pompájával
vidít fel majd minket.
jav:
Sajnos a nyár lankad
halványul aranya
melengető sugarai
megnyúlt árnyának nyomai
halványodnak lassan.
Ez az évszak végleg
átmegy majd az őszbe
avarszínű pompájával
vidít fel majd minket.
Mondod: Mizújs te lány?
Szerintem boldog már, nem törődik velünk,
mit iszunk, eszünk.
Neki már arany a sorsa.
Övé az élet java, sója, borsa, ott még tavasz sarjad,
míg itt a nyár lankad.
Sajnos, a nyár lankad.
Sajnos a nyár lankad
rövidül aranyló arca
melengető sugarai
megnyúlt árnyaknak nyomai
halványodni látszanak.
Ez az évszak végleg
átmegy majd az őszbe
avarszínű pompájával
vidít majd fel minket.
Mondod: Mizújs te lány?
Szerintem boldog már, nem törődik velünk,
mit iszunk, eszünk.
Neki már arany a sorsa.
Övé az élet java, sója, borsa, ott még tavasz sarjad,
míg itt a nyár lankad.
Sajnos, a nyár lankad.
Mondod: őrizzem a csodát,
Válaszom: igyekszem őrizni, szívem rá óvón vigyáz.
Szépsége különcségében rejlik,
mások nem látják, még csak nem is sejtik
mennyire csodálatos ember.
Belátom, én sem vettem észre, hogy előttem parlagon
milyen érték hever,
csak akkor már, mikor szemem kinyílt, s rájöttem,
szívem a látványára, hangjára, illatára mily hevesen ver.
Szép szavaid, mit a természetre érzést jellemezni szórtál,
mélyen lelkembe martak, szívemből szóltál.
Hiába küzd a bolond szív, hogy a realitás talaján maradjon, a szerelem nem ilyen.
Magasba emel, hogy aztán a mélybe zuhanjon, de az emelkedőn felfelé haladva még nincs bennem félelem.
Hazárdjáték ez, hol az életem a tét,
de már erős vagyok, tanultam a hibáimból,
már nem rémít meg annyira a lét.
Ébren álmodó lettem, talajtól fél méterre lebegő,
amolyan kamaszosan össze-vissza hebegő :o)
Nem érzem magam annyinak, mint amennyi vagyok
Arcomon széles, örömtől sugárzó mosoly ragyog.
Nem érdekel, ki mit gondol, boldog vagyok,
Szeretetért szeretetet, gyengédségért gyengédséget kapok.
Hogy mi volt a múltban? Már nem foglalkoztat,
mondom: élj a mának, úgyis megvár a holnap :o)
Mondod: élj a mának, úgyis megvár a holnap.
Tanácsod megfontolandó egy bolondnak.
Élnék én, de nélküle csak fél gőzzel teszem,
keresem, keresem Őt, a másik felem.
Sok a barát, a jóakaró,
kikkel az élet valóban hintaló,
s lovagolni rajta de jó!
Vicces játszótárs, vagy lelki panaszláda,
kinek mi az igénye arra a napjára.
Vagyok bármi, csak egy nem lehetek!
Hiába találom a férfit.
Nem enyém a mellette lévő szerep,
más játssza azt.
A Nőt nem játszhatom.
majd... az egy másik alkalom
Mondom; majd... az egy másik alkalom.
Mondod: a Nőt nem játszhatod, majd az egy másik alkalom.(?)
S mondasz még temérdek mást is,
de mind egyre mutat.
Nem találod az utad,
mert egyedül járni félsz,
mindig társat keresel, remélsz?
Nőt játszanál nagy Ő-vel?
Mellette pedig más nő kel?
Más kapja reggel a mosolyt,
amit úgy érzed, tőled ellopott?
Az az ember csalfa...
Aki ha ma őt csalja
/most éppen veled/
holnap ha neked szépítené reggeled,
talán másnak hazudná ugyanezt.
Nem láttalak, nem ismerlek,
de hiszem, értékes ember lehetsz.
Nem attól vagy szép, hogy ő annak mond,
magadtól, a mosolyodtól, ha tép is ezer gond.
Az meg már csak puszta tapasztalat,
ha nem keresed társad, csak éled az életet boldogan,
körüldongnak rögtön, mint méhek a virágot,
aranyló méz leszel, édes, vonzó kis "átok".:)
Különleges vagy te már most is, ne add fel magad,
én mondom: az élet úgyis egy pillanat, éld hát meg boldogan.:)
Mondod: őrizzem a csodát,
Válaszom: igyekszem őrizni, szívem rá óvón vigyáz.
Szépsége különcségében rejlik,
mások nem látják, még csak nem is sejtik
mennyire csodálatos ember.
Belátom, én sem vettem észre, hogy előttem parlagon
milyen érték hever,
csak akkor már, mikor szemem kinyílt, s rájöttem,
szívem a látványára, hangjára, illatára mily hevesen ver.
Szép szavaid, mit a természetre érzést jellemezni szórtál,
mélyen lelkembe martak, szívemből szóltál.
Hiába küzd a bolond szív, hogy a realitás talaján maradjon, a szerelem nem ilyen.
Magasba emel, hogy aztán a mélybe zuhanjon, de az emelkedőn felfelé haladva még nincs bennem félelem.
Hazárdjáték ez, hol az életem a tét,
de már erős vagyok, tanultam a hibáimból,
már nem rémít meg annyira a lét.
Ébren álmodó lettem, talajtól fél méterre lebegő,
amolyan kamaszosan össze-vissza hebegő :o)
Nem érzem magam annyinak, mint amennyi vagyok
Arcomon széles, örömtől sugárzó mosoly ragyog.
Nem érdekel, ki mit gondol, boldog vagyok,
Szeretetért szeretetet, gyengédségért gyengédséget kapok.
Hogy mi volt a múltban? Már nem foglalkoztat,
mondom: élj a mának, úgyis megvár a holnap :o)
Mondod: élj a mának, úgyis megvár a holnap.
Tanácsod megfontolandó egy bolondnak.
Élnék én, de nélküle csak fél gőzzel teszem,
keresem, keresem Őt, a másik felem.
Sok a barát, a jóakaró,
kikkel az élet valóban hintaló,
s lovagolni rajta de jó!
Vicces játszótárs, vagy lelki panaszláda,
kinek mi az igénye arra a napjára.
Vagyok bármi, csak egy nem lehetek!
Hiába találom a férfit.
Nem enyém a mellette lévő szerep,
más játssza azt.
A Nőt nem játszhatom.
majd... az egy másik alkalom
Mondom; majd... az egy másik alkalom.
Mondod: rajtad múlik, s te bizony megtartod.
Úgy legyen, bár nem nekem szóltak a szavak.
Utólag sokszor tűnik úgy,
csak egy pillanat volt a tavasz,
mindig, minden évben eljátssza ezt az élet,
majd minden télen érezzük, az ember gyakran téved.
Hisszük, csak rajtunk múlik, ami valóban igaz.
Mégis, utólag sokszor abban találunk vigaszt,
hogy nem miattunk, nem tehettünk róla..
Sok ember, sok történés által változott a holnap.
DE! ha azt érzed, valóban érted bontott lombot a fa,
neked világít hidegen a Hold, s ragyog forrón a Nap,
Neked táncolnak buja táncot az erdőkben az árnyak,
a virág azért kel bimbóban, hogy lehessen játszótársad,
tavasz múltán is maradjon az érzés,
forró nyárral legyen a világ egyszerű, tökéletes és szép.
Lombot hullató őszben se a múlást lásd,
hanem a színekben pompázó ezernyi csodát.
Téllel se a hideg legyen legnagyobb gondod,
flörtölj a hópelyhekkel, légy bolondos,
s maradjon ez így, hosszú-hosszú éveken át,
én mondom: kívánom, sose feledd ezt a pillanatot, őrizd a csodát!:)
Mondod: őrizzem a csodát,
Válaszom: igyekszem őrizni, szívem rá óvón vigyáz.
Szépsége különcségében rejlik,
mások nem látják, még csak nem is sejtik
mennyire csodálatos ember.
Belátom, én sem vettem észre, hogy előttem parlagon
milyen érték hever,
csak akkor már, mikor szemem kinyílt, s rájöttem,
szívem a látványára, hangjára, illatára mily hevesen ver.
Szép szavaid, mit a természetre érzést jellemezni szórtál,
mélyen lelkembe martak, szívemből szóltál.
Hiába küzd a bolond szív, hogy a realitás talaján maradjon, a szerelem nem ilyen.
Magasba emel, hogy aztán a mélybe zuhanjon, de az emelkedőn felfelé haladva még nincs bennem félelem.
Hazárdjáték ez, hol az életem a tét,
de már erős vagyok, tanultam a hibáimból,
már nem rémít meg annyira a lét.
Ébren álmodó lettem, talajtól fél méterre lebegő,
amolyan kamaszosan össze-vissza hebegő :o)
Nem érzem magam annyinak, mint amennyi vagyok
Arcomon széles, örömtől sugárzó mosoly ragyog.
Nem érdekel, ki mit gondol, boldog vagyok,
Szeretetért szeretetet, gyengédségért gyengédséget kapok.
Hogy mi volt a múltban? Már nem foglalkoztat,
mondom: élj a mának, úgyis megvár a holnap :o)
Koós Attila szürkeállománya az ötlet bohó gazdája, és tán nem indít ellenem pert, pénzigényes súlyos tehert, ha gondolatát én most elcsenem, s e fórumba helyezem.
Tehát a játék lényege, hogy e fórum versekkel legyen tele, melyek első sora, a korábbi alkotó utolsó gondolata. Így lesznek a gyöngyökből aranyláncszemek, fűzérré a rímes emberek, s
ne törődj vele, ha nem vagy költő, soraid szülése fél emberöltő, a játék a fontos, az élvezet, és hogy valaki fogja a két kezed. :-)
……………………
„Én mondom: vonat”
Te mondod: vonat
s mint vágányok szürke kattogása
monoton zakatolása
lüktet bennem a gondolat,
hogy vége.
Vége a reménynek,
s magányban aszott kóró
a fejfán gubbasztó holló
int búcsút a fénynek.
Én mondom: éjjel.