|
A fa
Sötét erdő nyújtózott körülöttünk, a fák eltakarták a fekete égboltot. Az árnyak, mint megannyi sötét szellem járták a néma tájat. Az erdő lakói csöndben vártak és figyeltek biztonságot adó odúikban. Várták, hogy felbukkanjon a reggel első hírnöke, egy láthatatlan s mégis fényt adó napsugár. Szinte harapni lehetett a csöndet, de a távolból néha fel-felzúgott a vadászok büszke hangja. Tudtuk, hogy hamarosan mi következünk.
Rohanni kezdtük, bár kevés esélyünk volt az életbemaradásra. Láthatatlan ágak csapódtak testüknek, horzsolást és csípős fájdalmat hagyva maguk után. Néha megbotlottunk egy-egy mélyedésben, de nem törődve vele felálltunk és futni kezdtünk tovább. A vadászok üvöltése egyre közelebbről hangzott, minden lépésünknél közelebb kerültek hozzánk. Az éjszaka korom sötét volt, így az árnyakon és a körvonalakon kívül semmit sem láttunk. Szerencsére az erdő nem mocsáron húzódott, így nem kellett attól félnünk, hogy egy gödörben fulladunk meg.
Egy tisztás közepén álltunk meg, nem jó hely, ha el akarsz bújni, de egy hatalmas fa állt ott. Vastag törzse évszázadokról mesélt, szerteszét nyúló ágai hol a föld felé, hol pedig az égig nyúltak. Lombkoronája olyan volt akár egy esernyő, védelmet és biztonságok sugárzott. Szinte hívogatott, hogy másszunk fel, megvéd és oltalmaz minket. Szóltam is a társamnak, hogy pihenjünk meg a fa ágai között, de ő csak rázta a fejét és tovább akart futni. Nem hibáztatom egy idegennel együtt menekül a farkasok elől, de csak azért, mert a pánik és én hajtom. Hirtelen fénylő pontokra lettünk figyelmesek, közeledtek s egy másodpercen belül már a tisztáson is voltak. Nem volt más választásunk vagy a fa vagy a halál. Ráordítottam, hogy másszon, de ő tovább kezdett rohanni, a farkasok meg utána eredtek. Felkapaszkodtam a fára.
Nem tehettem érte már semmit, elkezdtem egyre magasabbra mászni, de közben egy sikoly törte meg a halálos csendet. A társamé volt, meg se fordultam csak másztam tovább addig, míg már nem tudtam tovább menni. Közben marcangolás hangja töltötte be az éjszakai csendet. A fa mélyén hallgattam, ahogy a farkasok táplálkoztak. Nem bírtam nem oda nézni, ártatlanul, de mégis oda tévedt a tekintetem. Hatan voltak, hat hatalmas farkas, akik lakmároztak. A vér erekben folyt pofájukról a földre, csak az ételre figyeltek semmi másra. Hallani lehetett, ahogy szakad a hús, miközben letépik a csontról. Egy kevés testnedv összegyűlt egy mélyedésben s az egyik farkas azt lefetyelte. Megütötte orrom az embert éltető nedű édes, fémes illata. Ahogy szállt az éjszakában a szag, hírül adta mindenkinek: itt valaki vérével fizetett, azért mert ma éjszaka az erdőben kószált.
Mikor befejezték a lakomát együttesen felüvöltettek, köszönetet mondva a Holdnak a finom falatért. Miután megköszönték az ételt, hűvös szemük a fa felé fordult, és beleszagoltak a levegőbe. Azt hiszem, engem ízlelgettek megérezték a szagomat. Véres pofájuk kegyetlen viccsorra húzódott, borostyánsárga szemükkel pedig engem kerestek. Nekilódultak és egy szempillantás alatt a fa alá értek. Teljesen megismertek, tudták, hogy milyen a húsom, és mennyire félek. Két lábra álltak és a fatörzsének támaszkodtak, megpróbáltak ugrálni, de ők farkasok nem macskák így nem érhettek el. Végül abbahagyták a próbálkozást és a körözni kezdtek. Gondolkodtak, hogyan szedhetnének le a fáról, ha rajtam múlik sehogy.
Rémülten figyeltem őket, de percről-percre nyugodtabb lettem, a félelmem is alábbhagyott, a lélegzésem lassult. Biztonságban éreztem magam hála ennek a gyönyörű fának, majd hálásan meglapogattam megmentőmet. A farkasok is érezték a nyugalmamat, és végül teljesen feladták a küzdelmet. A farkasok érzik a félelmet és szeretik érezni az emberen, ez bátorítja őket a gyilkolásra. Szép lassan eloldalogtak az erdőbe, a legutolsó még hátra nézett és vészjóslóan felüvöltött. Tudatta velem, hogy most megúsztam, de legközelebb darabokra tépnek, ha elkapnak. Elhittem e baljóslatú vonyítást, mikor ő is eltűnt a sűrű erdőben, felsóhajtottam, megszűnt a szorítás a tüdőmben.
Hálás voltam a fának, sőt kimondhatatlanul lekötelezett. Megígértem neki, hogy amint tudok újra meglátogatom, és ha kell meg is védem az életem árán is. Megvédte az életemet, így amíg élek, tartozok neki egy élettel. A biztonság kedvéért megvártam, míg teljesen kivilágosodott lemásztam a fáról és elköszöntem tőle. Kis szerencsével kiértem egy autóútra, úgyhogy már csak stoppolnom kellett hazáig. A fát többször meglátogattam, sőt másokat is bemutattam neki.
|
|
